A feltárás mentheti meg a villakomplexumot
A rendre előkerült leletek miatt már korábban is gyanították, hogy római kori emléket rejt a föld Nagyharsány határában. A lelőhely a feltárását Papp László kezdte meg 1959-ben, majd Fülep Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum régész főigazgatója folytatta az 1960-as évek elején. Az ásatások elsőként a komplexum egyik fürdőházát hozták napvilágra. 1974-ben a villányi téesz az addigi ásatások szomszédságában szőlőt akart telepíteni, azonban a mélyszántás megkezdésekor színes mozaikokat és falblokkokat fordított ki az eke. Hiába érkezett a helyszínre a főigazgató, hogy leállítsa a munkálatokat, a folytatás mellett döntött a téesz és kiszántották a központi épületegyüttes középső harmadát, vele mintegy hatvan négyzetméternyi mozaikpadlót. A felszínre forgatott leletanyagot sikerült ugyan nagyrészt megmenteni, s a talajművelést is leállították végül, ám a lelőhely visszafordíthatatlan károkat szenvedett.
Ez a mélyszántás is azt bizonyította, hogy a villakomplexum sokkal kiterjedtebb és díszesebb volt, mint azt korábban sejteni lehetett. A jelenlegi ismereteink szerint legalább két futballpályányi területen helyezkedett el a villa kőépületekből álló központja – mondta el a Régészeti Hírügynökségnek Mráv Zsolt régész, a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének a munkatársa, aki a 2010-es években folytatott kutatásokat a területen. Hozzátette: bár mezőgazdasági művelés már régóta nem folytatható ezen a területen, a maradványok helyzete korántsem megnyugtató, hiszen a megbolygatott területen folyamatos a pusztulásuk.
A nagyharsányi római villa különlegessége, hogy ismerjük a 4. század végi, 5. század eleji, vagyis az utolsó periódusához és fényűző átépítéséhez kötődő tulajdonosát. A szomszédos Beremend közelében még 1901-ben előkerült egy bronztábla, amelynek verses felirata Valerius Dalmatiust, dicsőítette, aki szenátor és egy távoli tartomány helytartója volt. A nagyharsányi villában talált mozaik központi jelenete a Római Birodalom nagyvárosait megszemélyesítő városistennőket ábrázolta, amely azt bizonyítja, hogy az épületegyüttes a fennállásának utolsó évtizedeiben az ő tulajdonában volt. A villa lakomatermet befogadó főépületének gazdag belsőépítészeti díszítése részben arra szolgált, hogy jelezze a vendégeknek a vendéglátó műveltségét, gazdagságát és tekintélyét.
A fényűző mozaikok mellett rendkívül értékesek a lakomaterem előterében talált összetört luxusüveg-készlet maradványai is, különösen a hálódíszes és az úgynevezett dikroikus (kétszínű) üvegből készült edények. Ez utóbbiaknak az volt a különlegességük, hogy megvilágításuktól és tartalmuktól függően – az ókori ember számára megmagyarázhatatlan módon – megváltoztatták színüket és áttetszőségüket. A teljes Római Birodalom területéről pontos lelőhellyel mindössze tíz ilyen üveg ismert, ám a nagyharsányi villánál hármat is találtak más különleges üvegek töredékei mellett. Feltételezhető ezért, hogy Dalmatius szenvedélyesen gyűjtötte és a lakomákon be is mutatta vendégeinek a ritka üvegeit.
Az utolsó feltárásra 2019-ben, még a Seuso kutatási program keretében került sor – mondta Mráv Zsolt. A nagyharsányi villát immár több mint hatvan éve tradicionálisan a Magyar Nemzeti Múzeum kutatja. Elsősorban a központi épület megismerése és a még földben rejlő mozaiktöredékek megmentése végett fontos lenne anyagi és emberi forrásokat keríteni rá és visszatérni a lelőhelyre, hiszen minden évben tovább pusztul ez a fantasztikus emlékanyag.
Forrás: NRI Régészeti Hírügynökség
Képgaléria a cikkhez
