Megújulásunk támogatója:  
Közkincs-kereső-archívum
Régész kongresszus Budapesten, várfeltárás Dombóváron, temetők a határban, AmfiFeszt Óbudán (2022.08.31)
Csaknem másfél évszázad után ismét a régészet ideiglenes fővárosává válik Budapest, ha csak néhány napra is, hiszen itt rendezik meg az Európai Régészek Szövetségének Világkongresszusát. Hasonló súlyú eseményre 1876-ban került sor, amikor az Ősrégészeti és Embertani Világkongresszus ülésezett Magyarországon. Virágos Gáborral, a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti főigazgató-helyettesével beszélgetünk a műsor első perceiben.
Ezután Dombóvárra indulunk, ahol befejeződött a vár feltárásának idei évadja. A fenntartó önkormányzatnak már megvannak a tervei, hogy mit kezdenének a régészeti emlékkel. Riport Berta Adrián ásatásvezető régésszel.
A műsor második felében elsőként Hajdúböszörmény határában járunk. Hónapok óta tart már egy feltárás, amely egy halastó kialakítását előzi meg egy olyan területen, ahol évezredeken át temetkeztek az emberek. Bálint Marianna ásatásvezető régész, a Hajdúsági Múzeum munkatársa és Dani János, a Déri Múzeum régésze kalauzol.
Végül visszatérünk Óbudára, ahol szeptember 10-én és 11-én rendezik meg az AmfiFesztet a katonavárosi amfiteátrumban. Beszélgetés Abonyi Zsanettel, az Aquincumi Múzeum művelődésszervezőjével.

hangos térkép

Hangarchívumunk támogatói:

Tisztelt látogató, hallgató!

A Közkincs, majd Közkincs-keresõ címû rádiómûsor 2003 tavaszától számolt és számol be heti rendszerességgel az örökségvédelem világáról. A kezdetektõl sugárzott több mint 800 adás (ami nagyjából hétszáz órát, bõ egy hónap folyamatos rádióhallgatást jelent) azt bizonyította, hogy épített és tárgyi örökségünk kifogyhatatlan kincsesbánya - egyik történetbõl nyílik a másik, a múlt, s vele összefonódva a jelen annál érdekesebb, minél több rétegét ismerjük meg. A nagyrészt helyszíni riportok hol idõtlen, hol napi aktualitású témákat dolgoznak fel. A hanganyagok különlegesek, hiszen szinte minden esetben a helyszíneken készülnek, így kis fantáziával a hallgató részese lehet az utazásoknak.
A Közkincs-keresõ adásai élõben a Trend FM-en hallhatók minden szerdán délután.
Ebben a hangarchívumban a mûsor 2012 augusztusától elhangzott adásait találjuk, vágott, vagyis a szignálok többségétõl, a zenétõl, hírektõl mentes változatban. Az új mûsorokkal természetesen rendszeresen frissül az archívum. A korábbi helyszíni riportokból a Hangos térkép aloldalon hallhat ízelítõt.
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ azért született meg, hogy ha nem is kézzel foghatóvá, de füllel hallhatóvá tegye az épített és tárgyi örökséget, a mûemlékvédelmet, a régészetet, az építészettörténetet és a muzeológiát minden érdeklõdõ számára.
Reméljük, mûsorarchívumunkkal még több hallgató számára hozzuk közel ezt a világot.

