Budapestre hozzák Leonardo remekművét
Leonardo remekműve a Szépművészeti Múzeum október 28-án nyíló, Botticellitől Tizianóig. Az itáliai festészet két évszázadának remekművei című kiállítás kiemelkedő darabja lesz. A tárlaton csaknem 40 kölcsönző intézmény - köztük a párizsi Louvre, a madridi Prado, a New York-i Metropolitan, a Los Angeles-i Getty, a firenzei Uffizi, a washingtoni és a londoni National Gallery - 130 alkotását csodálhatja meg a magyar nagyközönség. A kiállított művek február közepéig láthatóak majd Budapesten.
Leonardo da Vinci 1486-ban maga ajánlotta fel szolgálatait Ludovico il Moro (Ludovico Sforza) milánói hercegnek. A Hölgy hermelinnel című kép Leonardo számos újítását hordozza. Az 1400-as évek végén új technikának számít az olajkép, ám legszembetűnőbb hatása a képen szereplő ifjú modell újszerű ábrázolásának, a portré beállításának van.
A festményen látható fiatal hölgy minden bizonnyal Cecilia Gallerani, aki mindössze 16 éves volt, amikor Leonardonak modellt állt. Cecilia apja a herceg udvarában több fontos posztot is betöltött, de nem volt nemes és különösebben módos sem. Lánya nevelését azonban szem előtt tartotta; Cecilia tudott latinul, olvasott, költeményeket írt. Alig tízévesen eljegyezték, de házassága Stefano Viscontival mégsem valósult meg. Cecilia hamarosan a herceg, Il Moro szeretője lett, fiúgyermeket szült neki, és tekintélyt szerzett magának a hercegi udvarban. (Ludovico il Moro végül 1491-ben Beatrice d’Este-t vette feleségül.) Cecilia földeket és palotát is kapott a hercegtől, aki fiáról, Cesaréról is gondoskodott. Férjhez ment és még négy gyermeke született. 1536-ban halt meg.
Leonardo 1480-as években készített portréinak egyfajta technikai összegzéseként tartják számon a Hölgy hermelinnel című festményt, mely egyben a modern portréfestés első alkotásának is tekinthető. A hagyományos ikonográfiát figyelmen kívül hagyja, és az ábrázolt mozdulatokban érzelmeket is meg kíván jeleníteni. A lány érzékeny gesztusai – melyet kiemel a kezek finom rajzossága – a fiatal lélek rezdüléseit adják vissza. A festmény egy ellesett pillanatként a lány életébe, gondolataiba enged betekintést.
Bernardo Bellincioni, a herceg udvari költője a festményhez címzett szonettjében írja le először, hogy Cecilia Leonardo festményén olyan, mintha egy jelenlevő harmadik személy beszédét hallgatna („la fa' che par che ascolti, e non favella“). A lány a testtartásával ellentétes irányba fordítja fejét, így a fényforrással szembe néz, hangsúlyosabb szerephez jut az arca és a keze, a ruházata pedig árnyékba kerül. A nézőtől való elfordulás feszültségét erősíti a kis állat a kezében, mely a festmény címével ellentétesen nem annyira hermelin, sokan inkább egy vadászmenyét. A hófehér hermelin szimbolizálhatja a tisztaságot éppúgy, mint a nemességet, de utalhat akár Ludovico Sforza címerére is, mivel a herceg egykor az úgynevezett Hermelin Rend tagja volt.
A festmény történetét 1789-ig homály fedi, ekkor vásárolja meg a Czartoryski hercegi család, és ekkor kerül Lengyelországba. A Czartoryski hercegi család az orosz front elöl először 1830-ban Drezdába, majd Párizsba menekítette a képet, Lengyelországba csak 1882 után kerülhetett vissza. 1939-ben a náci megszálláskor azonnal Berlinbe hurcolták. Szövetséges katonák találták meg a II. világháború végén, s akkor visszakerült Krakkóba. Jelenleg a Krakkói Nemzeti Múzeumhoz tartozó Czartoryski Múzeumban látható Leonardo remekműve.
Korábbi cikkünk:
Kincseket visz Japánba a Szépművészeti