Váci németek emléke a város alatt
„Még 2008-2009-ben folytatott a mai Nemzeti Örökségvédelmi Központ elődje, a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat régészeti kutatásokat Vác belvárosában, a Március 15-e tér környékén. Az eredmények pedig, amelyeket közösen értünk el a Tragor Ignác Múzeum munkatársaival, alaposan átformálták a város középkori kultúrájáról alkotott elképzeléseinket. Ezért is döntöttünk úgy, hogy anyagilag is segítjük a kiállítás létrehozását, hiszen mindaz, amit kutatásaink során feltártunk, az ország, a magyar múlt része. A város emlékeinek széles körű ismerete mindenkor jelentős közösségépítő szereppel bírhatott, ezt szertettük volna most a magunk eszközeivel is erősíteni” - mondta el a műemlékem.hu magazinnak a helyszínen Dr. Csornay Boldizsár, a Nemzeti Örökségvédelmi Központ vezetője, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese. Hozzátette: a tárlatot a város talán legizgalmasabb kiállítóhelyén, a Széchenyi utcában, a 3-7. szám alatti középkori pincében, illetve a hozzá csatlakozó előtérben sikerült berendezni.
Vác történetének korai emlékei mutatják, hogy az államalapítás táján már lakott hely volt a város, majd hamarosan, a 11. században püspöki központtá vált (hagyományosan Szent Istvánnak tulajdonítják az egyházi székhely létrehozását, valószínűbb azonban, hogy a konkrét alapítás I. Gézához, Szent László bátyjához köthető, akit itt temettek el, a mai ferences templom és kolostor helyén álló Szent Szűz egyházban). A város e korai virágzása egy rövid időre megszakadt, mert szinte újra kellett alapítani a tatárok 1241 tavaszi pusztítása után. Ugyan a püspöki székhely erődített volt (a források is gyakran várként hivatkoznak rá), ám a hozzá északról csatlakozó váralja településsel együtt csaknem megsemmisült.
IV. Béla német telepeseket, hospeseket hívott a városba, akik a korábbi városias magtól északra alapítottak új településközpontot, a mai Március 15-e téren épített (jelenleg már csak alapfalaiban látható) Szent Mihály egyház körül. A templom régészeti kutatását a váci régészek 2003 ás 2005 között végezték el.
„Sajátosan kétnemzetiségű várossá vált Vác, nem ide sorolva a szerény számú zsidó közösséget. A déli részen, a vár körül magyarok éltek, északra a németek. Olyannyira elkülönültek egymástól, hogy a különböző ajkú közösségeknek külön tanácsa, bírája és egyháza is volt” - mondta Csornay Boldizsár. „A közösségek tárgyi kultúrájukban is különböztek egymástól: így például a főtéren lakó módosabb németek emeletes kőházakban laktak, amelyekhez többnyire épület alatti tárolóhelyiség is tartozott. Ezekre a presztízsépítkezésekre pénzük elsősorban a szőlőtermesztésből, borászatból, különböző iparokból, valamint a távolsági kereskedelemből származhatott, amibe persze bekapcsolódtak a szintén a városban élő zsidó kereskedők is.”
A nagyobb épületekhez pincék tartoztak, amelyekből még a korábbi kutatások során több tucatot sikerült azonosítani, így megrajzolhatóvá vált a város 14-16. századi utcahálózata, amelyet az elmúlt évek kutatásai pontosítottak. Akadt váratlan lelet is: a nemrég nyílt kiállításban megtekinthető az épülő mélygarázs helyén előkerült egyik pince belső faburkolatának kicsinyített makettje. A burkolat nyilván azt a célt szolgálta a csak felülről, létrán át megközelíthető helyiségben, hogy távol tartsa a nedvességet az itt tárolt dolgoktól. A 13. század vége felé ácsolhatták, s még a 14. században is használták a pincét. A következő évszázadban azonban már felhagyták, amit a 16. század hűvösebb és csapadékosabbá váló időjárása visszafordíthatatlanná tett. Ekkoriban olyannyira megemelkedett a talajvízszint, hogy a pince víz alá került, a nedvesség pedig megőrizte a fa burkolatot, illetve a padlót és az alá szorult bőr ruhadarabot is, amelyet a kiállításban csodálhatunk meg.
„Virágzó anyagi kultúráról tanúskodnak a kiállításban bemutatott leletek, amelyeknek egy része a távolsági kereskedelemmel került Vácra. A viszonylagos jólét nem szűnt meg a török időkben sem, a borkultúra is fennmaradt, bár a lakosság összetétele jelentős mértékben megváltozott. Eltűntek a német ajkú lakosok, az itt maradtak pedig beolvadhattak a helyén maradt magyar lakosságba. A következő évszázadok persze itt is sok pusztulást hoztak, ám hiába semmisültek meg a város középkori épületei a harcok, majd a barokk újjáépítés során, a föld alatt eltemetve megmaradt Vác első öt évszázadának emléke is.”
A pince a műemlékem.hu adatbázisában
Kapcsolódó cikkünk:
Járólap lehet a király sírköve