Lendva csókra vár
„Úgy szoktuk emlegetni Lendvát, hogy olyan akár Csipkerózsika, aki a herceg, vagy királyfi csókjára vár. Ő azonban sajnos már évtizedek óta nem jön el” - mondta a műemlékem.hu magazinnak Kepe Lili, a Bánffy Központ igazgatója. „Csakhogy míg száz éve az itt élők kilencvenhat százaléka volt magyar, jelenleg huszonnyolc százalékunk vallja annak magát. Ennek nyilván részben az az oka, hogy a Muravidéken csaknem hatvan éve megszűntek a magyar anyanyelvű iskolák, helyüket a két-tannyelvű oktatás vette át.”
A legközelebbi magyarországi településtől, Tornyiszentmiklóstól alig hat kilométernyire fekvő Lendva helyén már a római korban útállomás volt, majd az itteni település a 9. században a salzburgi püspökséghez került. A magyar államalapítás után, a 12. század végén a Hahót-nemzetség – a Bánffy-család őse – birtoka lett, várát később említi forrás. Templomáról 1334-ből tudunk, azonban a mai plébániatemplom helyén már a 12. században is állt már templom (egyes történészek Lendva város első templomának építését a 9. századra teszik). A Bánffy-családnak és vele párhuzamosan a városnak a felemelkedése a 15. században is folytatódott. Bánffy Miklós lelkes híve volt Mátyás királynak, aki 1480. augusztus 28-án maga is járt a településen és a várban: emlékét a vár mellett egy öreg szőlőtőke és a hozzá kapcsolódó hagyomány őrzi. A török korban a várát nem foglalták el, a város fontos központja lett a reformációnak. A rekatolizáció az Esterházyakkal jött el a 17. század második felében. Mivel a család központi lakhelye nem itt volt, a várát nem alakították át klasszikus barokk kastéllyá a 17-18. század fordulóján az átépítése során, az az L-alaprajzot viszont hálából alakították ki az adományozó Lipót királyra utalva.
Lendva újkori fejlődése a dualizmus korában következett el, jelentős zsidó lakossággal klasszikus polgári kereskedővárossá lett, a 19. század végén kaszinója és olvasóköre is volt. Jelentőségében Nagykanizsával vetélkedett, Zalaegerszeget – amellyel 1880-tól vasút kötötte össze – pedig meg is előzte. Az ipara is felvirágzott: 1904-től itt működött az Osztrák–Magyar Monarchia magyarországi területének első ernyőgyára. Az 1910-es évek elején a gyár harminc-negyven dolgozót foglalkoztatott, akik naponta akár 350 ernyőt is gyártottak.
A cikket a képek alatt folytatjuk!
Az első világháború, majd azt követően Trianon szinte megbénította a várost, ami a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz került, 1941-től négy éven át ismét Magyarország, 1945-től Jugoszlávia, majd 1991-től Szlovénia része lett. Talán éppen a közeli határ miatt akarták minden oldalról elszigetelni: 1947-ben magyar oldalon még a vasúti síneket is felszedték.
„A kultúra az, ami egyben tudja tartani az itteni magyarságot” - mondta Kepe Lili. „Bár a Bánffy Központ 11 éve alakult meg, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet több mint húsz éves múltra tekint vissza. Már a rendszerváltás előtt nagyon szoros kapcsolatot sikerült kialakítani több magyarországi intézménnyel, de vannak még határok a fejekben, amiket le kellene bontani.”
Bár Szlovéniában az épített történeti emlékek állapota általában igen jó, már-már a nyugat-európai színvonalat is eléri, gondatlan pusztítás azért előfordul. A lendvai bár külső védműveinek többségét a II. világháború után lebontották és a téglákat egy közeli település újjáépítéséhez használták fel. Elveszett a kápolnája és annak az egykori freskói is, a külsővárban pedig egy elhibázott felújítási kísérlet is károkat okozott. A várkastély – amelyben laktanya és iskola is működött – 1973 óta ad helyet a Lendvai Galéria és Múzeumnak, amely a város leghíresebb szülöttének, Zala György szobrásznak is emléket állít. Helytörténeti kiállítást azonban még nem sikerült berendezni az épületben.
Lendva épített emlékei a Határeset adatbázisában