Séta a magyar Bécsben
A Stephansdomról azt gondolnánk, hogy ha valami, akkor ez ízig-vérig osztrák, hiszen Ausztria egyik jelképe. Nagyjából igazunk is lenne, ám Bécs leghíresebb templomának a története ennél azért szerteágazóbb. Ha megállunk a nyugati homlokzata előtt és a Pogány-tornyok felett a tető irányába nézünk, megállapíthatjuk: alig két emberöltőnyit késtünk ahhoz, hogy a szívünket átjárja a honfiúi, vagy honleányi büszkeség. Egészen 1945. húsvétjáig ugyanis magyar nemzeti színekben pompázott a tető, ráadásul évszázadokon át. Az első piros-fehér-zöld cserepeket – itt-ott némi kékkel színezve – még a magyar Mátyás király adományából rakták fel az épületre, hiszen miután 1485-ben elfoglalta a várost, anyagilag segítette a templom építését, s szinte bizonyos, hogy a nemzetiszínű cserepeket a budai majolikagyártó műhelyben készítették. Mátyásnak nagy tervei voltak Béccsel, átköltöztette az udvarát, s itt is halt meg 1490-ben. Az egyes cserepeket persze időről-időre cserélték ezek után, ám a színharmónia megmaradt egész a második világháború végéig, amikor bombatámadás miatt elpusztult.
A kutatások szerint a Szent István-templom építőanyaga részben szintén magyar, hiszen nyugat-magyarországi kőbányákból származik. Erről egyszerű látogatóként aligha győződhetünk meg, szemügyre vehetjük viszont a templomban a tán leghíresebb magyar Mária-ábrázolást. Az oltárkép eredetileg a Szabolcs-megyei Pócs, a mai Máriapócs templomában állt, mígnem 1696-ban egy mise során könnyezni kezdett. A csoda tizennyolc napon át tartott, a híre eljutott az udvarba, Lipót császár és magyar király pedig szemet vetett a kegyképre.
Érte küldetett, ám mire Bécsbe értek vele, a Szűzanyának elapadtak a könnyei. A bécsieket így cserbenhagyta Mária, ám a máriapócsiakat nem: az ottani templomban 1707-ben elhelyezett másolat ugyanis 1715-ben szintén könnyezni kezdett, így Máriapócs napjainkban is nagy hírű kegyhely. Ha az egyébként kis méretű képet nem találnák a díszes templombelsőben, Ungarische Madonna Unsere Liebe Frau von Wien-ként keressük – a bécsiek így ismerik.
A Stephansdomból kijőve akár észak felé is vehetnénk az irányt, a Salvatorgasse felé, ám egyelőre a szentély irányába fordulva, keleti irányba sétáljunk ki a térről. A Domgasse 7. szám alatt találjuk a Hotel a magyar királyhoz, azaz a Zum König von Ungarn nevű szállodát. A mai épület egy korábbi vendégfogadó helyén épült 1818-ban és szinte változatlan formában őrzi 19. századi elrendezését, eredeti enteriőrök is vannak. Több szoba magyar főúri családok nevét kapta. Elsősorban a 19-20. század fordulóján volt divatos, akkor a bécsi művészek egyik találkahelyeként ismerték.
Mátyáson kívül a magyar történelem több kimagasló alakja is élt Bécsben. Mióta a Habsburgok ültek a magyar trónon, a főurak igyekeztek a király közelében is fenntartani egy-egy palotát, hiszen Budára és általában a magyar területekre csak ritkán látogattak el az uralkodók. A Pálffyaknak, a Batthányiaknak éppúgy volt palotájuk a Hofburg szomszédságában, mint II. Rákóczi Ferencnek. A későbbi fejedelem azóta már sajnos átépített lakóháza, a későbbi tulajdonosairól ismert Erdődy-Fürstenberg-palota a Himmelpfortgasse 13. szám alatt áll, ahová a Stephansdomtól legegyszerűbben a dél felé tartó Kartnerstrassén juthatunk el, jó öt perces séta után balra fordulva. Ugyan megéri a kis kitérő, ám ha a Kartnerstrassén folytatjuk az utunkat, egy sarokkal odébb, a 37. szám alatt a Máltai lovagrend templomát találjuk. Azért érdekes a számunkra, mert ez volt a magyar nyelvű liturgia színhelye a 19. században, vagyis ha úgy tetszik magyar templomként szolgált.
