Elhunyt Szablyár Péter
Újra elment egy jó emberünk! Türelemmel viselt, nehéz betegségét követően, hétfőn este Budapesten elhunyt Szablyár Péter barátunk, kohómérnök, barlangász, örökségvédő szakember, a Jósvafői Tájház megteremtője. Újra átkelt a Styx vizén, de ezúttal nem úgy, ahogy eddig sok százszor: a rajongásig szeretett Baradlájában. Most Charon ladikján utazott a túloldalra, utolsó útját téve a Földalatti Magyarországon. Temetése - kívánsága szerint - Jósvafőn lesz majd...
Alig pár hónapja készítettünk laudációt Péterről, mikor - már súlyos betegen - A műemlékvédelemért - Forster Gyula-érmet kapott. Talán nem haragudna, ha most ebből idéznék részleteket:
"A Magyarország népi épületei megmentéséért, túlélésük biztosításáért való közdelem emblematikus alakja. Sorsa, szakmai karrierje jellegzetes 20. századvégi példája egy felelős értelmiségi attitüdnek. Szablyár Pétert is „megtalálta a feladat”, mikor vidéken járva szembesült Hazánk népi építészeti örökségének, helyi hagyományainak rohamos mértéket öltő pusztulásával. Bár műszaki végzettsége és addigi szakmai tapasztalatai egészen más irányba mutatnak, személyes elkötelezettsége és hitelessége, szorgalma, „menet közben” szerzett, gazdag tapasztalatai a magyar „tájház mozgalom” értékes szakemberévé, vezető alakjává emelték Szablyár Pétert. (...)
1948-ban született Budapesten. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen szerzett kohómérnöki diplomát 1974-ben. Műszaki karrierjének legfontosabb állomásai a Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat, az ALUTERV, ill. az ALUTERV-FKI voltak. Utóbbi helyen a Fejlesztési Irodát vezette. A saját bevallása szerint is „kettős életet élő” szakember a hét elején, a fővárosban, mérnökként kereste kenyerét, a hét második felében pedig sok évtizedes szerelmét, a barlangászatot művelte, magas színvonalon, itthon és külföldi expedíciókban is. Gazdag barlangtani, geológiai publikációs listája hű tükre ilyen irányú pályafutásának. Barlangtani, természetvédelmi munkásságát 1987-ben Kadić Ottokár-éremmel, 2008-ban Környezetünkért-díjjal ismerték el.
1991-ben alakította meg a Szinlő Barlangi-vendégforgalmi Kft-t, melyben máig is dolgozik. A fémiparhoz és a barlangok világához továbbra is hűséges maradva, az 1990-es évek elején újabb régi vágyának megvalósításába fogott. A Szinlő Kft. nevében 1994-ben, választott vidéki otthonában, Jósvafőn, megalapította a nevét az örökségvédelmi szakmában is ismertté tevő Tájházat. Az ekkorra erősen pusztulásnak indult, 1890-ben épült Szakáll-portát Szablyár Péter (elkötelezett helyiek és jó szándékú hivatalosságok csapatát összekovácsolva) mára a helyi identitás részévé, az emlékezet, a hagyományőrzés jelkép-erejű intézményévé fejlesztette. A „feltárt” anyag közzététele céljából megalapította és kiadja a Jósvafői Helytörténeti Füzeteket. A Pulszky Társaság a Jósvafői Tájházat 2007-ben „az Év Múzeumának” választotta. Szablyár Péter a helyi közösségek hagyományainak megőrzésében végzett munkájáért 2007-ben Kós Károly-díjat kapott, 1997-ben pedig Jósvafő Díszpolgárának választották.
A Jósvafői Tájházban, tájházért dolgozva vetődött fel Szablyár Péterben egy, a hasonló gondokkal küzdő, magyarországi tájházakat összehozó, egymásnak segítséget nyújtani képes szervezet létrehozása. Végül 2002-ben, Jósvafő központtal 67 tájház részvételével létrejött a Magyarországi Tájházak Szövetsége nevű szakmai-érdekképviseleti egyesület, melynek Szablyár Péter kezdettől fogva ügyvezető elnöke, egyik spiritus rectora volt. Beteljesítve a szövetség kitűzött céljait, igyekezett szakmai segítséget, hátteret, támogatást adni a tájházaknak, szerte az országban. E célból szerkesztette és kiadta a Tájház Hírlevelet. A műemlék épületek helyreállításában, élettel megtöltésében szerzett, saját jósvafői tapasztalatai alapján, a szentendrei Skanzennel együttműködve „Tájház Akadémiát” indított, melynek tananyagát részben maga írta a legfontosabb témákban: „Örökségvédelmi ismeretek”, „Pályázati ismeretek”, „Kommunikációs eszközök és kapcsolatépítés”- Ma is oktat a Skanzenben, pl. az iskolán kívül megszerezhető tudás-átadás témában.
Szablyár Péter szakmai munkásságának évtizedek óta gyakorolt vonulata a várostörténet, ezen belül is a föld alatti építmények világa. Külön kötetet szentelt a Földalatti Pestnek és a Földalatti Budának. Mérnökként figyelmét azon épített örökségi elemekre koncentrálta, melyeket leggyakrabban még azok sem ismernek, akik annak közelében laknak – a Nagykörút gyűjtőcsatornájától a Vár-hegy sziklakórházáig. Ilyen irányú misszióját később az egész országra kiterjesztette, kiadva Földalatti Magyarország című kötetét, melyben a természeti és épített örökségi értékeket integrált rendszerben mutatja be az olvasóknak. Tősgyökeres Budaiként évtizedek óta aggasztja az a folyamat, melynek eredményeként a város terjeszkedése lassan (?) elfoglalja a pár évtizede még szinte beépítetlen budai magaslatokat. Egyik legutóbbi könyve (Eltűnő Budai hegyek) ezt az értékes területet siratja el. Rejtett értékeinket számba vevő sorozatában külön, látványos tematikus kötetet szentelt Hazánk legszebb lépcsőinek (Fokról fokra), illetve a fővárosi magasépítményeknek (Toronymagasan)."
Sic tibi terra levis! - Legyen számodra könnyű a föld!