Szatmárcsekei temető: tények és tévhitek
A művészettörténész, kulturális antropológus Láng-Kovács Éva először csak a saját ősei nyughelyét szerette volna megtalálni a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcseke református temetőjében, ám mint kiderült, dacára a korábbi műemlékes felmérésnek és a helyreállításnak, nincs pontos nyilvántartás a sírhelyekről, sőt a köztudatban tévhitek élnek a sírkertről. Pedig a szatmárcsekei csónakos-fejfás temető igazi kuriózum, amiről sokan hallottak és az egyik kedvelt turisztikai célpontja a térségnek.
A Sziget – így hívták egykor a helybéliek a temetőt –, 1973 óta áll műemléki védelem alatt, a védést hamarosan helyreállítás követte. Erre az elbeszélések szerint azért volt szükség, mert az 1970-es évek elején a falu közössége filmjelenet forgatását engedélyezte a temetőben, melynek során a filmesek sírjeleket emeltek ki a földből a jobb kameraállások kedvéért. A csekei lakosság a feldúlt „harci színtér” láttán segítségkérő levelet írt az illetékes állami szervnek. A Néprajzi Múzeum ennek hatására kérte fel a temető állapotfelmérésére a diplomamunkáját megírni készülő Sváb-Rutai párost, majd az ő feltárásukra támaszkodva kapta meg az Országos Műemléki Felügyelőség (OMF) a teljes sírkert helyreállítási és konzerválási feladatát.
A szatmárcsekei temető legismertebb halottja az 1838-ban itt eltemetett Kölcsey Ferenc. Tizenegy évvel korábban elhunyt testvére, Ádám sírboltjában helyezték nyugalomra és ide került a testvér felesége, Szuhányi Jozefin porhüvelye is. Száz évvel később, 1938-ban exhumálták a csontokat és azokat az új klasszicista stílusú emlékműben helyezték el. Ám a temető legtöbbször emlegetett látványosságai a csónak alakú fejfák. Ezt ugyan a közvélemény a temető sajátosságaként ismeri, azonban a környékbeli falvakban is ez a forma volt általános.
Az 1973-as felméréskor 538 fejfát számláltak össze, azonban Láng-Kovács Éva 2013 és 2016 között folytatott kutatása során már 1180-at talált, hiszen a negyven év alatt újakat is elhelyeztek. Ám nem ez az egyetlen meglepetés a sírkerttel kapcsolatban: részletek az alább olvasható tanulmányban és a kutatásról készített honlapon.
Láng-Kovács Éva: a temető kutatásának eredményei
Az 1973 óta műemlékvédelem alatt álló Szatmárcsekei Református Temető nemcsak embernagyságú, fából faragott fejfái miatt lett méltán híres, hanem azért is, mert 1838-ban itt temették el nemzetünk Himnuszának íróját, Kölcsey Ferencet. A sírkert múltjával kapcsolatban számos kérdés foglalkoztatja a kutatókat, sokáig a temető megnyitásának dátuma is ismeretlen volt. Amedeo Boros 2001-ben megjelent disszertációjában hívta fel a figyelmet az 1754 és 1831 között vezetett halotti anyakönyv 1776. június 19. napjánál olvasható bejegyzésére: „Anno 1776 /Az ujj temetőbe/”. Írott források felkutatása mellett Boros számos csekei lakossal folytatott beszélgetést, melyek során a helyiek többször említették, hogy egykoron a temetőt Szigetnek hívták. Solymossy Sándor néprajztudós, 1930-ban született csónakalakú fejfa elmélete miatt arra következtetett, hogy a környékbeli folyók áradása idején a temető szigetként emelkedett ki a vízből, az elhunytakat pedig ladikon vitték eltemetni erre a magasan fekvő, védettebb területre. De valóban a jelenlegi református temető fekszik a szigeten, vagy a későbbi generációk már kissé átalakítva emlékeznek a múltra? Levéltárakban őrzött térképek tanulmányozásával további támpontokat kereshetünk ennek igazolására.
