Megújulásunk támogatója:  

Kövek, csontok, DNS: feltárul Letkés múltja

Egy határon átnyúló pályázat keretében kutatták és mutatják be Letkés történelmének részleteit. A genetikai vizsgálatok a ma ott élők több ezer éves gyökereit is feltárták. Batizi Zoltán régész, a Börzsöny Közérdekű Muzeális Gyűjtemény intézményvezetője írt összefoglalót.
Egy határon átnyúló pályázat keretében kutatták és mutatják be Letkés történelmének részleteit. A genetikai vizsgálatok a ma ott élők több ezer éves gyökereit is feltárták. Batizi Zoltán régész, a Börzsöny Közérdekű Muzeális Gyűjtemény intézményvezetője írt összefoglalót.

Sokan vélekednek úgy, hogy az uralkodói családok és az átlag famíliák története hasonlóan változatos, érdekes. Eltérés ott mutatkozik, hogy amíg a királyok, hercegek számos generációjáról sok ezer oldalt írtak a krónikások, addig a közrendűek, az „egyszerű emberek” csak a nagyszülők vagy a dédszülők múltját ismerik. E felfogásból az is következik, hogy minden település egyformán érdekes múlttal rendelkezik. Vannak helységek, ahol a lakosok kíváncsiak erre, és vannak olyanok, ahol ezt nem sorolják a lényeges dolgok közé. 

Az egykori Hont vármegye déli felében, a Börzsöny nyugati lejtőin és egyben az Ipoly közelében fekvő Letkés korábbi és jelenlegi vezetése igen sokat tett, illetve tesz a falu történetének megismerése érdekében. A helység egy, körülbelül 3-4 méterrel az Ipoly ártere fölé magasodó platón alakult ki. Ennek nyugati végén, az ártér peremén állt valamikor a régi templom, melyet már sok nemzedékkel ezelőtt elbontottak. Helyét csak kőtörmelék és habarcsdarabok, valamint a körülötte létezett temetőből a felszínre került embercsontok szilánkjai jelezték.

A letkési önkormányzat már másfél évtizede megvásárolta azt a 380 négyzetméteres telekrészt, melyen a legsűrűbb volt a faltörmelék. A vételár kifizetése és a terület birtokba vétele után a kis településnek már „csak” forrást kellett találni a régi templom feltárására. Hosszú keresgélés, várakozás után sikerült célba érni. 2019 nyarán nyújtotta be Letkés és a szlovákiai Bajta (Bajtava) a „Dél-Hont turisztikai fejlesztése” című pályázatot, mely egyik célja a föld alatt rejlő romok kutatása volt (Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program, ezen belül: „Kisprojekt Alap a nyugati határtérségben”). A nyertes pályázat keretében 2020 nyarán az ELTE-BTK Régészettudományi Intézetének oktatói, Dr. habil. Mordovin Maxim és Phd. Rakonczay Rita vezetésével zajlott az ásatás, melyen szlovákiai és magyar régészek, hallgatók és önkéntesek is részt vettek. Kivételesen széles körű összefogással folyt a munka. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem munkatársai már a pályázat előkészítésekor talajradarral vallatták a füves területet, keresték a mélyben rejtőző alapokat. Fontos – és ingyenes – technikai segítséget nyújtott a Közösségi Régészeti Egyesület tagjaként Tóth Béla, aki drónjával kitűnő felvételeket készített a feltárás idején a szelvényekről. A szomszédok tapasztalataik átadásával (pl.: „itt gyakran mosott ki az eső embercsontokat” vagy: „erre már nem voltak sírok”) érdeklődve álltak a szakemberek mellé. A szerszámokat pedig minden munkanap végén Horváth József (Dodi bácsi) telkén lehetett biztonságban hagyni. E szomszéd hívta fel a figyelmet a pincéjének vakolatlan falában megfigyelhető számos faragott kőre, melyek közt egy kivételesen színvonalas késő reneszánsz töredék is akadt. A faragványokat a váci Tragor Ignác Múzeum szakembere Mag Hella vizsgálta meg. A szobi Börzsöny Közérdekű Muzeális Gyűjtemény és az ipolysági Honti Múzeum munkatársai is részt vettek a feltáráson. Lengyel Boglárka, a Magyar Nemzeti Múzeum restaurátora egy szombatot áldozott két különleges párta kiemelésére. 

