Elhunyt Figler András
2010. június 10-én késő este, életének 54. esztendejében elhunyt Figler András régész, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Nyugat-dunántúli Irodájának vezetője. "Betegsége irgalmatlan volt, sem időt, sem esélyt nem hagyott, noha tenni akarása, lendülete, munkabírása kimeríthetetlennek látszott. Soha nem nyugvón élt és dolgozott, munkája az élete volt. Mindannyiunk Fa-ja, nyugodj békében!" - adta hírül a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal.
A KÖH Figler Andrást saját halottjának tekinti. 2010. június 18-án, pénteken délután, 16.00 órakor Győr – Méfőcsanakon a Hegyalja úti (csanakfalusi) katolikus templomban tartandó szentmisét követően, 16.30-kor helyezik örök nyugalomra a templom melletti temetőben.
"A Figler. A Hivatal régión kívüli munkatársai és a kívülállók morcos, makacs, konok, kötekedő embernek gondolhatták. Mi, akik közelebbről ismertük, tudtuk, hogy a nagy szakáll és a morcos külső magányos, sok mindent magába záró, ámde nagyon is érző, emberi szívet takar. Egymás között legtöbbször csak így emlegettük: Apa. És ebben minden benne van. Tudtuk, hogy a makacsság és konokság mögött a végsőkig való munkabírás és kitartás, a kötekedés mögött pedig az örökségvédelem ügyéért való, megalkuvás nélküli harc állt. Harcolnia kellett, mert manapság nem divat az értékőrzés. Sokszor reménytelen szélmalomharcot folytatott, és ezt várta el tőlünk, munkatársaitól is. Ő ment elöl, mi utána – ahogy a vezérnek mennie kell. Mindig tudtuk, mit akar: védeni az örökséget. Alapelve ez volt: amit ma engedünk elpusztulni, azt örökre elveszítjük. Azzal örökre szegényebb lesz hazánk, szegényebb nemzetünk, szegényebb a múltunk – és szegényebb a jövőnk. Ezzel a szemlélettel kereste szünet nélkül az utat a rombolás és megőrzés között, szem előtt tartva, hogy az örökségvédelem nem változtathatatlanság. Az útkeresést mindig a „hogyan lehet”, és soha nem a „nem lehet” vezérelte. Felismerte a hivatalos örökségvédelem korlátait, és fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy civil mozgalmakon keresztül is közelebb jusson az emberekhez. Munkásságát éppen a civilek ismerték el: Podmaniczky-díjjal tüntették ki.
A megállás nélküli munkába aztán belefáradt a test és az utolsó harcot – a betegség ellen – elveszítette. Most vele lett szegényebb hazánk, nemzetünk, jövőnk. Isten Veled, Apa, folytatjuk, amit ránk bíztál!"
Sopron, 2010. június 12.
Veöreös András