Megújulásunk támogatója:  

Közkincs-kereső 2020: az alapító sírja Türjén, elveszett székesegyház Egerben

Nem tudjuk, hogy a türjei, vagy az egri téma keltette fel inkább a Közkincs-kereső archívumának hallgatói érdeklődését, mindenesetre ez lett a legtöbbször felkeresett adás 2020-ban.
Nem tudjuk, hogy a türjei, vagy az egri téma keltette fel inkább a Közkincs-kereső archívumának hallgatói érdeklődését, mindenesetre ez lett a legtöbbször felkeresett adás 2020-ban.

2020. március 4-én hangzott el a Közkincs-keresőnek az az adása, amely az archívumunk leghallgatottabbja lett tavaly. Türje: előkerült az alapító sírja, megtalálták Eger elveszett székesegyházát – így szól a cím, amely be is váltja a reményeket, hiszen az egyik riportban a türjei apátságot a 13. században alapító Dénes bán sírhelyének azonosításáról, illetve az ott folytatott régészeti feltárásról, míg a másikban Eger egy eddig láthatatlan, csak az írott forrásokból ismert székesegyházának a feltárásáról van szó.

Átírhatják a jáki templom történetét, BTM: négyezer-ötszáz éves kerámiacsizma került elő. Ez már a második helyezett, március 11-i adás, amelyben a jáki templom régészeti és művészettörténeti kutatásáról, valamint egy Budapest területén folytatott őskoros ásatásról, illetve annak legérdekesebb leleteiről hallhattak riportot.

harmadik legtöbbet hallgatott adás az éterben október 28-án hangzott el. A várpalotai vár feltárásáról, az aquincumi katonaváros területén folytatott kutatásról (amely során egy nagyméretű, gazdagon kifestett római kori épület maradványai kerültek elő), valamint egy frissen megjelent kötetről hallhattak benne, amely Visegrád egyik legkevésbé ismert korszakát mutatja be az olvasónak.

Persze ez a három adás csupán a jéghegy, jobban mondva a hallgatottság csúcsa, hiszen a dobogóról épphogy lemaradtakban a többi között szó volt az egri vár megújulásáról (a város három riporttal is bent van az első tíz adásban), a szécsényi ferences templom feltárásáról, egy óbudai római kori temetőről, egy elveszett és megkerült középkori faluról, törökfürdőről, limesútról, valamint a mohácsi csata áldozatainak tömegsírjáról is. Feltehetően mindenki megtalálja a számára legérdekesebb témát, hiszen 2020 során körülbelül száz helyszínt mutattunk be a hallgatóinknak.

 

A Közkincs kereső archívumának címlapja

Fotó: Kovács Olivér

2020.12.31


Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (3) alsóvár (2) Andrássy-család (1) antropológia (1) apátsági templom (8) Apátúr ház (1) Aquincum (2) Aquincumi Múzeum (9) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (13) átadás (1) Ausztria (1) avarok (4) Bálint Marianna (1) barokk (1) Bebek (1) bemutatás (3) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) Brigetio (1) BTM (7) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (15) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (9) ciszterci (2) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (4) Dobó István (1) dokumentáció (1) dombóvári vár (1) drón (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) elhunyt (4) előkészítés (1) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (2) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (3) Év Kiállítása (2) Év Múzeuma (1) falkép (8) falkutatás (4) falukutatás (1) famaradvány (1) Fejérdy Tamás (1) fellegvár (1) feltárás (46) feltárás (1) felújítás (30) felújítás (1) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földrengés (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (4) FUGA (1) füleki vár (4) Galamb József (1) genetika (2) gepidák (1) Gödöllői Királyi Kastély (2) Görgei (1) gótika (1) Gótikus út (3) gőzmozdony (1) Grassalkovich (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (2) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (24) határon túl (20) határon túl (1) Helikon (1) helyreállítás (11) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglaló (1) honfoglalók (4) Horvátország (3) Hunyadi János (1) I. András (1) I. Géza (1) ICOMOS (10) ICOMOS-díj (1) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (3) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) járvány (3) játék (1) Jósa András Múzeum (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (4) kastélypark (3) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (12) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (3) királysír (10) királytemetkezés (12) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (5) Komor Marcell (1) KÖN (1) konferencia (1) Konok Tamás (1) könyv (1) könyvbemutató (2) korona (2) Kovács Olivér (1) középkor (4) Közkincs-kereső (3) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (2) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kút (1) kutatás (9) kútház (1) kvíz (1) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Légből kapott (1) légifotó (1) legolvasottabb (1) lelet (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) magazin (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Magyar Régész Szövetség (1) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (7) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) mozaik (2) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (4) műemlékvédelem (16) Műemlékvédelmi Nyári Egyetem (1) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (8) múzeumbarátok (1) Múzeumok Éjszakája (3) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (2) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (7) Népi Építészeti Program (6) népi műemlék (12) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) Óbudai Kult. Éj (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (4) Példaadó műemlékgondozásért díj (1) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (4) Pulszky Társaság (1) Ráday Mihály (1) Rákóczi (1) református templom (3) régészet (18) Régészet Napja (1) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (8) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (8) Rezi Kató Gábor (1) rom (1) római kor (5) Rómer Flóris Múzeum (1) Rómer Flóris Terv (3) romkert (2) romkonzerválás (2) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) Savaria (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Széchenyi (1) székesegyház (1) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szépművészeti Múzeum (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) szülőház (1) tájház (1) tájrégészet (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (14) település (2) temetkezés (4) temető (5) templom (4) templom (3) templomrom (1) terepbejárás (1) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (4) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Kálmán (2) Varga Mariann (1) Várkapitányság (2) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (3) vármúzeum (2) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (3) víz alatti régészet (2) vonat (1) Wilhelm Gábor (3) Wittinger Zoltán (1) Ybl Miklós (1) Zelemér (1) Zrínyi (1) Zrínyiújvár (1) zsinagóga (1)


Kapcsolódó cikkek

A 2019. október 30-án elhangzott Közkincs-kereső adást hallgatták meg legtöbben a portálunkon a perceken belül véget érő év folyamán. Három témája közül valamelyik – vagy akár mindhárom – ugyancsak felkelthette a figyelmet.
A budai vár Erdélyi bástyájának feltárásáról, a Balaton-felvidék ismeretlen kolostorairól és a negyvenöt évvel ezelőtti Aquincumi nagy betörésről hangzottak el riportok a Közkincs-kereső október 3-i adásában. Ezt hallgatták 2018-ban a legtöbben a műsorarchívumban.
A magyar királyok azonosítása, a rézkori kincs, vagy a környei szarkofág és erőd vonzotta inkább a hallgatókat az archívumba?
Kaposszentjakab egykori apátsága és a balácai római villa szerepelt abban az adásban, amit legtöbbször hallgattak az archívumunkban.
Váci királytemetkezés, szolnoki cölöphíd, templom a templom alatt, Gül Baba türbéje, várépítő állam, belvárosi templom, óbudai szarkofág. Közkincs-kereső toplista, 2015.
Elveszett várak, újjáépült középkor, útmutató az NKA pályázataihoz, a pécsi középkori egyetem és újraálmodott városliget. Közkincs-kereső toplista, 2014.