A több hetes munka során kiderült, hogy az egykori templomnak szinte sehol sem maradtak meg az alapfalai. Ezeket az értékes kő építőanyag miatt gondosan elbontották. Talán a ma álló, 1811-ben felszentelt templom építéséhez vitték az innen származó anyagot, de az is lehet, hogy csak 1811 után bontották el az épületet. Erre mutat, hogy az említett pincében és a Fő utca egyik házának kerítésében az egyházból származó faragványok találhatóak.

Az első templom, ami a középső lehetett

A kutatók arra számítottak, hogy az 1464-ben már említett letkési templomot fogják megtalálni. Elképzelhető volt, hogy előkerülnek egy román stílusú korai, kis templom részletei, majd egy gótikus 14-15. századi periódus. Az egyik egyházlátogatási jegyzőkönyvből pedig ismert, hogy 1737 táján „a régi”, torony nélküli templomot boltozattal látták el. (Korábban nyilván sík mennyezettel, azaz fa gerendák által tartott deszkafödémmel rendelkezett.) A feltáró régészek meglepetéssel tapasztalták azt, hogy a templomban és a környékén levő sírok közt nincs olyan, amit a középkorra lehetne keltezni. A középkorban fennállt egyházakban és körülöttük számos 13-15. századi dénár kerül elő (elvesztett perselypénzek?), de itt csak 1-2 későbbi érmet találtak. Ez alapján a terepi munka végén Dr. habil. Mordovin Maxim úgy vélekedett, hogy ez az egyház a török kor után épülhetett az 1700. év táján és a 19. század elején bonthatták le. Belsejét téglapadló borította, mely több helyen megsüllyedt. Ennek oka az volt, hogy a falu előkelőbb személyei (plébánosok, tiszttartók, esetleg a legmódosabb gazdák) az Isten házában lettek elhantolva és a tömörítés nélkül betemetett sírok puha anyaga idővel megereszkedett. Furcsa, de a megfigyelések arra mutatnak, hogy 1700 táján ólmot olvasztottak az épület egyik sarkában. 

A 18. századi sírok betöltéséből nagyszámú őskori kerámia került elő. Szerencsére a mélyebben lévő, edénytöredékekkel teli bronzkori objektumok (gabonásverem, egykor helyükről kihúzott cölöpök gödrei) alsó része háborítatlanul várta meg régészeink ásóját. A feltárás helyszíne az Árpád-korban (10-13. század) is lakóterület volt – erre mutatnak az ehhez a korszakhoz kötődő edénydarabok.

A terepi munka befejezése után a helyszínt szakszerűen, óvatosan betemették, majd egy L-alakú, körülbelül 25-30 centiméter magas fal került kialakításra ott, ahol a mélyben a templomhajó déli és nyugati falának alapozási árka előkerült. A területen egy kereszt emlékezteti a látogatókat az egykori egyházra és temetőjére. A közeli letkési művelődési házban május végén megnyíló állandó kiállításon a falu múltját, az ásatást és a természettudományos feldolgozás eredményeit ismerhetik meg a látogatók. Az előkerült csontvázak nemét, életkorát és a csontokon nyomot hagyó betegségeiket antropológus vizsgálta. Hazánkban valószínűleg Letkés az első település, amely múltját a genetika segítségével is kutatják.

