Elpusztult, így megmaradt a fejedelem műhelye
Magyarországon a felvidéki városokban már Mátyás idejében is öntöttek ágyúkat, ezek a műhelyek azonban nem maradtak fenn. Buda eleste és az ország három részre szakadása után a Magyar Királyság fegyver- és lőszerellátását is jelentős részben külföldről, főként a Német-római Birodalomból, valamint a bécsi Arzenálból biztosították. Az erdélyi fejedelmeknek Gyulafehérváron volt öntőműhelyük.
Az ágyúk nem csak a pontosság, hanem a tűzgyorsaság szempontjából is fejlődtek. A 16. században – űrmérettől függően – napi 30-60 lövést lehetett leadni, ezt I. Rákóczi György korára 50-100 lövésre sikerült feltornázni. A 16. század közepén a bronzból öntött ágyúk mellett megjelentek a öntöttvasból készült ágyúk is, elsőként Angliában. Anglia részben ezeknek, valamint jobb hajóinak, jól képzett matrózainak és hajótüzéreinek köszönhette, hogy a 16. század utolsó harmadában fölénybe került a tengereken a spanyolokkal szemben. Ugyan a vaságyúk erősebbek voltak a bronzból készülteknél és a hatótávolságuk is nagyobb volt, a kétféle anyaghasználat évszázadokon át egymás mellett élt.
„Felbecsülhetetlen jelentőségű a sárospataki műhely, hiszen a korból nem ismerünk hasonlót a mai Magyarország területén. Ráadásul európai viszonylatban is rendkívül ritka az ilyen épen maradt leletegyüttes, nem csoda, hogy a külföldi szakembereknek is felkeltette a figyelmét” - állítja Domokos György.
Segített a pataki diák
Most megállva a pataki vár tövében, a műhely impozáns romjai mellett, kis fantáziával könnyedén elképzelhető, milyen volt Sárospatak I. Rákóczi György korában. A vár falai már akkor is álltak, igaz, a mai formájukat csak a 19. századi átépítések során nyerték el. Ahol a várárkot kísérő sétány fut, ott egykor a város főutcája húzódott, nyílegyenesen a 15. században gótikus stílusban épített – ma is álló – Szent János plébániatemplomig. Mögötte már városfal kezdődött, amely körülölelte az egész területet.
A műhely létezéséről sok írásos emlék maradt fenn, négy benne dolgozó öntőmesternek még a nevét is ismerjük. A helyét sejtették a szakemberek, ám a feltárást nagyban segítette a véletlen is.
Sándor József öntőmérnök Sárospatakon tanult, egy osztályban a Rákóczi Múzeum későbbi igazgatónőjével, Jósvainé Dankó Katalinnal. A mérnök kapcsolata Patakkal és a történelmi emlékekkel később sem szakadt meg, 2003-ban, a Rákóczi szabadságharc kétszázadik évfordulójára a Magyar Öntészeti Szövetség akkori elnökeként frissen készített acélágyút ajándékoztak a múzeumnak, amely azóta is megtekinthető a várkastély udvarán.
„A több mint háromszázötven éves ágyúöntő műhely megtalálásának lehetősége természetesen rögvest foglalkoztatni kezdett, amint egy beszélgetésen értesültem róla” – mondja Sándor József. Az öntőmérnök saját vállalkozásának bevételéből két évben is hozzájárult a feltárás folytatásához.
„Mind a magyar, mind a külföldi szakemberek csak mostanság értesülnek a műhely létezéséről, ám már az elmúlt hónapokban sok kolléga ment el Sárospatakra, hogy megnézze azokat” – teszi hozzá Sándor József. „Olyannyira ritka a még hasonló lehet is, hogy valósággal a szakmánk történelmébe pillanthatunk bele.”
Elpusztult, így megmaradt
A feltárás tehát elkezdődött, azonban az épület kiterjedése minden évadban meglepte a régészt. A falnak csak nem akart vége lenni, futott és futott tovább. Így az épületnek a délnyugati sarkáig még a feltárás harmadik évében sem sikerült eljutniuk.
„Legalább huszonhatszor huszonhat méter kiterjedésű lehetett az öntőüzem” – magyarázza Ringer István. „Egyszintes volt, vaskos falakkal és minden bizonnyal nagyon komoly ácsolt gerendaszerkezettel, hiszen azokra erősítették fel a csigákat, amelyekkel az ágyúk és harangok roppant bronztestét mozgatták."
1631-ben építették ki az öntőműhelyt, néhány hónappal azután, hogy I. Rákóczi Györgyöt erdélyi fejedelemmé választották a segesvári országgyűlésen. A család ezután Erdélybe költözött, ám a birtokaik központja továbbra is Sárospatak maradt. A fejedelemasszony sokat időzött a városban – az időszak a sárospataki kollégium egyik fénykora – s minden bizonnyal gyakran idelátogatott a fejedelem is, ha másért nem, Zsuzsanna és az öntőműhely kedvéért.
I. Rákóczi György 1648 októberében azonban meghalt. „Ezután gyakorlatilag elsorvadt az üzem” – mondja Ringer István. Lorántffy Zsuzsannának fontosabbak voltak a könyvek, mint a fegyverek. A műhely sorsát azonban egy tűzvész pecsételte meg, amely 1672-ben söpört végig a városon.
„A feltárás során érdekes adatokat szereztünk az épület utolsó óráiról” – idézi fel a régész. Az egyik, mintegy ötször három méteres szoba padlóján ugyanis szétszóródott pénzt, és elszenesedett terményeket, füge és dió maradványait találták meg. „Nem tudjuk, ki lehetett a helyiség utolsó lakója, de a lángok miatt ugyancsak sietősen hagyhatta el lakhelyét” – teszi hozzá Ringer István.
A súlyosan megrongálódott épület falainak egy részét visszabontották, a területre pedig másfél méteres feltöltés került. Ennek köszönhető, hogy nem hordták szét valamennyi tégláját, kövét.
Lorántffy Zsuzsanna 1659-ben azt írta végrendeletében, hogy családja kihalása esetén „az egész nemes Magyarországra” hagyja Sárospatakot. Az öntőműhely fölé a bemutatásig védőtetőt építettek, s jelenleg a tervezés folyik, miként lehetne Magyarország egyik első gyárát megmutatni a nagyközönségnek.
Így talán rövidesen látható lesz I. Rákóczi György öröksége is.
A riport átdolgozott másodközlés a National Geographic Magyarország engedélyével
A sárospataki várkastély a műemlékem.hu adatbázisában