Titokzatos rokonok
Tucker és Hunter nagyon bízott benne, hogy mindezek dacára ismeretlen zugokba is eljuthatnak majd a Rising Star mélyén. Ám valami más is izgatta őket. A 20. század első felében emberősmaradványokat tártak fel a vidéken, éspedig oly nagy bőségben, hogy idővel már csak úgy emlegették a régiót: „az emberiség bölcsője”. Tucker és Hunter hallotta hírét, hogy a Witwatersrandi Egyetem egyik kutatója azóta is fosszíliák után kutat a környéken. Nem volt rá sok esély, hogy emberelőd csontjaira bukkannak, de azért elhatározták, hogy nyitott szemmel járnak odalent.
Egyre mélyebbre hatolva, a két hobbibarlangász átküzdötte magát egy alig emberszélességű szűkületen, majd egy tágas terem, utána pedig egy fűrészfogas fal következett. A fal tetején egy függőcseppkövekkel teli kis terembe jutottak. Hunter elővette a kameráját, Tucker meg, hogy ne legyen a képben, bebújt a terem alján nyíló hasadékba. Megvetette a lábát egy kiszögellésen, majd lejjebb egy másikon – ám az alatt nem volt semmi. Tucker lecsúszott a néhol alig 20 centi széles, függőleges résben. Leérve körbenézett, aztán fölkiabált Hunternek: jöjjön gyorsan! Ha kicsit is testesebbek, ha nem csupa csont meg izom mindkettő, aligha jutnak le, aligha fedezik föl az elmúlt ötven év talán legfontosabb és legrejtélyesebb emberelőd-maradványait.
A cikk a National Geographic honlapján