Hajósok falvai

A levéltári források alapján tudjuk, hogy ezen Ipoly-mentén levő falut másik két közeli helységgel, Szobbal és a ma Szlovákiához tartozó Helembával (Chl’aba) együtt kiváltságos helyzetű királyi hajósok lakták a 14-15. században. Egyes oklevelek arra mutatnak, hogy e települések már az Árpád-kor első felében szorosan kötődtek a vízhez és a hajózáshoz. Helemba halásznak mondott családfőinek 1100 körüli felsorolása szinte kizárólag szláv neveket tartalmaz. Ez alapján valószínű, hogy Szob és Letkés lakói is jelentős részben szláv eredetűek lehettek. Sajnos csak a 15. századtól kezdve ismerjük nagyobb számú letkési nevét. Ekkorra, a középkor végére viszont már kikoptak az ősi, pogány (magyar, szláv, stb.) nevek. A katolikus szentek nevét (Johannes – János, Andreas – András, stb.) viselő későközépkori népesség anyanyelve, etnikuma a névanyag alapján már nem állapítható meg. Tudjuk viszont, hogy a három említett falu hajósai I. Lajos királyunktól 1350 táján két kiváltságlevelet is elnyertek. Ezek szerint őket királyi hajósoknak vagy magyarul sajkásoknak nevezik és már régi időktől vámmentesek a Dunán Pozsony és Szalánkemén közt. A király nem csak ezt foglaltatta írásba, hanem azt is, hogy hajósai peres ügyeiben nem dönthetnek a megyék ispánjai vagy az ország főbb bíráskodói (nádor, országbíró, stb.), hanem minden perüket a király előtt, esetleg a király által megnevezett megbízott előtt kell lefolytatni. (Úgy tűnik, hogy már 600-700 éve is fontos volt a bírák jóindulata.) A bíráskodásra és a vámmentességre vonatkozó kiváltságlevelet 1491-ig több uralkodóval is megújíttatták, átíratták a sajkások, ez alapján feltehető, hogy éltek ezekkel a jogokkal, valóban járták is a Dunát. Szalánkemén említése nyomán merült fel, hogy hajózásuk a sókereskedelemhez kapcsolódott. Egy 1277. évi oklevél említi ugyanis, hogy ezen Duna-parti helységben királyi sólerakat volt. Az erdélyi sóbányákból a Maroson és a Tiszán érkezhetett ide e fontos termék, melyet innen, a Tisza és a Duna összefolyásától már az utóbbi folyamon árral szemben kellett eljuttatni az ország nyugati végébe, egészen Pozsonyig, ahol forrásaink szintén jelentős sóraktárat említenek. 1491-ben még II. Ulászló király megerősíti a három település régi jogait, de az ő elnökletével tartott 1498. évi országgyűlés a XXXIX. törvénycikkel végleg eltörölte Letkés, Szob és Helemba vámmentességét, mivel „ez az ország szabadságának sérelmére van”.  

A DNS írta történelem

A levéltári források után lássuk, mit tudhatunk meg a természettudományos módszerek segítségével? Az 2020-2021. évi kutatások részeként DNS-mintát adott néhány olyan letkési, akik családneve már a 15-16. században felbukkan a településen. A genetikusok az apák által a fiaiknak mindig továbbadott Y nemi kromoszóma alapján gyakran már képesek arra, hogy meghatározzák azt a vidéket vagy népet, ahol, vagy amely részeként a mintaadó apai ágú ősei éltek több ezer évvel ezelőtt. (E módszer kizárólag csak az apai ággal foglalkozik!) Mivel nem tudunk a török kor és az államalapítás közti ötszáz évben jelentős népmozgásról e vidéken, így talán az Árpád-kori letkésiek apai vonalaira is következtethetünk a 21. századi mintaadóink eredményei alapján. Az apai kromoszómák vizsgálata még folyamatban van, de május 27-én a „Letkés régmúltja” című, Letkésen rendezett konferencián már közzétételre kerülnek az eredmények.  

Hazánk területén kevés olyan település lehet, ahol hasonló kutatás eszközölhető, hiszen az ország középső részén az Árpád-kor eleje óta a tatárjárás vagy a török uralom miatt jelentős változások következtek be. Az oszmánok által kevésbé pusztított nyugati és északi megyéinkben pedig jelentős az osztrák vagy a szlovák bevándorlók aránya.

