Így mentették meg a zsámbéki gödröt
„Amikor tíz esztendővel ezelőtt küzdeni kezdtünk a fennmaradásáért, már csak egy sittel, szeméttel teli gyomos terület volt, behajtani is alig lehetett. Épített emlékeinek a nagy része megsemmisült, vagy erősen károsodott, így az is időbe tellett, míg elfogadtattuk a helyi döntéshozókkal, hogy településtörténet és zöldfelület szempontjából egyaránt fontos a fennmaradása” - mondta el a portálunknak Kárpáti Tímea természetvédelmi szakmérnök, a Lamgrub Egyesület elnöke. „A gödör megmentése érdekében szükségszerű volt a műemléki védelem. A park eleinte civil összefogásban, majd később önkormányzati együttműködéssel megújult és a magyarországi németség különleges emlékhelyévé vált.”
A zsámbéki józsefvárosi gödör meglehetősen egyedi a magyarországi műemlékek között. Egy viszonylag jelentős, 2-4 méteres, másfél hektárnyi mélyület Zsámbék sűrűn lakott régiójában, amelyet hajdan pincék és présházak szegélyeztek patkó alakban. Maga a „gödör” szintén emberi alkotás: az 1737 és 1739 között pusztító pestisjárvány után a településre újonnan érkező németek innen nyerték ki a házaik építéséhez a szükséges agyagot. Alapos munkát végeztek, hiszen annyira kimélyítették a fejtéssel a területet, hogy lakóépületek építésére alkalmatlanná vált, ám a gödröt szegélyező meredek partfal pincék kialakítására éppen megfelelt. Az első pincéket még a 18. században vájták ki a Lehmgrube, helyi dialektusban Lahmgrubm (agyaggödör, innen az egyesület neve) falába. Ám a teljes kiépítésre csak a 19. században került sor, amikor a hetven borospince, többségük az eléje épített présházzal szinte körülfonta a területet.
„Jelenleg húsz pince van már csak meg és a présházak többsége is elpusztult. Megmaradt három kis parasztház is. Sajnos a svábok által kialakított vízelvezetés is megszűnt, így a pincék már nem funkcionálnak, hiszen időről-időre elárasztja őket a talajvíz, ma már nem alkalmasak bor hosszú távú tárolására” - tette hozzá Kárpáti Tímea.
A kis pincesornak és az általa körülfogott parknak mégsem a pincék állapota lett a végzete, hanem a második világháború és az azt követő kitelepítés. 1946 áprilisában Zsámbék lakosságának kilencvenöt százalékát Németországba deportálták a származásuk miatt. Helyükre új betelepülők érkeztek, akiknek mit sem számított a hagyomány, így a présházakat, a pincék kvádereit elkezdték széthordani, hogy a házépítésekhez használják fel. A pincék többsége így beszakadt, eltűnt, a gödör pedig először szemétlerakóvá, majd mindinkább beépítésre váró önkormányzati területté vált. A magára hagyott, elhanyagolt terület csábította a spekulánsokat. Több koncepció született a terület beépítésére, de a helyi adottságok, a tulajdonviszonyok rendezetlensége miatt nem valósultak meg. Ma ez a terület a víztározó jellege miatt a környék talajvíz mentességéért felel. Ugyan Kárpáti Tímea és társai jóvoltából 2006-ban műemléki védettséget kapott, a városvezetés azonban még 2009-ben is tett rá kísérletet, hogy a védettséget töröljék.
„Szerencsére azóta már megértette az önkormányzat, hogy Zsámbéknak többet ér a gödör léte, mint néhány eladott házhely, így az elmúlt időben már támogatta a terület rehabilitációját” - jelentette ki az egyesület elnöke. „Civil összefogással megtisztítottuk a területet, újjáépítettük a kutat, parkolót alakítottunk ki, romos épületek felújítását segítettük, történeti és élőhely-ismereti tanösvényt létesítettünk. Végül szinte az egész megkoronázásaként 2010 augusztusában nemzetközi ünnepség keretében felavattuk a területen Máhr Ferenc szobrászművész monumentális alkotását, amely a kitelepített németekre emlékezteti az erre járót. Gerlingenből, Wettenbergből rendszeresen a parkba látogatnak a kitelepített németek és leszármazottaik. Egy történelmi igazságtalanságot persze nem lehet maradéktalanul jóvátenni, de törekednünk kell, hogy megőrizzük a hajdani elődeink emlékét.”
A zsámbéki gödör partfalához ma már csak itt-ott kapcsolódnak présházak, pincék. Változatos állat- és növényvilágával egy olyan kort őriz a másfél hektár, amikor még szervesen összekapcsolódott a természet és az ember sorsa – előbbire sok-sok ismertető tábla, sőt szobrok is felhívják a figyelmet a területen. Olyan atmoszférát szeretnének fenntartani, ahová naponta nem tucatszám érkeznek a látogatók, de aki odamegy, akár órákra is leheveredhessen a kis tó partján, hogy a magányban megérezzen valamit a történelemből.
A zsámbéki Józsefvárosi gödör a műemlékem.hu adatbázisában
Zsámbék műemlékei és helyi védettségű objektumai