Kovács Olivér
szerkesztő

Keresés:

Gyermek sírját rejtette a kurgán közepe, leletek az almádi monostorból (2022.11.16)

Viking-kiállítás Debrecenben, fontos lelet a mohácsi csatából, BTM: villafeltárás Harsánylejtőn (2022.11.09)

BTM: Szent Margit-kiállítás a Vármúzeumban, azonosították a Tomajok monostorát, feltárás Szentkirályon (2022.10.26)

BTM: fennmaradt a fonal is az avar sírban, játékkatonák a Vármúzeumban, új könyv a tatárjárásról (2022.10.19)

Tatárjárás: Pétermonostorán is ellenálltak a magyarok, Szolnok: az Év háza lett a látogatóközpont (2022.10.12)

BTM: készülnek már Aquincum arcai, Királyhelmec: gótikus palota a Csonkavár (2022.09.28)

Buszesz: tovább folyik a feltárás, megmentőre vár a markazi vár, elveszett templom Baranyában (2022.09.21)

Sibrik-domb: véget ért a feltárás, így mutatják be Bocskai koronáját, az amfiteátrum évszázadai (2022.09.07)

BTM: Zsigmond kori út a budai várban, erődfeltárás Fenékpusztán, Visegrád: kutatás a Sibrik-dombon (2022.08.24)

Gyűjtik Dörgicse múltját, gyomortörténelem Aquincumban, Vaja: sikeres együttműködés (2022.08.03)

Almád: nagyon gazdag a templom leletanyaga, Zalavár: kutatják az ezeréves apátságot (2022.07.27)

BTM: kolostor a Duna medrében, készülnek a kiállítások, Berzence: folytatódott a várkutatás (2022.07.20)

Nyírbátor: szállításra vár a stallum, Almádi monostor: feltárják a templomot, kiállítás Veresegyházon (2022.07.13)

Kutatják a bélapátfalvai templomot, tarsolylemezek a Nemzeti Múzeumban, kincsek veszhetnek oda (2022.07.06)

BTM: pillantás egy hétezer éves arcra, Visegrád: helyreállításra vár a kolostor, Lőcse történetei (2022.06.29)

Ásatás Bakonybélben, BTM: feltárások a Károlyi-palota udvarán, kuckó Aquincumban (2022.06.15)

BTM: kutatás a Katonaváros határán, malommentők Veszprémvölgyben (2022.06.08)

Sibrik-domb: előkerült a római kapu, Radostyán: középkori a gerenda, ásatás Csütörtökhelyen, BTM: csontvázak a kútban (2022.05.25)

BTM: újabb épület Kissing faluból, Szolnok: tovább kutatják a török palotát, Orosháza: megújul a kiállítás (2022.05.18)

Visegrád harcosai, Aquincum: megújulásra vár a múzeumépület, ICOMOS: ilyen volt a világnap (2022.05.04)

Előkerülhetett Kocsola falu temetője, Giro-kiállítás a Vármúzeumban, Floralia Aquincumban (2022.04.27)

Téglaégetők Kaposvár határában, avar sírok, avar arany, Mohács: közeleg az évforduló (2022.04.20)

Róma és Aquincum útjai, 150 éves a magyar műemlékvédelem, így dolgozik a Martin Opitz Kiadó (2022.04.06)

Vizsgálják a fej nélküli csontvázakat, kiállítás az őrtoronyról, hagyományőrzők Aquincumban (2022.03.30)

Ismeretlen középkori templomok Nógrád megyében, Levéltár: bemutatják a történelmet (2022.03.16)

Aquincum: útfeltárás a múzeum előtt, Buszesz: középpontban az őskor, Ják: nyitás Húsvétkor (2022.03.09)

Véget ért a Bem téri ásatás, Hajdúböszörmény: honfoglalók a határban, Gödöllő: újabb könyv a kastélyról (2022.02.23)

A budavári királyi palota évszázadai, BTM: játékkatonák serege a Vármúzeumban (2022.02.16)

Aquincum: épül a kerítés, Szigetvár: újra fenn a várfalon, Körmend: bontás és megőrzés (2022.02.02)

ICOMOS: vári házak védelmében, így változik a magyar régészet, nyitásra készülnek Zalaegerszegen (2022.01.26)

Magyar Nemzeti Múzeum: az első kiállítás, határokon átnyúló újkőkori nyomozások (2022.01.19)

Bükkábrány: megmutatják a térség életkamráját, Szombathely: római kor nyomában a városok alatt (2022.01.05)