Ágyúgyár a Bodrog partján
„Zsugori, kapzsi ember”. Némely kortársa így jellemezte az 1593-ban Szerencsen született I. Rákóczi Györgyöt, míg mások a jó gazdát, az újdonságokat befogadni kész államférfit látták benne. Ha jobban belegondolunk, a két jellemzés talán annyira nem is összeegyeztethetetlen egymással, hiszen György a Rákóczi család második nagy tagja volt. Apja, Zsigmond alapozta meg a família felemelkedését, így a fiúnak is szoros kézzel kellett fognia a gyeplőt, hogy családját az ország legnagyobb előkelői közé kormányozza.
Feltörekvő nagyúr volt hát, mégis romantikusabb oldalát őrizte meg a történelem – egy asszonynak köszönhetően. Lorántffy Zsuzsannával kötött házasságát a század romantikus szerelmi történeteként tartják számon. S valóban: a sokak által kapzsinak tartott férfi el nem mulasztotta volna, hogy egy-egy délvidéki útjáról visszatérve naranccsal, s más gyümölcsökkel örvendeztesse meg kedvesét.
A pataki fészek
A sárospataki várat kedvese kezével együtt nyerte el a feltörekvő főúr. 1616. április 16-án tartották a menyegzőt a Bodrog parti várban. Ha akkor pillantottunk volna körbe a várudvarról, nehezen ismertük volna fel benne a mai erősséget: igaz, a Vörös-torony már állt, azonban a nagy átépítésekre, a reneszánsz loggia létrehozására a harminckét évig tartó házasság alatt került sor.
„Ugyan a mai vár parkjában álló öntőüzem kiépítése csak 1631-ben történt, az ásatáson egy korábbi műhely maradványai is előkerültek. Így valószínű, hogy amint Rákóczi György a vár ura lett, azonnal iparosításba fogott” – mondja Ringer István, a Sárospataki Rákóczi Múzeum régésze, aki három évad alatt tárta fel az egyedülálló emléket. Amikor 2006-ban a feltáráshoz nekifogtak, pontosan tudták mit keresnek, hiszen a műhelyről fennmaradtak leírások. Azt is tudták, hol keressék, mert az első ásónyomnyi föld kifordítása előtt geofizikai méréseket végeztek, amelyek kirajzolták a föld alatti falmaradványok helyét. Ám a méretük felülmúlt minden várakozást, hiszen a „gyár” legalább 500 négyzetméter alapterületű volt.
Az egykori üzem helyszíne most megdöbbentő. A park pázsitját falmaradványok, s négy-öt méter mély gödrök, az épület egykori helyiségei szabdalják. Kútként mélyül a földbe az olvasztókemence: megkopott tégla lépcsősor vezet le az aljába, az egykori tűztérhez. „Embertelen munka lehetett fűteni a kemencét a hőség miatt, ráadásul legalább huszonnégy óra megszakítatlan erőfeszítés kellett az öntéshez megfelelő hőmérséklet eléréséhez” – mondja a régész. Ilyen típusú lángkemence maradványai ugyan előkerültek korábban a budai várban is, azonban itt szinte teljes épségben maradt meg, így a feltárt maradványok értelmezéséhez olasz ágyúöntő mesterek 17. századból fennmaradt leírásait kellett tanulmányozniuk.
Bár az üzem csupán tizenhét éven át üzemelt, a korabeli dokumentumokból így is kiderül, hogy több tucat ágyút és 10 harangot öntöttek benne. És ez csupán azok, amelyekről fennmaradt az egykorú könyvelés. „A valós szám ennél sokkal nagyobb lehet” – figyelmeztet Ringer István.
A háború művészete
I. Rákóczi György kétségkívül a korszak legnagyobb ágyúöntető főura volt Magyarországon, de talán a térségben is – erősíti meg Domokos György, a Hadtörténeti Intézet történésze, aki végig figyelemmel kísérte a sárospataki műhely 2006. nyarán kezdődött feltárását.
Míg I. Rákóczi György esetében a források alapján 65 általa öntetett ágyúról tudunk biztosat, addig utóda, II. Rákóczi György, erdélyi fejedelem nevéhez csupán két ágyú öntése kapcsolható. Ám a borsodi főkapitány, későbbi erdélyi fejedelem öntőtevékenysége még II. Rudolf német-római császár és magyar király mellett is kimagasló, akinek 52 ágyúját említik a fennmaradt korabeli magyarországi várleltárak. Kérdés persze, hogy miért volt szüksége a főúrnak ennyi ágyúra.
A választ részben a kor geopolitikai viszonyai adják meg. Mint erdélyi fejedelem, sikeresen egyensúlyozott a rész-önállóság és a török Porta iránti hűség között.
1644-ben például hadat viselt III. Ferdinánd ellen, elfoglalta a Felvidéket, majd a svéd csapatokkal már Bécs ostromára készülődött. Ekkor azonban a szultán, aki kedvelhette az erős erdélyi fejedelmet, de a túl erőset aligha, leállíttatta a hadjáratot. Tény azonban, hogy I. Rákóczi Györgynek többfelől is meg kellett védenie magát, így érdemes volt várait – Sárospatakot, Tokajt, Munkácsot és Pocsajt –komoly tűzerővel is ellátni.
Nem szabad elfeledkezni a presztízsről sem. A nagyúr mind Bécsnek, mind Isztambulnak meg akarta mutatni, hogy képes felszerelni várait a kor legerősebb tűzfegyvereivel.
„Az ágyú a középkor végének találmánya, amely azonban az évszázadok során hatalmasat fejlődött” - mondja Domokos György. Az első ilyen tűzfegyvereket a 14. század elején készíthették. A korabeli ábrázolásokon látható, hogy leginkább egy vázára hasonlítottak, széles szájjal, amelyből még golyó helyett nyilakat lőttek ki. Pontossága és hatékonysága ennek megfelelően nyilván roppant csekély volt.
„Az ágyú kezdetben része a pszichológiai hadviselésnek is. A robbanás zaja, a fellobbanó torkolattűz rémülettel töltötte el a megtámadottakat. A későbbiekben az ágyúk pontossága, hatótávolsága sokat javult. A tábori ágyúk alkalmassá váltak arra, hogy nyílt csatákban is eredményesen alkalmazzák ezeket, míg az ostromágyúk dühének a régi várak már semmiképp, a modern erődök sem mindig tudtak ellenállni” - teszi hozzá a történész.
A riport átdolgozott másodközlés a National Geographic Magyarország engedélyével
A sárospataki várkastély a műemlékem.hu adatbázisában