2013 és 2016 között végzett kutatásom fontos lépése volt a temető területének és környezetének felvázolása, melyhez katonai felmérések során készült topográfiai térképeket vettem kezdetben alapul. Az 1858-ban készített, színes rajzmetszet tervezői törekedtek az alapos, precíz kidolgozásra, és részletesen ábrázolták a település utcáit, építményeit és vízhálózatát. Szatmárcseke legmagasabb pontján elhelyezkedő mai református temető területén akkoriban egy műveletlen telek és két lakóház lett jelölve. A temetőre utaló jelzés hiányából arra következtethetünk, hogy a sírkertet még nem nyitották meg a jelenlegi helyén. Ez lehetetlen, hiszen 1827-ben ide temették Kölcsey Ádámot, majd 11 évvel később a családi kriptába helyezték bátyját, Ferencet is. Ez bizonyos, hiszen 1938-ban a költő halálának 100. évfordulóján, Csiszár Árpád etnográfus vezetésével innen exhumálták és helyezték át egy oszlopos, klasszicista síremlék rejtekébe.
A zsák utca legvégéből nyíló, elvadult növényzetű temető az utcáról nézve használaton kívüli területnek tűnhetett a kartográfusok számára, így üresnek ábrázolták a térképen. Idővel a kanyarban fekvő házat lebontották, és a felszabadult földterületet a temetőhöz csatolták. A déli nagy kapunál az épület létezésének hiánya a mai napig üres helyet tár elénk. A sikátor végén felvázolt utolsó ház emlékét pedig a máig fellelhető alapkövek őrzik. A helyszínen történt személyes megfigyelések szerint a térkép a valóságnak megfelelően vázolta fel a település lakóházait, így érdemes megfigyelnünk miként körvonalazta a folyók irányát. A Vajas-patak és a Holt-Tisza szigetet létrehozva csatlakozik egymásba, e szigeten fekszik a napjainkban is használatban lévő katolikus temető, melyet három kereszttel jelöltek meg. A patakárok nem kerüli meg keletről a református temetőt, hanem a nyugatra lejtő lábánál halad el. Eszerint a mai református temető sosem volt szigeten, nem úgy, mint a katolikus temető, amit kizárólag vízen átkelve lehetett megközelíteni. A református temető fejfáinak csónakformája miatt nem vetődött fel, hogy a katolikus temető lett volna valaha a Sziget. Ezt igazolja, az 1884-ben felvett fekete-fehér katonai helyszíni mérés, ami hasonlóképpen rögzítette a vizek folyását. A jelenlegi református temetőt a terület keleti oldalán, kereszttel jelölték, a patak által körbezárt mezőn fekvő katolikus temetőt pedig egy kerettel rajzolták be.
Ha továbbvizsgáljuk a térképet, könnyen észrevehető, hogy a nagy Tisza egyik kanyarulatát feltöltötték és rövidebb úton vezették el, ettől remélve az áradások mértékének csökkenését. Ez felveti a kérdést, hogy az 1846-ban kezdődő, 60 évig tartó Tisza-szabályozás soránkészítettek-e térképet a környék folyóiról. A Szatmárcseke történelmével foglalkozó szakirodalmak nem tesznek említést a XIX. század második felében jelentős változásokat magával hozó Tisza-szabályozásról. Az Országos Levéltárban több erre vonatkozó metszetet őriznek, de csak az egyik tárja elénk Cseke belterületének vizeit. Az 1856-ban készített, Vásárhelyi Pál Tisza-szabályozási koncepciójára épülő német nyelvű térkép tervezői nem tértek ki a község épületeinek, utcáinak felvázolására, kizárólag a katolikus templomot és az abból nyíló keskeny utcácskát ábrázolták. A Vajas-patak keleti főágának irányát az eddigiekhez viszonyítva másképp ismertették, miszerint egyenlő oldalú háromszöget formálva, a református temető földjeit megkerülve, észak-keleten ömlött a Tisza-holtágba. A személyes terepvizsgálatok és a műhold felvételek gyorsan igazolják, hogy ez esetben sem a katonai térképek tévednek. Ha a 160 évvel korábbi térképet összevetjük a napjainkban készített, modern műholdfelvételekkel, megállapíthatjuk, hogy a természet nem tüntette el a Sziget jellegzetes, háromszög formáját. Kiváltképp szembetűnő, hogy fennmaradt a Sziget északi oldalát kijelölő akácfasor, ami oly’ jellemző kísérője folyópartoknak, a szántóföldek pedig a mai napig a régi folyók kanyarulatai szerint vannak felosztva. Ha elsétálunk a temető nyugati végébe, mély árokra és egy hídra figyelhetünk fel, ami ellentmond az újonnan feltárt metszetnek. A katonai térképpel megegyező módon rögzítette a helyszínt egy szintén német nyelvű kataszteri térkép. A XIX. század első felére datált, kézzel rajzolt terv telekkiosztása megegyezik a vele hozzávetőlegesen egyidőben készült katonai felméréssel.
