Újra kell írni a műemlékek listáját
- Néhány nappal ezelőtt azt mondta a műemlékem.hu-nak, hogy nem ismerjük jelenleg az épített örökségünket. Ez kicsit vérfagyasztó vélemény éppen a KÖH elnökétől, hiszen az önök dolga volna, hogy vigyázzanak ezekre az értékekre.
- Azt hiszem, az egész társadalom dolga és érdeke volna, hogy megőrizze az épített örökséget. Azért mondtam, mert egyre inkább meggyőződésem, hogy talán nem csak azzal vannak problémák, hogy a tragikus anyagi lehetőségek között hogyan védjük a történeti épületállomány megőrzésre méltónak ítélt részét, hanem azzal is, hogy nem védünk mindent, amit kellene.
- Jelenleg 11 ezer országosan védett műemlék van. Ez kevés?
- Ha a környező országok, például Ausztria védett épületállományával hasonlítjuk össze, nem sok. Azonban nem lehet automatikusan mérlegre tenni a különböző nemzetek műemlékeit, hiszen mások a történelmi adottságok. Nem csak abból a szempontból, hogy a történelem viharaiban mi pusztult el, de máshogy alakult a védések rendszere és így a száma is.
- Vagyis nem dolgoztak volna megfelelően az ön elődei? Nem vettek lajstromba megfelelő számú épületet?
- Érdemes felidézni, hogyan is gyűlt össze a ma országos védettséget élvező műemlékállomány. Az első jegyzéket a Műemlékek Országos Bizottságának tagja, Gerecze Péter állította össze bő száz esztendővel ezelőtt és 1905-ben jelent meg Forster Gyula szerkesztésében. Körülbelül nyolcszáz épített emléket tartalmazott, sajnos teljesen véletlenszerű kiválasztásban, hiszen levelezési rendszer volt az alapja. Tehát amelyik településen akadt egy lelkes körorvos, vagy lelkész, az végigjárta a helyi épületeket, aztán a tapasztalatait megírta a szerkesztőknek. Voltak persze korábbi kutatások is, amiket beemeltek ebbe a jegyzékbe: a Csallóközt Ipolyi Arnold, a Kassa környéki gótikus emlékeket pedig Henszlmann Imre dolgozta fel még a 19. században. De ismétlem, nem volt egységes mérce, mi kerül bele a kötetbe. A trauma aztán Trianonnal jött, hiszen az addigi felmérések jórészt Erdélyre és a Felvidékre koncentrálódtak. A Trianoni döntés után nyolc műemlék maradt a határokon belül.
- Melyek voltak ezek?
- Például a budai vár, a jáki és a lébényi templom. De az egri vár nem szerepelt a listában, elvégre az csak egy rom.
- Gondolom, ezután lázas felmérés kezdődött...
- No nem éppen. A Műemlékek Országos Bizottsága majd másfél évtizedig bénultan szemlélte a helyzetet. Az újabb lökést Gerevich Tibor munkássága adta. 1934-ben hazatért a Római Magyar Intézetből és nekikezdtek... Elsőként nem a műemlékjegyzék bővítésének, hanem az esztergomi vár, illetve a székesfehérvári romkert helyreállításának, de mindenek előtt bemutatásának. Közelgett ugyanis I. István király halálának kilencszázadik évfordulója, ezért tették, amit a kor szelleme kívánt... De azért sikerült körülbelül ezer védendő épületet lajstromba szedni a második világháború kezdetéig.
- Amely, gyanítom, jelentősen átírta már csak a pusztítások miatt is az addig összeállított jegyzéket.
- Valóban. 1949-ben szervezték újra a műemlékvédelmet, és az első évek a tűzoltással teltek. Közben azonban már készült, szintén levelezős módszerrel Genthon István három kötetes középtopográfiája Magyarországról, amely az alapja lett az elkövetkező évek védéseinek. 1952-53-ban volt például egy nagy adag védés, maga a három kötetes jegyzék pedig ’59-61 között jelent meg. Hozzáteszem, ez bővebb mint a ma védett állomány, hiszen a hatvanas-hetvenes években nagyon sok épületet töröltek belőle. Kellett a hely a szocialista városképi elemekre, így bontottak sok helyütt, ám igazságtalan volna egyértelműem elítélni ezt a korszakot. A nagy szocialista városok építése közben ugyanis csurrant-cseppent a műemlékvédelemnek is, úgyhogy egymás után születtek a minőségi helyreállítások. Hiába, akkor az építésügyhöz tartozott a védelem költségvetési szempontból...
- Jól értem, hogy eddig minden jegyzék levelezős módszerrel, “önbevallás” útján született meg? Vagyis a szakemberek nem mentek ki a terepre, nem járták végig az országot?
- Túlzás volna ezt így állítani. Genthont sokan elítélték, hogy túlságosan a levelezőpartnereire hagyatkozik. A háború után megindult a nagytopográfiák készítése, vagyis egy-egy megye, város, vagy városrész beható vizsgálata. Mindezideig csak 11 kötet jelent meg, az utolsó 1987-ben. Más jelentős tett volt az ötvenes években elindított városképi vizsgálatoknak a sora, amelynek keretében harmincegynéhány települést sikerült egyenként több száz, több ezer oldalas, nagyon precíz, a történeti térképek és források alapján bejárással hitelesített, környezetleírást és komoly fotódokumentációt tartalmazó kötetekben felmérni. Papp Imre, Pogány Frigyes, Dercsényi Dezső voltak többek között a program vezetői, azonban ezzel az alapossággal ez akkora munka, hogy nem lehetett a végére érni. Közbejött 1957, az Országos Műemléki Felügyelőség megalapítása, a hangsúly áttevődött a konkrét épülethelyreállításra. Ez pedig elszívta az energiákat az inventarizáció elől.
- Ön szerint hány országos védelemre méltó épület lehet?
- Harmincötezerre becsülöm a számukat. A történeti épületállomány körülbelül egymillió épületből áll. Ennek egyharmada méltó a beható vizsgálatra. A megvizsgáltaknak pedig a tíz százaléka, harmincötezer lehet feltétlenül megőrzendő.
- Hogyan lehet ezeket megtalálni? Ismét elő kell venni a “levelezős módszert”?
- Tapasztalatom szerint az sosem egészséges, ha felülről, a fehéringes pesti urak mondják meg a településen élőknek, hogy mire kell büszkének lenniük. Célszerű volna elkezdeni egy nagy összeírást, amelyben a települések, civil szervezetek és a műemlékem.hu játékosai vennének részt. Mondják meg ők, mit tartanak értékesnek, hiszen az övék ez a megőrzendő környezet. Aztán az összegyűlt adathalmazt már át lehet szakmai módszerekkel nézni és összeállítani az alapján egy új jegyzéket.
- Szép gondolat, de mennyire időszerű? Elvégre mostanság is nehezen mennek át a védések a minisztériumokon, pedig egyszerre csak néhány tucatról van szó. Elképzelem, amint megkapnak egy több tízezres listát...
- Sajnos minden nappal egyre időszerűbb, hiszen az épületeket nem érdekli, védettek-e, dolgozik rajtuk az idő és tönkremennek, elvesznek. A lista elfogadásáig új törvényi környezetet kell kidolgozni, de erre van idő, hiszen évekig tarthat egy ilyen adatgyűjtés. És igen, közben meg kell győzni a döntéshozókat, hogy történelmi felelősségük az ország múltját reprezentáló épületállomány megőrzése. Az utókor csak ítélni tud, arra nem képes, hogy megvédje azt, ami már elpusztult. A védelem a mi dolgunk és neki kell kezdeni az ország utcaszintű megismerésének, hogy felmérhessük, mit mindent kell oltalom alá venni.
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal könyvtára: