Varga Kálmán: fél lábbal már Európában
- Az április 18-i műemléki világnapot követően valóságos tavaszi hadjáratba fognak, szinte minden hétvégén kínálnak valamilyen programot, megnyitót valamelyik műemlékükben, vagy műemlékegyüttesükben. Valóban ennyi eredményük van, amit meg kell osztaniuk a világgal, vagy inkább általában a műemlékek népszerűsítése a cél?
- Szerencsére vannak eredményeink. Az uniós pályázatokban például kifejezetten szerencsések vagyunk, jelenleg tizenkét projektünk fut. Tavaly két norvég alapos pályázatnak hála, sikerült felújítani a sümegi püspöki palotát és a nádasdladányi Nádasdy-kastélyt. De nem csak a befejezett pályázatok adnak okot az örömre: tavasszal egy napra megnyitjuk az edelényi L’Huillier–Coburg–kastélyt is, hogy a közönség megcsodálhassa az eddig megújult tereit. Jövőre aztán elkészülünk a teljes felújítással.
- A szépen felújított műemlékeket viszont üzemeltetni is kell. A tapasztalataim szerint ez általában kínkeservesebb a felújításnál is, hiszen az egy egyszeri, látványos nekirugaszkodás, de ez taposómalom.
- Sajnos húsz évvel az intézmény megalapítása után sem értük el a Lajtán túli jogszabályi és felfogásbéli környezetnek a nyomába sem. A kismartoni Esterházy-kastélyban, vagy a fraknói várban komoly gazdasági hátteret állítottak fel a műemlékek fenntartása érdekében. Az előbbinek még borászata is van, amelynek a bevételeit, profitját a kastélyra fordítják, hiszen általános tapasztalat, hogy a belépőjegyekből, legyen bármilyen érdekes a bent lévő kiállítás, a fenntartásnak csak mintegy hetven százalékát lehet előteremteni. Így Kismarton és Fraknó nem is áll sorban Bécsben állami támogatásért. A harmadik Esterházy-központ Magyarországon van, Fertődön, a kastély. Itt sajnos már más a helyzet. Most élesztjük újjá az egykor legendás rózsakertjét, ám ebből nem értékesíthetünk majd rózsákat a látogatóknak. Pedig azok a forintok, vagy eurók nagyon jól jönnének a fenntartáshoz.
- Fel kellene éleszteni a reprezentatív központokhoz egykor kötődő gazdaságot? Jobbágysággal, kilenceddel?
- A jobbágyságot ellenzem, de a kilenced, mint bevételi forrás ellen nem tiltakoznék... A tréfát félretéve, igen, szükség volna az épületeinket körülvevő gazdasági környezet felélesztésére, illetve a múlt hagyományainak talaján újak teremtésére. Egy másik példa: a majki remeteség alatt a földben gyógyvíz van. Mégsem fúrhatunk kutat, hogy aztán mint a szerzetesek italát értékesíthessük. Pedig egy ilyen kút a látogatóknak is nyilván tetszene, hiszen látványos volna, ráadásul néhány palackot emlékbe, ajándéknak is megvennének. Ez máris, szó szerint, forrás lehetne a műemlék fenntartásához.
- Azért ha jól emlékszem, van olyan műemlék, amiben étterem van. Például Fertődön. Folytatva a rossz szóvicceket, ez nyilván hoz valamennyit a konyhára.
- Fertődön a gránátosházban működik étterem, mégpedig úgy, hogy a vállalkozó bérleti díjat fizet az épületért. Vagyis még ennek az összegnek a kifizetése után is termel profitot. Nyilvánvaló, hogy nagyobb bevételhez jutna a Gondnokság, ha maga lenne az üzemeltető. Persze Fertőd csak egy példa.
- Térjünk akkor vissza a születésnaphoz. Amikor húsz éve megalapították a Gondnokságot, még csak néhány épület felett gyakorolta a kezelési jogokat. Azóta jócskán felduzzadt az épületállomány, ám én abban, hogy éppen mi került önökhöz, nem sok következetességet véltem felfedezni.
- Négy épülettel kezdtünk, most negyvennél is több tartozik hozzánk. A megalapításkori alapelv az volt, hogy azokat az épületeket gondozzuk, amelyek fontosságuk miatt nem adhatóak ki állami kézből, vagyis semmiképpen sem privatizálhatók. Az épületállományunk ennek a gondolatnak a mentén állt össze. Persze maga a bővülés a kívülállók számára meglehetősen véletlenszerű lehetett és bevallom, sokszor a véletlen, illetve a szerencse is szerepet játszott benne. Én egy múzeum tárgygyűjteményéhez hasonlítanám a hozzánk tartozó műemlékállományt, csak épp nálunk a tárgyak épületek.
- Mi a cél? Bővíteni az önökhöz tartozó épületek sorát? Minél nagyobb szeletet kihasítani a műemlékállomány krémjéből? Közhely, de azt szokták mondani, hogy az állam a legrosszabb gazda.
- Ha nincs pénz, mindenki rossz gazda. Mi ugyan állami intézmény vagyunk, de önálló a gazdálkodásunk, még ha meglehetősen szűkös is. Az elmúlt években nagyon szerencsésen alakultak a pályázataink is, az eddig elnyert forrás mintegy tízmilliárd forint. Idén tizenhárom projekten dolgozunk. De persze ezeket nem fordíthatjuk a fenntartásra, ami valóban a legnehezebb feladat. Vannak sajnos épületeink, ahol korlátoznunk kellett a látogathatóságot, mert nem tudjuk a személyi feltételeket megteremteni. Financiális gondokkal küzdünk, ugyanakkor mint már mondtam, korlátozzák a jogszabályok, hogy bevételi forráshoz jussunk. Ilyen körülmények közt csak akkor lenne érdemes bővíteni az épületállományunkat, ha a fenntartás is biztosítva lenne.
- Ijesztő az ellentmondás a felújítások milliárdjai és a fenntartás filléres gondjai között. Sajnos nem csak önöktől hallok ilyet.
- Valóban, a műemlékvédelem közös csapdában vergődik. A működésünkben, látszatra, már képesek vagyunk nyugati mintákat követni, de a gondolkodásunkban, finoman szólva nem mindig.
Kapcsolódó cikkeink:
Sikeres évet zár a Nemzeti Gondnokság
Bérletet kínálnak a műemlékekhez
Barátok és hálózat a műemlékek körül
A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága honlapja