Budavár története: megjelent az újabb kötet
Bátran mérföldkőnek tekinthetjük a tágabban vett Budavár történetének nagyközönségnek szánt bemutatása szempontjából a Batthyány Lajos Alapítvány összesen öt kötetre tervezett könyvsorozatát. A város török korával foglalkozó, csaknem százötven év történetét felölelő könyv már tavaly tavasszal napvilágot látott (a szerzők Papp Adrienn régész és Sudár Balázs történész, mindketten a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai), most pedig az olvasók elé került a következő, amely az 1686 és 1848 közötti időszakot mutatja be. Ez immár négy szerzős kötet, hiszen Farbaky Péter, Géra Eleonóra, Nagy János és Simon Katalin írásai álltak össze – szintén roppant gazdag képanyag kíséretében – egésszé.
Ez a most megjelent könyv ott veszi fel a fonalat, ahol a török kori kötetnél abbamaradt: azzal a hatalmas áldozattal és pusztítással járó ostrommal, amely 1686-ban ha nem is söpörte el maradéktalanul a középkorból megmaradt épületeket, de mindenképpen nem csak új lapot, de új fejezetet is nyitott a város történetében. 1541 után, amikor a törökök elfoglalták Budát, helyben maradt az ott lakó magyarok (s egyéb etnikumok) egy része, halványan pislákoltak tehát még évtizedekig a késő középkor halványuló fényei, azonban a visszafoglalás szinte teljes lakosságcserét is jelentett. Buda jó időre német várossá vált a 17. század végén. Hogy aztán a németek, osztrákok (s a környéken a rácok, szlovákok, de akár olaszok is) néhány generáció után magyarosodni kezdjenek.
Az új kötet megtartja az előző felépítésének erényeit, tehát a köszöntők és a bevezető után történelmi tablót vázol fel a vállalt korszakról. A történelmi kereteket helyrajzi, természeti környezeti rész követi, majd az épített örökség bemutatásával folytatódik a kötet. Ennek végeztével azonban még csak a könyv feléig érkeztünk el, hiszen ekkor perspektívát váltunk és a mindennapi élet szintjén folytatjuk a korszakkal az ismerkedést: a lakosság etnikai összetétele (és annak változása), a vallás és művelődés, az ünnepek, a királykoronázások, nádorok, a társadalom, az elit és a perifériára szorult csoportok is megjelennek. A könyv utolsó lapjain még személyesebb szférák, a házasság intézménye, a lakóközösségek, a táplálkozás és ruházat, de még a szerencsejátékok is helyet kapnak.
Többféle szinten ismerkedünk tehát Budavárral. Részben a nagy, történelmi folyamatok révén, amelyek során kezd meglenni a királyi akarat is (azaz királynői, hiszen Mária Terézia ennek az első szorgalmazója), hogy visszavegye az ország első-, fő városa címét Pozsonytól. Ám mégsem az „elit” város, hanem a túlparti Pest lesz végül Magyarország legfontosabb városa (érdekes módon ennek a csírái már a 18. században megjelennek). De legalább ilyen érdekes az utcaszintű ismeretszerzés. A könyvben bemutatott város – szemben a török korival – már igencsak emlékeztet arra, amit ma, a saját szemünkkel láthatunk. Ekkor, leginkább a 18. században épültek azok a barokk házak, amelyeknek homlokzatai előtt jelenleg is elsétálunk Budavár utcáit róva. Persze a kötetben bemutatott város még sok változáson esett át napjainkig, azonban már nem tévednénk el benne, ha visszacsöppennénk ebbe a korba.
Mégsem ajánlom séta közbeni útikönyvnek a Budavár története most megjelent kötetét. Terjedelmes munka, rengeteg illusztrációval, amit inkább otthon érdemes lapozgatni. Elolvasni – vagyis a tartalmát befogadni – egy szuszra lehetetlen. A polcon van hát a helye, hogy időről- időre levegyük és felüssük az éppen olvasni szánt résznél. Néhány évtizedig (míg új kutatógenerációk nem jönnek) ez a sorozat lesz a csúcsteljesítménye Budavár története megismertetésének.
A könyv adatai:
Farbaky Péter – Géra Eleonóra – Nagy János – Simon Katalin: Budavár története. 3. kötet.
A visszafoglalástól a reformkor végéig (1686‒1848). Budapest, Batthyány Lajos Alapítvány, 2025.
Fotó, szöveg: Kovács Olivér