A rom-műemlékek jövője
A magyar műemlékvédelem, régészet és művészettörténet világában több mint egy évszázada folyik az eszmecsere, vita és kísérletezés arról a fontos kérdésről, hogy mit is tehetünk a rom-műemlékek megőrzése és bemutatása érdekében. Kardinális kérdésről van szó, hiszen hazánk XVIII. századnál korábbi műemlékállománya döntő részben ilyen, régészetileg feltárt, vagy még feltáratlan romokból áll. A kérdés ezért nem is csak a szakembereket érinti, hanem mindenkit, aki számára a múlt a jelen és a jövő elválaszthatatlan részét, építőkövét jelenti, akit hajt az az alapvető emberi kíváncsiság, hogy valódi és személyes élményekkel gazdagodhasson elődei világáról.
A rom-műemlék régészeti lelet, és mint ilyen történelmi forrás. Éppolyan dokumentum, mint egy oklevél vagy egy krónika, és ezért alapvetően úgy is kell kezelni: fel kell tárni, meg kell érteni, interpretálni kell jelen tudásunk szerint saját korunknak, és megőrizni a jövő generációi számára.
Ezek a feladatok semmivel sem kevesebb speciális szakértelmet, hozzáértést és szakmai gyakorlatot kívánnak, mint egy középkori oklevél felkutatása, elolvasása, értelmezése és megőrzése, csak éppen sokkal drágábbak, bonyolultabbak, idő- és munkaigényesebbek. Egy rom-műemlék nem szakítható ki az őt körülvevő világból, társadalomból, amely számára értékeket hordoz, de amelytől meg is kell védeni. Egy régészeti rom szakszerű kezelése számos különböző felkészültségű szakember: régész, történész, művészettörténész, építész, restaurátor, informatikus, pedagógus, jogász, hatósági tisztviselő, gazdasági és marketing szakember, valamint politikus összehangolt együttműködését kívánja meg, és szükségessé teszi mindannyiuk sajátos értékrendjének kölcsönös tiszteletben tartását és egyeztetését. Ráadásul nincs két egyforma rom: nem csak műszaki állapotuk, földrajzi környezetük, építészeti és régészeti paramétereik különböznek, de az őket körülvevő társadalom és annak a romhoz való viszonyulása is más és más, sőt mindez állandóan változik.
A romok e bonyolult viszonyrendszere illuzórikussá tesz minden olyan kísérletet, amely íróasztal mellett született elméleti elgondolások alapján általánosan használható kulcsot kíván adni valamely chartában vagy jogszabályban a romokkal való helyes bánásmódhoz. Bármilyen, a múltban vagy a jelenben sikeresnek kikiáltott receptre lehet találni elborzasztó ellenpéldát: a stílszerű kiépítésre éppúgy, mint a védő ráfalazásokra, vegyszeres konzerválásokra, védőtetőkre vagy a visszatemetésre. De mindezekre a módszerekre néha jó példák is vannak. A lényeg nem magában az építészeti módszerben van: a sikeres megoldás kulcsa mindig az szakemberek személye. Jó romkezelés csakis megfelelő felkészültségű tagokból álló, megfelelően együttműködő csapat végezhet, és az is csak hosszú és fáradtságos munkával, és csak úgy, ha folyamatosan figyeli, és ha kell, változtatja az alkalmazott eljárásokat, tanulva saját és mások hibáiból, és alkalmazkodva a változó környezethez.
Éppen tíz éve, hogy a rom-műemlékek körüli viták megkerülhetetlen pontjává vált a visegrádi királyi palota. Sokféle vélemény hangzott el: különböző képzettségű szakértőké és laikusokét egyaránt. Voltak köztük elmélyült gondolatokról, szakértelemről és széles tapasztalatokról árulkodó komoly kritikák, őszinte érdeklődésről és jószándéktól vezérelt javaslatok, valamint sztereotip, háttérismeretek és egyéni gondolatok nélküli hozzászólások is, függetlenül attól, hogy pozitív, vagy negatív véleményt fogalmaztak-e meg. E viták tanúsítják, hogy a visegrádi palota az ezredforduló magyar műemlékvédelemének egyik legnagyobb szabású kísérlete a rom műemlékek sorsáról folytatott évszázados vitában. Visegrádon létrejött az a csapat, amely egyedi megoldásokat keresett a rom által felvetett egyedi kérdésekre. E csapat elért sikereket és elkönyvelhetett kudarcokat is. Hogy ezeket felismerjük segítettek a szakemberek és a látogatók kritikái, az általuk megfogalmazott vélemények és elvárások. Egyértelműen sikernek tartjuk, hogy sikerült megállítani a pótolhatatlan történeti forrásértékkel bíró középkori falak és építészeti elemek korábban rohamos méreteket öltő pusztulását, hogy a visegrádi palota ma a szakemberek és a látogatók százezreinek sokkal gazdagabb és történetileg hitelesebb képet nyújt a XIV-XV. századi Magyarország udvari kultúrájáról, mint a korábbi pusztuló romkert állapotában. Kudarcnak tekinthetjük, hogy nem sikerült érdemben túllépni a második ezredforduló magyar építészeti kivitelezésének, kulturális és műemléki finanszírozásának, hivatali döntéshozó mechanizmusainak, valamint tudományos közéletének általános problémáin, ami számos, a végeredményt lerontó, kényszerű kompromisszumra vezetett úgy a tervezésben, és kivitelezésben, mint a tudományos és az idegenforgalmi hasznosításban. A történet azonban még nem fejeződött be: a Visegrádi palota halott romból élő épületté vált, pusztulásának veszélye jó időre elhárult, és így mint minden más épület, folyamatosan változhat, fejlődhet, igazodhat az új igényekhez, ismeretekhez, úgy, hogy közben megőrzi történeti forrásértékét. A helyreállítás ma is folyik, és a jövőben is folytatódhat, közben változhat, figyelembe véve a viták során elhangzott komoly véleményeket, és a munka során leszűrt tapasztalatokat.
A visegrádi palota helyreállításának a fő tanulsága ennyi: ez egy tudományos alapkutatásra támaszkodó, műemléki, muzeológiai és idegenforgalmi szempontból következetesen, egységes szemlélettel végigvitt program. Mindazok, akik ezt nem veszik észre, hanem pusztán a visszaépített tereket látják benne, akár lelkesednek, akár háborognak emiatt, a műemlékvédelem lényegét nem értették meg. A visegrádi helyreállítás tanulságait csak az tudja hasznosítani, aki nem áll meg a homlokzat előtt, hanem odafigyel arra, hogy mi minden van mögötte, aki nem csak a látványra, hanem a létrejöttét lehetővé tévő és meghatározó módszerre is kíváncsi.
Elérkezett az ideje, hogy a magyar műemlékvédelem intézményei ne charták, prekoncepciók, elméletek és a tekintélyelv alapján döntsenek a műemlékek sorsáról, hanem a komoly, elmélyült szakmai munka, és a gyakorlati tapasztalat hozhasson ítéletet múltunk jövőjéről. Jó volna, ha a visegrádi palota közelmúltja, jelene és remélem jövője is, ebben lehetne igazi mintakép a hazai műemlékvédelem számára.
Buzás Gergely
régész-művészettörténész
Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma, Visegrád
Kapcsolódó cikkeink:
Virtuálisan éled újjá az Anjouk palotája
Mátyás palotájából épültek a barokk városok
A visegrádi királyi palota a műemlékem.hu adatbázisában