Pumák nyara: a lángba borult égbolt

Balatonalmádiban a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár épületében nyílt meg augusztus 9-én, és látogatható szeptember végéig (csoportok és iskolák részére bejelentkezéssel október végéig) a honi légvédelem első nyarát, a korabeli vadászpilóták világát bemutató kiállítás, melynek rendezője a Magyar Repüléstörténeti és Repülésrégészeti Alapítvány. A témakör kapcsán két új aspektust is igyekszünk bemutatni, a harcok mögött az embert, legyen az bármelyik náció, saját, vagy a felettünk repülő ellenfél, illetve a korszak kutatásának, a mára régészeti védettségű téma terepi vizsgálatának a közelmúltban elért eredményeit. A helyszín szimbolikus, pontosan azon a helyszínen található a tárlat, ahol annak idején a „Puma” vadászosztály pilótáinak törzsasztala volt, ahol a másnapi bevetéseket tervezgették, ahol az elesett bajtársat meggyászolták. És ott, ahol a „csak egy nap a világ” szemlélet, ami a túlélésük, lelki épségük miatt kellett – hiszen húsz-, harmincszoros túlerő ellen szálltak fel újra és újra – a legnagyobb mulatságokat, féktelen szórakozást is megadta. A korabeli helyzet ugyanis a bombázások megindulása után az volt, hogy minden amerikai kulturális elemet, de főleg a zenét tiltották, „ellenséggel való cimborálásnak” számított a divatos számok játszása mindenhol hazánkban. Ezért a legjobb pesti zenekarok leköltöztek Almádiba, és a Pannónia étteremben játszották Artie Shaw, Cole Porter, Glenn Miller világslágereit, hiszen itt a közönségükben minden este ott voltak azok a pilóták, akik egyedüliként vették fel a harcot az amerikai kötelékek ellen. Különleges világ lett Almádi emiatt 1944 nyarán, gyakorlatilag itt volt akkor a „pesti zenés társasági élet” és a „pesti éjszaka”.

Ez a különleges közeg viszont nyomtalanul eltűnt. Ahogy a légiharcok nyomai is sok esetben, úgy a 101-es Puma vadászosztály helyi emlékezete is áldozatául esett a kommunista rendszer „a múltat végképp eltörölni” szemléletének. Ahogy az égben zajló harcok földi nyomait, a befúródott vagy épp szétszóródott roncsok terepi nyomait, úgy a helyi történetek adatait is nehéz meglelni, feltárni, elemezni és újra a közösség számára ismertté tenni. Ennek a folyamatnak az első lépése ez a kiállítás, amit majd a tervek szerint hamarosan egy kifejezetten ezzel a korszakkal és témával foglalkozó szakmai periodika követi, hogy a korszak kutatásának magyarországi eseményei is a nemzetközi térbe kerüljenek végre. Ez azért is fontos, mert a mieinken és a németeken kívül repültek felettünk bevetéseket amerikaiak (köztük amerikai nemzetiségű írek, olaszok, de magyarok is), mexikóiak, kanadaiak, angolok, új-zélandiak, ausztrálok, dél-afrikaiak, bolgárok, az akkori Jugoszlávia nációi, szlovákok, románok, lengyelek, franciák és a volt szovjetunióbeli nációk szinte mindegyike. Tehát bátran elmondható, hogy a témakör minden kutatási eredménye nemzetközileg is releváns. És ahogy a középkori írott források, úgy ennek az időszaknak a forrásai is oly mértékben semmisültek meg, hogy szinte lehetetlen küldetés, hiába van időben sokkal közelebb. Ezért is fontos a régészeti adat, amiből remélhetőleg egyre több fog rendelkezésre állni. Az a régészeti adat, ahol minden egyes leletnek, minden meghajlott alumíniumdarabnak személyes története van, arcok, nevek, családtagok kötődnek hozzá.

Ebbe az eddig kevéssé ismert, de roppant izgalmas világba kalauzol el a kiállítás, kiemelve és az előzmények felvillantása után kifejtve ezt a történelmileg rövid, de annál tartalmasabb, sok „életigenlő vidámsággal” és még több drámával, tragédiával teli korszakot, 1944 nyarát, amikor „lángba borult az ég” felettünk.