A letkési projekt során olyan személyeket is kellett találni, akiknek mind a négy nagyszülője helyi születésű volt. E tősgyökeresnek tekintett mintaadóknál nem csak az apai, Y-kromoszómát vizsgáltatták meg, hanem az összeset, azaz mind a 23 pár kromoszómát. DNS-láncunk felét anyánk, másik felét apánk hagyta ránk. Az ő DNS-ük viszont fele-fele részben tartalmazza az ő szüleik örökítő anyagát, tehát így a mi DNS-ünk lényegében a négy nagyszülőnk génjeinek egynegyed-egynegyed arányú keveréke. Nagyszüleink viszont a dédszüleink „keverékei”. Belátható, hogy így mindenkiben felfedezhetőek ükszülei, szépszülei, sőt jóval távolabbi őseinek génjei. Több milliárd elemből álló DNS-ünk számos olyan sajátságos részletet, rövidebb szakaszt tartalmaz, melyek pár ezer éve még kizárólag csak egyetlen népcsoportra vagy egy régióra voltak jellemzőek. Ezeket egy laboratóriumban azonosítva, majd megszámolva, csoportosítva kiderül, hogy genetikai anyagunk mekkora hányada származik például az ősi Közel-Keletről vagy Skandináviából. 

Más lakóhelyű magyarok eredményei alapján számítani lehetett arra, hogy a letkésiek is több nép keveredésének emlékét őrzik. A hazai, publikált vizsgálatok arra mutatnak, hogy mi legnagyobb részben a környező népekkel állunk rokonságban. Megtalálhatóak bennünk a mai szlávokra, a nyugat-európaiakra, a skandinávokra, a dél-európaiakra és a közel-keletiekre jellemző gének is. Ezek mellett egyeseknél a mai észak-afrikai, közép-ázsiai és finnugor nyelvű népek is rokonként tűnnek fel – 1 vagy 2 százalékot képviselve a tesztelt személy DNS-ében. A vizsgálatot végző amerikai cég (FTDNA) korábban nem tudott speciális magyar génanyagot elkülöníteni Közép-Európán belül. A közelmúltban viszont a cég által készített kiértékelésekben a korábbi Közép-Európa meghatározást felváltotta 3 új kategória: a nyugati szláv, a keleti szláv és a magyar. Lényeges megjegyezni, hogy a genetika viszonylag fiatal tudomány, viszont rohamosan fejlődik. E fejlődés az oka, hogy a kapott eredményeket néhány évente felülvizsgálják e tudományág művelői. Emiatt lehet, hogy az alábbi adatok hamarosan, ha nem is teljes átírásra, de módosításra kerülnek. 

A letkési mintaadók eredményei is a népek keveredésének a nyomait őrzik, de az összetevők hasonlósága alapján erősen emlékeztetnek egymásra. Mindenkinél a mai szlávoknál gyakori gének teszik ki a genetikai örökség legnagyobb hányadát, nagyjából a felét vagy csaknem kétharmadát. A mai nyugat- és észak-európai lakossághoz tartozik átlagban a génkészletük körülbelül 20 százaléka (a legkisebb mennyiség a 9 százalék, a legnagyobb a 35). A hat letkési mintánk közül négynek Nyugat-Európán belül a Brit-szigetekkel is kapcsolata van. Van, akinél a génkészlet 12 százaléka Írországra mutat és van, aki 15 százalékban Nagy-Britannia lakóival rokonítható, két személynél mindkét ország megnevezésre került (összesen 8, illetve 9 százalékkal). A tőlünk délre levő területekkel is szoros a kapcsolat. A mintaadók nagyobb része a Balkán és Itália jelenlegi lakói közt is sok (igen távoli) rokonnal rendelkezik, hiszen DNS-láncuk 21-29 százaléka e területekre jellemző. Mások csak Itáliához kötődnek, egy személy pedig nemcsak az olasz csizma lakóival, hanem 3 százalékkal az Ibériai-félsziget mai népességével és egy 1 százalék alatti, de mérhető részben a beduinokkal is rokon. Sokakat meglephet az egyik minta 5 százaléknyi baszk kapcsolata. 