A Malteserkirschéből kilépve szinte rögvest a Neuer Markton, a kapucinus templomnál találjuk magunkat. A császári kriptáról azonban már jelent meg cikkünk, így folytassuk az utunkat a Michaelerplatz irányába, amit jó öt perc alatt érünk el. Innen nyílik a Herrengasse, azaz az Urak utcája, ami a Hofburg közelsége miatt Bécs legelőkelőbb része volt. Az 5-ös szám az úgynevezett Wilczek-palota, a név a 19. századi tulajdonosa emlékét őrzi. Sokkal izgalmasabbak azonban a számunkra a korábbi lakók: 1788-tól ugyanis a Széchenyi-család bérelte a házat és itt született 1791. szeptember 21-én Széchenyi István, a legnagyobb magyar – s ezt tábla is hirdeti a homlokzaton.
Ugyan túraútvonalon haladunk, tegyünk egy kis kitérőt Széchenyi kedvéért, hiszen a modern Magyarország egyik megteremtője élete kezdetének és végének is Bécs volt a színhelye. Döblingbe azonban ne induljunk gyalog, csak ha van bő három szabad óránk a sétára, az Obersteinergasse 18-24. ugyanis légvonalban is négy kilométernyire van. Széchenyi korában nem is volt a város szerves része. Itt áll Görgen doktor egykori szanatóriuma, amely ma kerületi bíróság, így bemenni nemigen tudunk. Ám nem is kell: a kert egy szegletében megtaláljuk Széchenyi stilizált sírját, alig néhány méternyire az emeleti, ötszobás lakosztálytól, ahol a gróf csaknem 12 évnyi gyógykezelés után, 1860. április 8-án főbe lőtte magát. Az épület jelenlegi bejáratával szemben Széchenyi István mellszobra áll.
Széchenyi mellett gondolhatunk közben a hajdani döblingi elmegyógyintézet más magyar halottjára is. Bár emléktábla nincs, szintén ebben az épületben halt meg Semmelweis Ignác, a magyar orvostörténet nagyja 1865-ben. Az anyák megmentőjének is tragikus sors jutott osztályrészül: egyes feljegyzések szerint mivel csillapíthatatlanul dühöngött, egyszerűen agyonverték az épület pincéjében az ápolók.
Ám vissza a Herrengasséba: itt nyílik a Hofburg, amit egy kis falrészlet miatt nem hagyhatunk ki a sétánkból. Ha átgyaloglunk a hatalmas és szinte véget nem érő nyugati kapuján, a Svájci udvarra belépve pillantsunk a bal oldali falra. Két ablak közt, azoknál kissé lejjebb, egy impozáns címerre bukkanunk: a hatalmas, kiterjesztett szárnyú Habsburg sas szívében, vagy a bendőjében egy pajzsot, mégpedig az Árpád-ház pajzsát láthatjuk. Ez a legrégebbi magyar címer Bécsben, 1536-ban készítették.
Maga az udvar is roppant érdekes: ez a mai rezidencia legősibb része. Az egykor itt álló palotában megfordult a 15. század magyar történelmének szinte minden jelentős alakja: Vitéz János, Újlaki Miklós, Hunyadi László, s itt fogadta a város hódolatát Hunyadi Mátyás, miután elfoglalta azt.