A templom mellől induló sikátor végén, a lakó épületek mögött nyílt a temető legkorábbi bejárata. Ez a temető északkeleti csücske, ahonnan 100 métert nyugatra haladva találjuk meg a temető egykori magjáig. Ezt támasztja alá a Sváb Katalin és Rutai Ilona által készített, mind az 527 fejfa pontos elhelyezkedését szemléltető térképmetszet, vagyis az 1972-ben történt felmérés ezen a területen mutatja a legnagyobb sűrűséggel a nyughelyeket. Itt található a legrégebbi síremlék is, amit 1857-ben, műkőből emeltek Tyukodi Istvánnak. Majdnem fél évszázad telt el a kutatópáros terepmunkája óta, így megérett az idő egy újabb felmérésre. Az összes fejfáról fotódokumentációt készítettem, majd a sírokat sorokba rendszerezve számjelöléssel láttam el, melyről méretarányos térképet készítettem. Szürke, műkővel borított, északról délre haladó gyalogosút osztja ketté a temetőt, ami 70 méter után, keletre kanyarodva a Kölcsey-emlékműig vezet. Felmérésem során ezt tekintettem keleti-nyugati választótengelynek. Így a nyugati rész bizonyult nagyobbnak, területe mintegy kétszerese a keletiének. A keleti oldalon 16 sort, illetve 336 darab fejfát számoltam össze, míg a nyugati félen 23 sor és 836 sírhely a mérleg. Feltárásom szerint összesen 1172 fejfa található a temetőben, ami több mint a duplája a Sváb - Rutai páros által összeírtaknak. A jelentős mértékű növekedés részben demográfiai okokból fakad, részben pedig az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség (OMF) 1978-79-ben végzett restaurálásának köszönhető. Elbeszélések szerint azért volt szükség a felújításra, mert az 1970-es évek elején a falu közössége filmjelenet forgatását engedélyezte a temetőben, melynek során a filmesek sírjeleket emeltek ki a földből a jobb kameraállások kedvéért. A csekei lakosság a feldúlt „harci színtér” láttán segítségkérő levelet írt az illetékes állami szervnek. A Néprajzi Múzeum ennek hatására kérte fel a temető állapotfelmérésére a diplomamunkáját megírni készülő Sváb-Rutai párost, majd az ő feltárásukra támaszkodva kapta meg az OMF a teljes sírkert helyreállítási és konzerválási feladatát. Az új körülmények rohamosan megváltoztatták a temető kinézetét és a korábban elhanyagolt sírhelyeket egyre több hozzátartozó kezdte el gondozni.
Kutatásom során értesültem róla, hogy a temető nincs felparcellázva és soha senki nem vezetett jegyzéket arról, hogy melyik elhunytat hova temették. Ezért úgy döntöttem, hogy munkámat a fejfákra vésett, sok esetben megrongálódott, hiányos feliratok értelmezésével, majd az adatok számítógépes rögzítésével folytatom. A temetőben fekvők neveit, születési és halálozási adatait, házastárstársaik nevét a térképen feltüntetett sorszámozást követve táblázatba rendszereztem. Szerettem volna ezeket az információkat a lakosság számára elérhetővé tenni, ezért létrehoztam a www.szatmarcsekeitemeto.hu honlapot, melyen bárki könnyedén megkeresheti hozzátartozói sírhelyét. Ennek az adatrögzítésnek bevezetőjeként született meg a weboldalon olvasható tanulmány, amelyben a kulturális antropológia és a néprajztudomány módszertani eszköztárát felhasználva kíséreltem meg összefoglalni a Szatmárcsekei Református Temetőről szóló ismereteinket.
Láng-Kovács Éva
művészettörténész
A szatmárcsekei temető fejfái a műemlékem.hu adatbázisában
Forrás: Láng-Kovács Éva