A fentiek nem jelentik azt, hogy mintaadóink 18-19. századi felmenői közt britek, írek vagy olaszok is előfordultak volna. Sőt, biztos, hogy nem erről van szó. 

Elfogadott tény az, hogy a növénytermesztést a Közel-Keleten az utolsó jégkorszak után a „termékeny félhold” területén találták fel. A földművesek némely csoportjai innen elindulva sok száz év alatt jutottak el a mai Törökországon át a Balkánra. Egy részük innen tengeri úton Itáliába és az Ibériai-félszigetre jutott, mások északnak indulva a Kárpát-medencét hódították el a vadászó, gyűjtögető hordáktól. A Balkánra, Itáliára mutató letkési génszakaszok nagyobb része ennek az ősi vándorlásnak és a közös földműves eredetnek az eredménye lehet. A Brit-szigeteknek nevet adó kelta britonok és rokonaik a mai Dél-Németország környékéről indulhattak ki még jóval időszámításunk kezdete előtt. Ugyane vidékről keletre is vándoroltak kelta törzsek, akik leletanyagát jól ismerjük az Ipoly és a Garam vidékéről. A genetikai eredmények azt sugallják, hogy a „mi keltáink” nem nyomtalanul tűntek el, génjeink egy részét nekik köszönhetjük. Ahogyan a britek is őriznek egy részt ebből az örökségből.   

A letkési és az angol lakosság közti kapcsolatot a germán elődök is okozhatták. Észak-Németország területéről származtak azok a kvádok (egy germán nép), akik időszámításunk kezdete táján a mi vidékünket is elfoglalták (a keltáktól). Az időszámításunk szerinti 5. században szintén Észak-Németországból indultak ki (nyugat felé hajózva) azok a szászok és angolok, akik meghódították a rómaiak által magára hagyott Britannia provincia nagy részét. Egyrészt talán a letkésiek germán elődeinek köszönhető az, hogy kimutatható a rokonságuk a mai németekkel, osztrákokkel és svájciakkal, valamint a skandinávokkal is. Másrészt a tatárjárás után a szomszédos Ipolyszalkára vagy a közeli Nagybörzsönybe telepedett németek is növelhették a letkésiekben a nyugati elem arányát a „vegyes” házasságok révén. 

A mintaadók közt volt, akinél a „magyar” génanyag meg sem jelent, másoknál 3, 3 és 8 százalékot tett ki. Sajnos a vizsgálatot végző cég nem magyarázza meg, hogy mit ért „magyar” génkészlet alatt. Csak feltételezés, hogy a környező népeknél elő nem forduló, kizárólag a Kárpát-medencében élő mintaadóknál megfigyelt sajátosságok tartozhatnak ide. Ez esetben viszont számolni kell azzal, hogy e sajátosságok nem csak a keletről jövő honfoglalókhoz, hanem a szintén keletről elindult avarokhoz, besenyőkhöz, kunokhoz (és hunokhoz?) is köthetőek. E bonyolult kérdés megoldását és keleti elődeink genetikájának a feltárását nyilván nem az USA tudósaitól, hanem a hazai szakemberektől kell várnunk.    

A fenti eredményeket nemcsak a genetika fejlődése pontosíthatja majd, hanem a mintaadók őseinek részletes kutatása is. Az írott források és a mai Letkésen előforduló szláv eredetű nevek alapján tudjuk, hogy a 18-19. században jó pár szlovák család is érkezett a helységbe. (A helyi népesség növekedése mellett talán részben ez a migráció is okozhatta a korábbi, viszonylag kis katolikus templom lebontását és a jóval nagyobb új építését 1810 táján.) A mintaadók családfájának a 18. századig történő visszakövetésével tisztázható, hogy elődeik mekkora része újkori betelepülő, és mekkora arányt képviselnek azok, akik a török kori lakossághoz – és így feltehetően a középkori népességhez – kapcsolódtak.