Északi irányba hagyjuk el a Hofburgot és az eddigiekkel ellentétben – leszámítva a döblingi kitérőt – jókora, ám még vállalható sétára indulunk. Ha a Volksgerten mellett vágunk át, a Ringre érkezünk ki, vagyis a középkori és a 19. századi Bécs határára. Bal kéz felé a Naturhistorisches és a Kunsthistorisches múzeum ölelésében találjuk a Mária Terézia-emlékművet. A császárnő a központi alak természetesen, ám korának politikusai, hadvezérei, tudósai, művészei veszik körül lovon, illetve álló alakokként. A szoborcsoport magyar nemzetiségű alakjai Nádasdy Ferenc, Hadik András, Grassalkovich Antal és Pray György is. Innen kis iramodásnyira, a Museumstrasse 7. szám alatt áll a hajdani magyar Testőrpalota, amelynek olyan nevezetes lakói voltak, mint Bessenyei György, Barcsay Ábrahám, Báróczy Sándor és Kisfaludy Sándor. A monarchia szétesése után, 40 éven keresztül itt működött a Collegium Hungaricum. A magyar kormány 1962-ben eladta a palotát az osztrák államnak, amely helyreállíttatta, s az osztrák igazságügyi minisztérium működik benne.
Ám ezek csak kis állomások, mert észak felé igyekszünk, a Rooseveltplatz irányába. Nem nehéz megtalálni, csak a két karcsú neogótikus tornyot kell keresni. Ez a Votivkirche, azaz a Fogadalmi templom, Bécs talán második legismertebb temploma, amelyet a járatlan turisták gyakran össze is tévesztenek a Stephansdommal. A hasonlóság azonban csak látszólagos, hiszen az épület a 19. század második feléből származik, s az építésének apropója egy, az 1848-49-es magyar szabadságharchoz kapcsolódó szomorú esemény.
Az azt követő megtorlásokért akart ugyanis elégtételt venni Libényi János szabólegény, aki 1853. február 18-án megkísérelte leszúrni az akkor még itt álló bástyán Ferenc Józsefet. A császár túlélte a támadást, a megmenekülésének emlékére öccse, Miksa főherceg egy fogadalmi templom építését kezdeményezte. Ezután bontották el a városfalakat, a bástyákat és alakították ki a mai Ringet. A templom alapkőletételre már 1856-ban sor került, azonban csak 1879-ben készült el teljesen és szentelték fel.
Bár Libényi meg akarta ölni Ferenc Józsefet, a templom elkészültéig oldódott a magyar-osztrák feszültség, így az épületen, s annak üvegablakain több helyütt magyar uralkodók-szentek alakjait jelenítették meg. Láthatjuk Szent Istvánt, Szent Lászlót, Szent Erzsébetet és – mariazelli zarándokként – I. Nagy Lajost is.
Lassan a túránk végére érünk, nincs más dolgunk, mint visszajutni a kiindulópontunkhoz, Stephansdomhoz. Vár azonban ránk még egy magyar szeglet, így ne toronyiránt haladjunk, hanem a Schottenringen haladjunk a Duna felé, majd a Neutorgassenál térjünk le jobbra.
Itt már a Duna egyik hajdani ágának a helyén járunk, s ha ezt nem hinnénk el, egyik célpontunk is bizonyosság erre, hiszen hamarosan megpillantjuk a Maria am Gestade, vagyis a parti Mária-templom épületét. A lépcsői alatt folyt építésekor, a 12. században a Duna, így a hajósok, többek közt a magyar utazók temploma is volt. A pompás gótikus templom – a mai formáját 1414-ben nyerte el – mellett elhaladva a Salvatorgasseba jutunk, ahol egy pompás reneszánsz kaput találunk. Ez a Salvator kápolna bejárata, ahol 1671. április 30-án utoljára imádkozott Nádasdy Ferenc gróf. Az összeesküvéssel vádolt főurat ezután néhány lépéssel odébb, a Wipplingerstrasséról nyíló régi városháza egyik termében, a ma is álló Bürgerstubéban lefejezték. Társai, Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc életét Bécsújhelyen oltották ki.
Ha kisétálunk a Salvatorgassen, alig több mint kétszáz méternyire vagyunk a Stephansdomtól. Ha nem is láttuk a világváros minden magyar kötődésű szegletét, olyannak ismertük meg Bécset, amilyennek más nemzetek tagjai soha.
Kapcsolódó cikkünk:
Közös királynak közömbös az emléke?
Bécs objektumai a Határeset adatbázisában