Sziklakórház: születésnap művérrel
Hetven éve, 1944. február 20-án nyitották meg Budán a Sziklakórházat. A születésnapra emlékezve Életre kel a Sziklakórház címmel egész nap interaktív programokat tartottak 23-án, vasárnap. Beöltözött hagyományőrzők, önkéntesek, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tagjai elvenítették fel a létesítmény életét a háborús időkben.
A kialakítása természetesen hamarabb elkezdődütt: a harmincas évek első felében már érezhető volt, hogy nyugtalan időszak felé sodródik Európa, ezért 1939-től néhány ismert barlangi üreg és pince felhasználásával, összenyitásával óvóhelyet kezdtek kiépíteni a várhegy nyugati oldalán, a Lovas út mentén. Mire az építkezés dandárjára sor került, már dúlt a háború, ezért 1941-ben a Várnegyed szirénáit működtető „K” légoltalmi riasztóközponthoz eredetileg hozzáépített elsősegélyhelyet szükségkórházzá fejlesztették tovább. Az 1944 februárjában megnyitott létesítményt a János kórház kezelésébe adták.
Az ekkori kialakítás roppant gyakorlati érzékről, célszerűségről tanúskodik. A hozzávetőlegesen hetven százalékban barlangi üregeket felhasználó, azokat összekapcsoló tér tulajdonképpen egy hosszú folyosóra fűzte fel a különböző funkciójú helyiségeket. A bejárat után – a mai mentőbeálló már az ötvenes évek terméke, erről a folyosó építőanyagától, a téglától eltérő vasbeton födéme is tanúskodik – elsőként a sürgősségi helyiséget, majd a röntgent, a műtőt, legvégül pedig a kórtermet helyezték el, vagyis a sorrend megfelelt a kezelésekének. Az eredeti tervek szerint 60, majd a szükséghelyzet közeledtére tekintettel, emeletes ágyak beszerelésével százhúsz főbefogadására lett volna alkalmas, ám a kényszer 1944 és 1945 fordulóján, vagyis Budapest ostromakor, illetve az 1956-os forradalom napjaiban is bizonyította, hogy ennél sokkal több beteg fért el benne.
A cikk a fotók alatt folytatódik!
Az elbukott forradalom a kórház életében is fordulópontot jelentett. A beköszöntő hidegháború szellemében új funkciót kapott: részben atombiztos óvóhellyé építették ki, több helyiséggel bővítve. A protokoll is fennmaradt: riasztás, azaz atom-, vagy vegyi támadás esetén a János kórházból érkezett volna a személyzet, akik 72 órára – úgy gondolták, addig végigsöpör, s elmúlik a nukleáris vihar – magukra zárták volna a légóajtókat, majd ezután a zsilipeket megnyitva fogadták volna a sérülteket. Ennek megfelelően önellátásra alakították át az ekkor már titkosként kezelt objektumot. A szellőztetéshez használt aggregátorok számára háromheti gázolajkészletet tároltak a föld alatt, amelyet (mivel naponta be kellett indítani a gépeket) időről időre pótolni kellett. A titkosság pedig szokatlan módszert követelt: mivel egy tartálykocsi felbukkanása nagyon feltűnő lett volna locsolóautónak álcázták a kocsit: a tartályok egyik feléből a Tóth Árpád sétány ágyásait öntözték vízzel, a másik feléből gázolajat pumpáltak le a mélybe a rejtett csapokon át.
Természetesen gépekkel, műszerekkel, kötszerekkel, gyógyszerekkel is ellátták az objektumot – amelyeket aztán, mivel elmaradt a világégés, soha nem használtak. Azaz egy részüket igen: a legenda szerint a röntgengépet egyszer indították be, amikor a gondnok eltörte az egyik ujját, s egy barátja, a János kórház röntgen-asszisztense átszaladt hozzá, hogy lássák, nagy-e a baj. A műtőben ma is látható altatógép egy ízben kapott szerepet, mégpedig szó szerint: amikor 1995-ben Budapesten forgatták az Evita című filmet, a stáb kölcsönkapta, s a jelenetben azzal altatták Madonnát, így némi túlzással Imre bácsi után ő lett a Sziklakórház második betege – persze a forgatásra nem itt került sor. A ma már múzeumként szolgáló létesítményben őrzött gyógyszerek, de még a szappanok is mind eredetiek, a korszak tárgyi dokumentumai.
A rendszerváltás után sokáig nem tudták, mi legyen a Sziklakórház sorsa. Továbbra is a János kórház kezelésében maradt, gondnoka – aki mellette élt – egészen 2004-ig őrizte, részben ezért nem kelhetett lába a berendezésnek és a felszerelésnek.
A Sziklakórház 2010-től hivatalosan muzeális intézmény Sziklakórház Atombunker Múzeum néven, a vár egyik népszerű látványossága, egyúttal időzárvány, s a magyar kórháztörténet rendhagyó fejezete.
Az eseményen készült rádióriport a február 26-i Közkincs-keresőben lesz hallható!
Kapcsolódó cikkünk:
Itt élték volna túl az atomháborút