 

Batizi Zoltán régész, a Börzsöny Közérdekű Muzeális Gyűjtemény intézményvezetője

Írta: Batizi Zoltán, fotó: Batizi Zoltán, Tóth Béla

2021.05.15

Képgaléria a cikkhez



Fontosabb kulcsszavak

Aba Sámuel (1) adókedvezmény (1) Al-Duna (1) államalapítás (2) állapotjelentés (3) alsóvár (2) Andrássy-család (1) antropológia (1) apátsági templom (8) Apátúr ház (1) Aquincum (2) Aquincumi Múzeum (9) aradi vértanúk (1) Aranymonostor (2) Archaeolingua Alapítvány (1) Árpád-kor (1) ásatás (12) átadás (1) Ausztria (1) avarok (4) Bálint Marianna (1) barokk (1) Bebek (1) bemutatás (3) Beszédes József (1) BME (1) Bocskai (1) bontás (2) Bortemplom (1) bővítés (1) Brigetio (1) BTM (7) budai vár (4) Budapesti Régészet (2) Budapesti Történeti Múzeum (15) búvárrégészet (1) Buzás Gergely (9) ciszterci (2) ciszterna (1) civilek (1) Csepel (1) Csillag erőd (1) Csontváry (1) Czoma László (1) Dalmácia (4) Dobó István (1) dokumentáció (1) dombóvári vár (1) drón (1) egri vár (1) együttműködés (1) életveszély (2) elhunyt (4) előkészítés (1) első világháború (2) emlékmű (2) emléktábla (1) Építészettörténeti és Műemléki Tanszék (1) Erdély (1) Erdélyi bástya (2) erdélyi fejedelemség (1) Erzsébetváros (1) Europa Nostra (3) Év Kiállítása (2) Év Múzeuma (1) falkép (8) falkutatás (4) falukutatás (1) famaradvány (1) Fejérdy Tamás (1) fellegvár (1) feltárás (45) feltárás (1) felújítás (1) felújítás (30) Fenékpuszta (1) ferences templom (1) ferencesek (1) Festetics (1) Floralia (1) földrengés (1) földvár (2) Ford (1) Forster Központ (2) freskók (4) FUGA (1) füleki vár (4) Galamb József (1) genetika (2) gepidák (1) Gödöllői Királyi Kastély (2) Görgei (1) gótika (1) Gótikus út (3) gőzmozdony (1) Grassalkovich (1) hadi régészet (1) hagyományőrzés (2) Hajdúsági Múzeum (1) halomsír (1) halomsír (1) Határeset (24) határon túl (1) határon túl (20) Helikon (1) helyreállítás (11) helytartói palota (1) Herman Ottó Múzeum (1) honfoglaló (1) honfoglalók (4) Horvátország (3) Hunyadi János (1) I. András (1) I. Géza (1) ICOMOS (10) ICOMOS-díj (1) II. András (1) II. Rákóczi Ferenc (3) indóház (1) ipari örökség (1) ispánság (1) Istvántelki Főműhely (1) Janotti Judit (1) járvány (3) játék (1) Jósa András Múzeum (1) Kálmán Peregrin (1) kályha (1) kályhacsempe (1) kaputorony (1) Karoling (1) kastély (4) kastélypark (3) katolikus templom (1) kegyhely (1) kelta (1) kiállítás (12) kincs (1) kincslelet (1) királyi palota (3) királysír (10) királytemetkezés (12) Kiscell (1) Kisnemesi Otthonok Országos Találkozója (1) Klissza (1) kocsis temetkezés (1) KÖH (2) kolostor (5) Komor Marcell (1) KÖN (1) konferencia (1) Konok Tamás (1) könyv (1) könyvbemutató (2) korona (2) Kovács Olivér (1) középkor (3) Közkincs-kereső (3) Közlekedési Múzeum (1) Kulturális Örökség Napjai (2) Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (2) kúria (1) kút (1) kutatás (9) kútház (1) kvíz (1) Láng Orsolya (1) Lassányi Gábor (1) látogatóközpont (1) Lechner Tudásközpont (1) Légből kapott (1) légifotó (1) legolvasottabb (1) lelet (1) Liget Projekt (1) Lóvasút (1) Luxemburgi Zsigmond (1) magazin (1) Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (3) Magyar Károly (1) Magyar Nemzeti Múzeum (2) Magyar Régész Szövetség (1) Máré-vár (1) Mátyás Király Múzeum (7) Mercedes-gyár (1) Mezős Tamás (2) Mithrász (2) mohácsi csata (2) Mór püspök (1) mozaik (2) műemlék (12) műemlékem.hu (1) műemléki világnap (4) műemlékvédelem (16) Műemlékvédelmi Nyári Egyetem (1) Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam (1) muhi csata (1) műtárgy (1) műtárgy (1) múzeum (8) múzeumbarátok (1) Múzeumok Éjszakája (3) Múzeumok Majálisa (1) Múzeumok Majálisa (1) Nagy Gergely (2) nagyberuházás (1) Nagyváradi vár (1) Nándorfehérvári diadal (1) Nemzeti Hauszmann Program (1) Nemzeti Kulturális Alap (3) népi építészet (7) Népi Építészeti Program (6) népi műemlék (12) népvándorlás (1) nógrádi vár (1) Novigrad (1) Óbudai Kult. Éj (1) ókeresztény (1) Olimpia Hotel (1) Olof Palme-ház (1) oltár (1) omlás (1) Örökségvédelem Kollégiuma (2) Orseolo Péter (1) őskor (3) őslény (1) ostrom (3) palánk (1) paleontológia (1) pálos (1) Palotajátékok (1) pályázat (4) Példaadó műemlékgondozásért díj (1) Pétermonostora (1) pincerendszer (1) posta (2) premontrei (4) Pulszky Társaság (1) Ráday Mihály (1) Rákóczi (1) református templom (3) régészet (18) Régészet Napja (1) Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság (1) rekonstrukció (8) reneszánsz (1) RepTár (1) reptér (1) restaurálás (8) Rezi Kató Gábor (1) rom (1) római kor (4) Rómer Flóris Múzeum (1) Rómer Flóris Terv (3) romkert (2) romkonzerválás (2) Sághi Attila (3) Salamon-torony (3) sánc (1) Sándy Gyula (1) Savaria (1) sírbolt (1) sírépítmény (2) sólyi templom (1) szarkofág (2) szarmaták (2) szecesszió (2) Széchenyi (1) székesegyház (1) Szent László (1) Szent Margit (1) Szent Mihály plébániatemplom (1) szentély (1) Szépművészeti Múzeum (1) Szerbia (1) szkíták (2) szobor (1) szülőház (1) tájház (1) tájrégészet (1) tanösvény (2) tatárjárás (1) Teleki László Alapítvány (14) település (2) temetkezés (4) temető (5) templom (4) templom (3) templomrom (1) terepbejárás (1) teszkulcs (3) teszt, valami (1) Tomka Gábor (1) török fürdő (1) török kor (3) Tóth Zsolt (1) váci vár (1) vajdaság (1) vár (7) Varga Kálmán (2) Varga Mariann (1) Várkapitányság (2) Várkert bazár (1) Várkert kioszk (1) várkutatás (3) vármúzeum (2) városfal (1) Városliget (1) vaskor (2) vasút (1) veszély (1) Világörökség (3) víz alatti régészet (2) vonat (1) Wilhelm Gábor (3) Wittinger Zoltán (1) Ybl Miklós (1) Zelemér (1) Zrínyi (1) Zrínyiújvár (1) zsinagóga (1)