Világörökség: vissza a gyökerekhez!

- Ellentmondásosnak tűnik számomra a Világörökség Bizottság sevillai ülésszakának mérlege: tétovaságot, útkeresést érzek némely döntés esetében.

- Nincs szó tétovaságról, de az tagadhatatlan, hogy a Világörökség Bizottság más környezetben végzi a munkáját mint a megalakulásakor, az 1972-es Egyezmény hatálybalépését követően, azaz 1977-ben tartott első ülésén. Lassan az Egyezmény elfogadásának negyvenedik évfordulójához érünk és a bizottság elhatározta, hogy erre az alkalomra már most megkezdi a felkészülést, hiszen a számvetés mindenképpen fontos és igen, a bizottság többsége úgy érzi, hogy vissza kell térnünk a Világörökség Egyezmény eredeti céljaihoz.

- Félresiklott volna az eredeti szándék?

- A szándék semmiképp. Az ülésen azt mondtam: „gondolkodjunk el azon, hogy mit tennénk, ha most kellene kitalálnunk egy egyezményt, amellyel meg akarjuk őrizni a Föld kulturális és természeti örökségének legjavát”. Ezt tesszük most, ha úgy tetszik, igyekszünk majd pályát igazítani. Visszaemlékezések szerint az1972-es Egyezmény megalkotói közül ben senki sem hitte-gondolta volna, hogy a Világörökségi Helyszínek száma valaha is meghaladja majd a százat.

- Most 890-nél tartanak. Kezd a saját sikere áldozatává válni a Világörökség?

- Miért volna a helyszínek száma miatt veszélyben?...

- Laikusként úgy képzelem, hogy a Világörökség egy olyan rang, amely csak a legkiválóbbaknak jár. Ha sokan kapják meg, inflálódik az értéke…

- Viszont milyen alapon tagadhatnánk meg, ha a részes állam a jelölésnél megfelel minden feltételnek? Ráadásul ez nagyon ingoványos talaj: elsősorban a kulturális örökségnél minden népnek lehetnek olyan produktumai, amelyek fontosak az emberiség össz-öröksége szempontjából is, legfeljebb kevésbé ismertek. Néha még a Bizottság tagjait is meglepi egy-egy jelölés, azonban az előzetese ismereteink korlátozott volta miatt nem utasíthatunk el senkit sem.

- Ez valóban ingoványos talaj. Mennyire számítanak, vagy számíthatnak az elbírálásnál a szubjektív tényezők?

- Amennyire lehet, ezeket kiküszöböljük, pontosabban kiküszöböli a Bizottság - a Tanácsadó Testületek, az ICOMOS és az IUCN szakmai elemzései alapján. A mérce egységes, vagyis meg kell felelni a „kiemelkedő egytemes érték” kritériumának. Vizsgáljuk még a leendő helyszínek hitelességét, integritását és garantálnia kell a részes államnak azt is, hogy fenntartható az adott állapotában a helyszín, és el is kötelezi magát annak fenntartására.

- És fenntartható? Ha egy addig kevésbé ismert hely a Világörökség része lesz, megindul a turistaáradat, és ha úgy tetszik, akaratlanul is megváltoztatja, akár tönkre is teszi azt, amit védeni akartak. Hollókőn például egy palóc falut akartak megvédeni, de kérdem én, ez ugyanaz a falu, ami harminc évvel ezelőtt volt? Nem díszlet, skanzen csupán?

- Hollókő valóban sokat szenvedett, igaz, kezd magára találni. A turizmus, az ingatlanok felértékelődése és a tulajdonosi szerkezet ebből fakadó megváltozása sokáig nagyon komoly kihívást jelentett a helybéli döntéshozók számára is. Igen, a turizmus tényleg probléma lehet, mert átalakíthatja a helyszínt. Nem véletlen, hogy ezzel külön munkacsoport foglalkozott Sevillában –de azért nem feledve a turizmusban rejlő, az értékvédelem szempontjából is  kétségtelenül meglévő pozitív lehetőségeket sem.

- Tehát a Világörökségi cím nem lesz turisztikai nagydíj? Némely helyszín esetében nekem úgy tűnik…

- Nem, természetesen nem. De a helyszínek egyediek, nem húzható egyetlen sablon rájuk. A turizmus hatása is más és más: gondoljon a Pécsi Világörökségre, az ókeresztény sírkamrákra: ott fellendülést hozott a listára való felkerülés. Megindult a fejlesztés, a helyszín látnivalóit  - mármint a hozzáférhetőségüket - kibővítették és hiába a turisták áradata, Pécs e tekintetben sikertörténet. De nem akarom megkerülni a korábbi kérdését: megesik, hogy egy helyszín a saját sikere áldozatává válik és valóban furcsa és szomorú helyzetet teremtene, ha valamennyi helyszínnek ismét neveznie kellene, hiszen némely esetben tényleg csorbultak az értékek.

- Várható ilyen? Egy nagy revízió?

- Semmiképp. De a helyszíneket folyamatosan, rendszerbe épített módon  ellenőrzi a bizottság, és ha kell, fájdalmas döntést is hozhat, mint például Drezda esetében.

- A német sajtó azt írta, hogy a Bizottság a törlésben legalább annyira hibás mint a drezdai vezetés, hiszen következetlenséget sugall, hogy 2004-ban felveszik a listára, 2006-ban már a veszélyeztetett Világörökségek közé kerül, aztán most törlik…

- Utólag könnyű okosnak lenni. 2004-ben és előtte még senki sem beszélt arról a betonmonstrumról, amelyet a völgy közepébe építenek híd gyanánt. A Bizottság a végsőkig elment a konzultációkban, keresve a mindkét fél számára elfogadható megoldást, de ilyen kompromisszumot nem köthettett. Tavaly Quebec-ben figyelmeztette már – nem először a drezdaiakat, pontosabban a Német részes államot, hogy egy évet kapnak. Ha úgy tetszik, a bizottság most nem dönthettett másképp, hiszen az egyezmény végrehajtásának a hitelessége forgott kockán.

- Először töröltek kulturális helyszínt Ezután várhatók újabb törlések? Netán vérszemet kap a Bizottság?

- Miért kapna? Nem kívánja a törlést fegyverként használni, a Bizottságnak legalább annyira fáj egy ilyen lépés mint a részes államnak. Ne feledjük, hogy az egyezmény az emberiség közös örökségének a védelméről, azaz a megőrzéséről szól, és nem a csatlakozott részes államok „megfegyelmezéséről”. E tekintetben a törlés sem más, mint a védelem eszköze –amely sajnos persze már csak a többi helyszín esetében hatásos, de ott remélhetőleg valóban az!

- És a veszélyeztetett lista? Az lehet fegyver? Azzal befolyásolható egy állam, hogy vigyázzon jobban az értékeire?

- Sevillában volt olyan helyszín, amely maga kérte, hogy vegye fel a bizottság veszélyeztetett listára, mert így sok tekintetben bővülhet az értékek megőrzésének az eszköztára: nemzetközi szolidaritás, támogatás tekintetében éppúgy, mint azzal, hogy „nyomás alá kerülnek” a helyi döntéshozók is. A bizottság teljesítette is a kérést, miután az alapos elemzés azt bizonyította, hogy valóban veszélybe került az adott helyszín.

- Annál a két magyarországi helyszínnél, amelyről jelentést kellett beadni, vagyis a tokaji világörökségnél és különösen az Andrássy út védőzónájánál, a Belső-Erzsébetvárosnál nem merült fel ez a nyomásgyakorlási lehetőség? Talán ez rákényszerítené a politikát, hogy foglalkozzon a műemléki beruházások financiális kérdéseivel…

- Nem került szóba ilyen. Nagyvonalú gesztusnak is értékelhető, de inkább a bizalom jele, hogy most nem 2010. február 1-ig kell a következő állapotjelentést leadni, hanem másfél évet kaptunk az újabb jelentés elkészítésére, természetesen a Bizottság, illetve az UNESCO Világörökség Központ addig is figyelni fogja, teljesülnek-e a jelentésekben leírt vállalásaink. Például valóban elkészül a Világörökségi Törvény, amely sok kérdést rendezhetne, és amelynek igen nagy része van az említett bizalom megalapozásában – természetesen ehhez meg is kell alkotni.

- … Elég lassan készül. Miért?

- Ezt a kérdést nyilván az illetékes minisztériumnak kellene feltennie. De meggyőződésem, hogy a lehető legjobb szöveget akarják-akarjuk elkészíteni, alaposan átgondolva minden lehetséges hatást, ezért a viszonylag lassabb előrehaladás. Mindenesetre most bizalmat kaptunk. Ha az elkövetkező másfél évben nem történik meg, amit Magyarország mint részes állam ígért, akkor meginoghat ez a bizalom. Ha lehet, ennél is fontosabb azonban, hogy az egyértelmű jogi szabályozás hiánya fenntartaná a jelenlegi, többé-kevésbé valamennyi magyarországi helyszín szempontjából kedvezőtlen helyzetet.

- Korábban kijelentették, hogy túl sok az európai helyszín, most mégis hat ilyet vettek fel a listára. Nem lett volna célszerű várni ezek elfogadásával, amíg új pályára állítják 2012-ben a Világörökséget?

- A moratórium  - egyébként sok tekintetben logikus - kérdését csak azok vetik fel, akiknek sok elfogadott helyszínük van. Milyen alapon mondhatná a bizottság bárkinek, aki megfelel a kritériumoknak, hogy várjon, ha egy évvel korábban még felvett egy hasonlóan értékes helyszínt? Sokak szemében etikátlan volna egy ilyen lépés, ezért eddig komolyan nem is foglalkozott vele a bizottság – ami persze nem jelenti azt, hogy esetleg valamikor később, kizárólag technikai megfontolásból ne vehetné elő.

- Mi változik majd 2012-től? Mit erősítenek fel, ami visszatérést jelent a gyökerekhez?

- Az Egyezményben két lista szerepel. Az egyik az értékeket tartalmazó, ez lett népszerűbb és ismertebb. Ám ott a veszélyeztetett helyszíneké is, és ennek nagyobb hangsúlyt szeretne adni a bizottság, de a részes államok közgyűlése is. Csakhogy ehhez források kellenek. A Bizottság az UNESCO-ba befizetett állami tagdíjak, hozzájárulások egy százalékiból összegyűlő, az un. Világörökségi Alapba kerülő összeget költheti el a helyszínek megóvására. Ez kevés, így szükség van más források bevonására is.

- Változhat annyit a Világörökség szelleme, hogy új Egyezményre legyen szükség?

- Semmiképp, az tragédia volna. Az Egyezményt a csatlakozó államoknak ugyanis egyenként újra csatlakozniuk kellene az új egyezményhez  kell, ez pedig nagyon hosszú idő. És képzelje csak azt a helyzetet, amikor az egyik országban az új, a másikban pedig a korábbi egyezmény volna érvényben. Legalább egy évtizedes káosz alakulna ki, amit a Bizottság mindenképpen el fog kerülni. Ráadásul, akárhogyan is értékeljük a részleteket, a Világörökség egyezmény az eltel évtizedek alatt valójában hihetetlenül sikeres együttműködést hozott létre, és nem véletlen, hogy az UNESCO is mintegy zászlóshajójának tekinti.  E hajó navigációjában, a kitűzött célra-vezetésében minden bizonnyal lehetnek, lesznek korrekciók – de nem fordulhat vissza, nem süllyedhet el ez a nagyszerű program – és, még mindig ennél a hasonlatnál maradva, azt sem gondolom, hogy a bizottságnak egy másik hajó után kellene néznie. Az én szememben legalábbis már maga az egyezmény is egyfajta, mégpedig nagyon értékes örökségi elem, amelynek ráadásul még korántsem használtuk ki minden lehetőségét, amelyek az emberiség javát tudják szolgálni.

Kapcsolódó cikkeink:

Két magyar Világörökség: másfél év a megoldásra

Drezda már nem a Világörökség része

Hollókőn már túlélték a világörökségi címet

Megőrzési állapotjelentés - Budapest, Belső-Erzsébetváros

Megőrzési állapotjelentés - Tokaji Történelmi Borvidék Kultúrtáj

A Világörökség Magyar Nemzeti Bizottságának honlapja