Megújulásunk támogatója:  

Szent Brigitta templom


Az egykori Szent Brigitta templom mai formájában
Ország:
Románia
Szélesség (lat):
N 47° 3,404'
Hosszúság (lon):
E 21° 56,184'
Védettség van?
igen
Védettség száma:
BH-II-m-A-01066
Típus:
Templom
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 3
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 4
Magyar történelmi jelentőség: 4
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
Traian tér 5 szám
Egyéb adat:
Rövid leírás:
Nagyvárad legrégebbi, ma is álló szakrális épületeként történeti jelentőséggel bír ez az 1693-ban épült templom, amely a török hódoltság után, 1723-ig, az első római katolikus székesegyháza volt az újkori városnak. Várad-Olasziban Benkovich Ágoston római katolikus püspök emeltette a 16,2 méter hosszú és 6,42 méter széles, egyhajós, nyeregtetős, síkmennyezetes, dísztelen, templomot, amelyet hajdan a ferencesek és a pálosok is használtak, 1786-ban Kollonitz László püspök adományozta a rutén görög katolikusoknak. Az istenházát 1948 óta az ortodox egyház használja, a felszámolt görög katolikus egyház vagyonát a kommunista hatalom ekkor olvasztotta a görög keletiekébe. A liturgikus tér a görög rítus szerint teljesen átalakult. Műemléki besorolása A kategóriájú.

Forrás: Péter I. Zoltán, Nagyvárad műemlék épületei. Nagyvárad, 2008.
Adatlapot készítette:
schlosser
Adatfelvétel ideje:
2013-02-21 14:42:06
 
 

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.