Kocsisír a sárisápi dombtetőn
Váratlan eredményt hozott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem frissen alakult régészeti tanszékének első (tan)ásatása: a kitűzött cél a sárisápi dombtetőn már 1926-ban feltárt és leírt (akkor még valószínűleg felszín fölötti falakkal álló) ókeresztényként definiált sírkápolna hitelesítő feltárása és környezetének pontos meghatározása volt, ám a kápolnától alig ötven méterre egy annál másfél-két évszázaddal korábbi temetkezési emlékre, egy császárkori kelta őslakossághoz köthető kocsisírra bukkantak a terület talajradaros, magnetométeres átvizsgálása során.
Magyarország területéről csaknem harminc római kori kocsit tartalmazó temetkezés ismert, bár csupán kisebb részüket tárták fel szakszerűen. Pannonia provincia korai történetében, nagyjából a második század végéig, a harmadik század elejéig (a helyi, főleg kelta elit teljes romanizálásáig) fordultak elő, elsősorban az északnyugati területeken, viszonylag kis számban, hiszen ez a fajta temetkezés költséges volta – és persze az így eltemethető előkelők korlátozott száma – miatt nyilván exkluzívnak számított. A sárisápi temetkezés teljes épségben maradt fenn, maga a kocsiszekrény és az alváz, a kerekek, a hámok, a bronz díszítések is az eredeti helyükön voltak, ahogyan a kocsi elé egykor fogott négy – napjainkban meglehetősen aprónak tűnő – igásló maradványai is jól azonosíthatók voltak. Az elhunyt előkelő sírja azonban nem került elő: szokás szerint nem a kocsiban helyezték el az elhunytat, hanem az eddigi tapasztalatok szerint mintegy harminc méteres sugarú körön belül bárhol lehet.
A sárisápi kocsitemetkezés pompás lelet, azonban még érdekesebbé teszi a környezete, illetve viszonya a korábban fellelt, ám később, a 4. században épült, Árpád-kori falusi templom méreteivel vetélkedő sírkápolnával. A dombról már most megállapítható, hogy hosszú időn, több évszázadon át használták temetkezésre (nem messze a római kori leletegyüttestől, a dombtetőn egy bronzkori földvár maradványai is azonosíthatók). A vérségi (vagyis családi) kontinuitás nem állapítható meg a kocsisírba, s majdan a kápolnába eltemetettek közt, de kulturális mindenképpen: eszerint a kezdetben még pogány temető a 4. századra (legalábbis legnagyobb építménye alapján) kereszténnyé válhatott – párhuzamosan a provinciának és a birodalom egészének hitbéli változásaival.
Magát a temetőt is értelmezhetjük tágabb összefüggésben, a környezetével együtt.
A cikk folytatása az Archeologia - Altum Castrum Online portálon