Magyar Építészet virtuális világgal
Az illusztris, több mint 300 oldalas kötet a 16. század derekáig, Buda török elfoglalásáig mutatja be a Kárpát-medence építészettörténetét. A most megjelenő, javított második kiadás tizenöt év után lát napvilágot, a római- és a Karoling-kor Tóth Endre, míg a középkor Buzás Gergely munkája.
Porrá rágott csont már a kifejezés, de valóban hiánypótló kötetet üdvözölhetünk, hiszen szakmai hitelessége megőrzése mellett valóban a nagyközönség megnyerésére törekszik.
Erre pedig nagyon nagy szükség van, hiszen a tudományos ismeretterjesztést a rendszerváltás táján a piaci viszonyok közé száműzte a kultúrpolitika, így nagyjából negyedévszázada nőnek fel úgy a nemzedékek, hogy építészettörténeti-, s az arra épülő örökségvédelmi érzékük és ismereteik elsajátítása esetlegessé vált. Vagyis az állam nem gondolta, s nem gondolja ma sem, hogy dolga, felelőssége lenne az építészettel kapcsolatos érdeklődés folyamatos kommunikációval, élvezhető formában való felélesztése és fenntartása, s mivel korunk döntéshozói az új kor gyermekei, még csak nem is csodálkozhatunk hogy az örökségvédelemből turisztikai fejlesztés lett, a megőrzés szó pedig éppúgy jelentheti vitatható hitelességű épületrekonstrukciók megszületését, mint középszerű épületek teljes újraépítését. „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34), mondhatnánk keresztényi jámborsággal, de hozzátenném: olvasni nem bűn, s bár az ismeretek bősége nehezíti a kategorikus döntést, a fejet csak elviselhető mértékben fájdítja, s a magyar építészet megmaradt emlékeinek megőrzése többet érdemelne a lutrinál.
Olvasott embernek nincsen párja, tartja a mondás, és persze a könyvpiac igyekezett és igyekszik is kielégíteni a spontán érdeklődést. Ám a tervszerűen, a gondosan felépített, gyakran több évtizedes távlaton átívelő könyvsorozatok (amelyek az alapjai például Nyugat-Európa rendre irigyelt örökségvédelmi gondolkodásának is) financiális okok miatt nem születhettek meg. Voltak-vannak persze nagyon jó kötetek, s voltak-vannak gyengébbek is, így egy igényes, érdeklődő, ám a témában értelemszerűen tájékozatlan olvasónak nem egyszerű valóban hiteles, korszerű könyvekkel gyarapítania építészettörténeti-, műemlékvédelmi házikönyvtárát.
Nyarat persze a Magyar Építészet most megjelent kötete sem csinál, azonban élményszerű áttekintést kínál a Kárpát-medence építészetéről a középkor végéig. Nem pusztán a stílusokkal ismertet meg, de olvashatunk a szerzetesekről, az épületek felépítéséről éppúgy, mint a nyugat-európai párhuzamokról. A szövegek értelmezését fotók, alaprajzok, és – ami meglehetősen új elem a nyomtatott ismeretterjesztésben – virtuális rekonstrukciók könnyítik meg, önmagukban is könnyen dekódolható tudást közvetítve. Vagyis az olvasónak immár elképzelniük sem kell, milyen lehetett egy mára részben-, vagy teljesen elpusztult épület. A szöveg-kép aránya talán 50-50 százalék lehet, tehát nem kifejezetten képeskönyv született, ám az illusztrációk nem csak a folthatást szolgálják, hanem ismeretet közvetítenek, így a könyv izgalmas utazást kínál az építészet történetében.
Néhány oldal a kötetből:
