Műemlékvédelmi képzés a Műegyetemen
Az épületnek magának, mint primer forrásnak a roncsolásmentes és roncsolásos kutatása adja – felfogásom szerint – az épületkutatás, a német elnevezéssel talán közismertebb Bauforschung tartalmát. A véleményem szerint az épületkutatással egyenértékű jelentősége van a diagnosztikai vizsgálatoknak is. Az anyagok és a szerkezetek fizikai tulajdonságainak megismerésén túl, a kutatás részének tekintem a történeti anyagtan és szerkezettan szempontjából elvégzett adatgyűjtést. Az adatokból levonható következtetések levonására az egyes épületek kutatását követően ritkán adódik lehetőség. Viszont az ismeretek gyűjtése jellemző anyaghasználati és technológiai ismereteket hozhat a területenkénti és az azonos időből származó adatok összegzésekor. Két szabadon választott tárgy kapcsolódik a kötelező diszciplínához. A korábban a 7. de a bolognai folyamat megindítása óta a 6. szemesztert követően a tudományos és kutatási feladatok részletes, a gyakorlatban is bemutatott tárgyalása adja a Műemlékvédelem 2. c. tárgy tartalmát. Önálló tárgyként jelenik meg a történeti formák rekonstrukciójának számítógéppel segített lehetőségeit taglaló program. Itt természetesen a hallgatók számára a fő vonzerőt a speciális történeti formák számítógépes modelljének az elkészítése jelenti. Viszont a tárgy keretében történeti tervezési ismeretek bemutatására is sor kerül. E kettős ismeretanyag birtokában a félév lezárását egy szabadon választott történeti épület számítógéppel segített modellezése és a modell felhasználásával készített 10-15 másodperces animáció elkészítése adja.
Idő hiányában egyelőre nem tudjuk megvalósítani a műemléki tervezés elméletét taglaló előadás-sorozat elindítását. Az építészképzésben meghatározó tervezés oktatás szempontjából elengedhetetlenül fontos lenne, hogy különösen a 2 féléves komplex tervezést megelőzően felkészíthessük a hallgatókat a műemléki tervezés elvi-elméleti problémáinak a kezelésére. Az Építészettörténeti és Műemléki Tanszék által oktatott 3 egy féléves tervezési tárgy, a 2 féléves komplex terv és a diplomaterv feladat minden esetben tartalmaz történeti épületet is. A történeti épület helyreállítása, új funkció befogadására való alkalmassá tétele, új épületrész tervezése, vagy történeti környezetben új épület létrehozása mind olyan feladat, ahol az építészettörténeti, a műemlékvédelmi ismeretek mellett a speciális tervezéselméleti ismeretek is szükségesek lehetnek. A hiány pótlását egyelőre a két féléves Építészetelmélet története című tárgy keretében igyekszünk megoldani.
A graduális képzés mellett jelentős helyett vívott ki magának az 1972-es próba évfolyam elindítását követően, az 1976 óta megszakítás nélkül folyó, mára a 17. ciklus utolsó szemeszteréhez érő Műemlékvédelem Szakmérnöki Tanfolyam. A páros években indított kurzusokat több mint 500 fiatal és kevésbé fiatal szakember végezte el, olyanok, akik hivatásuknak tekintik történeti épületek ápolását, gondozását, függetlenül attól, hogy a Műegyetemen, valamelyik bölcsész vagy természettudományi karon, esetleg tájépítészként, jogászként, közgazdászként szerezték meg az alapdiplomájukat.
Már az úgynevezett próbaévfolyam megszervezését is egyetemközi programként alakította ki Zádor professzor az Építészmérnöki Kar és Mócsy András akadémikus az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara képviseletében. Olyan, a hazai tudománytörténetben meghatározó professzorok működtek közre a képzésben, mint maga Mócsy András régész-epigráfus, Bóna István akadémikus a bronzkor neves kutatója, vagy Entz Géza művészettörténész, az Országos Műemléki Felügyelőség Tudományos Osztályának a vezetője, Dercsényi Dezső egykori Római Magyar Akadémiai ösztöndíjas, Gerevich Lászlónak a modern magyar műemlékvédelem megszervezőjének a tanítványa, művészettörténész, a középkori építészet avatott kutatója. Oktatott a képzésben természetesem Gerő László építész is, aki helyreállításaival meghatározó szerepet játszott a II. Világháború utáni műemlékvédelem európai mércével is értékelt eredményeinek a megvalósításában. Zádor Mihály kiemelt jelentőségű tantárgyként vezette be a „Korszerű konzerválási eljárások” című, alapvető műszaki ismereteket tárgyaló diszciplínát. Az előadó az épületeket pusztító nedvesség okozta károk megelőzésével foglalkozó saját kutatási eredményeit is felhasználva, szinte naprakész információt adott az utólagos falszigetelés eredményeiről hallgatóságának.
A képzés felépítése három egységre tagolódik. A történeti ismereteket átadó blokkra, a műemlékvédelmi ismereteket tárgyaló egységre és végül az alapképzettségtől függően szükséges kiegészítő tárgyak csoportjára. A történeti ismeretek között a magyar építészettörténet legfrissebb kutatási eredményeiről, történeti tervezési módszerek bemutatásáról, kertépítészet történetéről, települések kialakulásának történetéről, történeti enteriőrökről esik szó. A speciális műemlékvédelmi blokkban olyan témákat tárgyalunk, mint például a műemlékvédelem elmélete és gyakorlata, műemléki helyreállítások bemutatása, történeti enteriőrök konzerválása, stb.. Mivel a hallgatóság építész és más műszaki végzettségű tagjainak történelmi és történettudomány-módszertani tájékozottsága nem éri el a műemlékvédelem műveléséhez szükséges minimális szintet, számukra előbb Bertényi Iván, majd Kerny Teréz, napjainkban Bak Borbála adja elő az államvizsgatárgyként is kezelt a „Történelem forrásai és segédtudományai” című 4 szemeszteres tárgyat. A bölcsész diplomával rendelkezők részére alapvető építési ismereteket szintén államvizsgatárgyként haláláig Kincsi István, majd Ágostházi László adja elő.
A képzés az elmúlt évtizedekben a kezdetek 20-25 fős létszáma után, a romániai forradalmat követően 40 fő fölé emelkedett a résztvevők száma. A különbséget alapvetően az Erdélyből és a Partiumból érkezők jelentették. Számukra a képzés térítésmentes volt, sőt igyekeztünk ösztöndíjakkal segíteni magyarországi tanulmányaikat. A kolozsvári szakmérnöki képzés megszervezése után az érdeklődők száma visszaesett a korábbi számra. Ezután sikerült elérni, hogy a szakmérnöki oklevéllel rendelkezők számára előnyöket biztosítsunk a szakmagyakorlás feltételeinek a kialakítása során. Így mára ismét 35-40 fős évfolyamokat oktathatunk.
A képzés alapvetően elméleti jellegű. A 2 éves stúdiumok során az előadásokhoz gyakorlati tárgyak nem kapcsolódnak. Részben a hazai képzési struktúrában meglévő hiányosságok indokolják, de az épületkutatás szakmagyakorlási feltételeinek szabályozatlansága is szükségessé teszi egy új posztgraduális képzés megszervezését. Az épületkutatás gyakorlatát oktató, legalább 4 féléves stúdiumok keretében 2-3 félév előkészítő alapképzést, 1-2 félév gyakorlati képzést tervezünk. A tanulmányokat eredményesen befejezők, diplomájuk megszerzését követően 2 évig csak egy gyakorlott kutató mellett, annak felügyelete alatt kaphatnak kutatási engedélyt. A szakmagyakorlás feltételeit tárgyaló miniszteri rendelettervezet koncepciója értelmében csak ezt követően lehetne önálló kutatási engedélyt kiadni a műemlékvédelmi hatóságnak. A tervezett posztgraduális oktatást a Műegyetem szervezeti keretei között képzeljük, de szoros együttműködést kívánunk kialakítani az aktív épületkutató tevékenységet folytató Magyar Középkori és Kora Újkori Régészeti Tanszék (ELTE) munkatársaival, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszékével is.
Mezős Tamás professzor
Építészettörténeti és Műemléki Tanszék