Megújulásunk támogatója:  
Közkincs-kereső-archívum
Megújult a középkori falu, örökségvédelem: Európa és Magyarország, tervek Aquincumban (2017.12.20)
Ahol megérezhető Árpád-kor hétköznapjainak légköre. Az ősszel újították fel a középkori falu rekonstrukcióját Tiszaalpáron, a földvár tövében – itt kalauzol Balázs Réka, a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi szakreferense.
Merre tart az örökségvédelemben Európa és merre Magyarország? Erről is beszélgettünk egy napokban megjelent uniós dokumentum kapcsán Fejérdy Tamással, az ICOMOS nemzetközi műemlékvédő szervezet Magyar Nemzeti Bizottsága elnökével.
A 2017-es évet Hadrianus császár emlékének szentelték az Aquincumi Múzeumban, ahol már épül a jövő év egyik legvonzóbb látványossága, egy Mithrász-szentély rekonstrukciója. Riport Láng Orsolya régésszel, az intézmény igazgatójával.
Ahol megérezhető Árpád-kor hétköznapjainak légköre. Az ősszel újították fel a középkori falu rekonstrukcióját Tiszaalpáron, a földvár tövében – itt kalauzol Balázs Réka, a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi szakreferense.
Merre tart az örökségvédelemben Európa és merre Magyarország? Erről is beszélgettünk egy napokban megjelent uniós dokumentum kapcsán Fejérdy Tamással, az ICOMOS nemzetközi műemlékvédő szervezet Magyar Nemzeti Bizottsága elnökével.
A 2017-es évet Hadrianus császár emlékének szentelték az Aquincumi Múzeumban, ahol már épül a jövő év egyik legvonzóbb látványossága, egy Mithrász-szentély rekonstrukciója. Riport Láng Orsolya régésszel, az intézmény igazgatójával.
hangos térkép

Hangarchívumunk támogatói:

       

Tisztelt látogató, hallgató!

A Közkincs, majd Közkincs-keresõ címû rádiómûsor 2003 tavaszától számolt és számol be heti rendszerességgel az örökségvédelem világáról. A kezdetektõl sugárzott több mint 800 adás (ami nagyjából hétszáz órát, bõ egy hónap folyamatos rádióhallgatást jelent) azt bizonyította, hogy épített és tárgyi örökségünk kifogyhatatlan kincsesbánya - egyik történetbõl nyílik a másik, a múlt, s vele összefonódva a jelen annál érdekesebb, minél több rétegét ismerjük meg. A nagyrészt helyszíni riportok hol idõtlen, hol napi aktualitású témákat dolgoznak fel. A hanganyagok különlegesek, hiszen szinte minden esetben a helyszíneken készülnek, így kis fantáziával a hallgató részese lehet az utazásoknak.
A Közkincs-keresõ adásai élõben a Trend FM-en hallhatók minden szerdán délután.
Ebben a hangarchívumban a mûsor 2012 augusztusától elhangzott adásait találjuk, vágott, vagyis a szignálok többségétõl, a zenétõl, hírektõl mentes változatban. Az új mûsorokkal természetesen rendszeresen frissül az archívum. A korábbi helyszíni riportokból a Hangos térkép aloldalon hallhat ízelítõt.
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ azért született meg, hogy ha nem is kézzel foghatóvá, de füllel hallhatóvá tegye az épített és tárgyi örökséget, a mûemlékvédelmet, a régészetet, az építészettörténetet és a muzeológiát minden érdeklõdõ számára.
Reméljük, mûsorarchívumunkkal még több hallgató számára hozzuk közel ezt a világot.

Kovács Olivér
szerkesztő

 

Keresés:

Megújult a középkori falu, örökségvédelem: Európa és Magyarország, tervek Aquincumban (2017.12.20)

Megújul a szarvasi szárazmalom, Észak-Komárom: nyolcvan éves a Jókai-szobor (2017.12.13)

Gigafeltárás Kecskemét határában, könyv jelent meg Schulekről, megtalálták Szolnok várát (2017.11.29)

Piaristák: tanítók, tudósok, kísértetek, Egri vár: évezredes történelem (2017.11.15)

Zalavár esélyt kap, temetőfeltárás Visegrádon, 1800 éves útkereszteződés, mentenék az elpusztult kálváriát (2017.11.08)

Itt tart most a Várprogram, megtalálhatták Szeged első templomát, így pályázz az NKA-hoz (2017.11.01)

Középpontban a középkor, elfeledett templomrom, múltidéző Flórián tér, emléktáblát kapott Hőnel Béla (2017.10.18)

Szombathely: megmenekül a mozaik, Visegrád: bemutatnák az őrtornyot, Nyírbátor: döntésre vár a múzeum (2017.10.11)

Diósgyőrben folytatják, Gyöngyös: államalapítás előtti lehet a temető, ennyi maradt Zrínyiújvár kútházából (2017.10.04)

Megismerésre vár a Karoling-kor, Pécs: temetőben született a város, Ózd: ez maradt a vasgyártásból (2017.09.27)

Lekri: edények a bronzkorból, BTM: dupla évforduló, siker volt a Római Fesztivál, kutatják az egerszegi várat (2017.09.20)

Róma emléke: villák, fesztivál, pálos kolostort rejt az erdő, még láthatjuk a kincseket (2017.09.13)

Szerencs: vár, kripta, Rákóczi, feltárás a Sibrik-dombon, Dunaújváros: kutatás víz alatt és felett (2017.09.06)

Vitányvár: ásatás és életveszély, kutatásra vár Magyaróvár, Sóly temploma: késik a helyreállítás (2017.08.30)

Lekri: levegőből is kutatnak, segítség Balácának, ez volt az első pataki vár, Kaposszentjakab megújul (2017.08.23)

Komárom-Szőny: a császárdráma tanúja, alapítók sírjai Almádon, várfeltárás Dombóváron (2017.08.16)

Balatonszemes: pálosok rejtélyes köve, Füzér: megújult vár, vitákkal (2017.08.09)

Őskori vadászok Feldebrőnél, Harsánylejtő: évezredek emlékei, Tomajmonostora: monostorkereső (2017.07.19)

Óbuda: templomfalak a pincében, Esztergom: ezeréves sírok, Sárospatak: történelmi receptek (2017.07.12)

Egri vár: átírják a történetét az új leletek, hagyományőrzők karddal, egérfogóval (2017.07.05)

Megtalálták az ercsi monostort, Balatonföldvár: kiállítás kilátással, Hajdúszoboszló fejedelmi kincstára (2017.06.28)

Rommá tett rom Aquincumban, Visegrád: fellegvár a színfalak mögött, templomfeltárás az iskolában (2017.06.21)

Megmutatják Bocskai buzogányát, Lekri: földmunka a feltárás előtt, a felújítást várják Bélapátfalván (2017.06.14)

Zrínyiújvár: íme a múlt kútja, Hajdúdorog: erődfal a templom körül, kincsek Kecskeméten (2017.05.31)

Ausztriából kaptunk magyar Esterházy-versenyt, Régészet Napja, Vaja: egy várkastély négyszáz éve (2017.05.24)

Majális, díjak, múzeumok, Floralia Aquincumban, Nyírbátor: megújulás (2017.05.17)

Aquincumi mithraeum: ásatás és bemutatás, avar arany Miskolcon, muhi csata: kérdések és megfejtések (2017.05.03)

Füleki vár: marad rom, de megújul, Kiskunfélegyháza: szemétdomb rejtette a város múltját (2017.04.26)

BTM: Kincsek a város alatt, Vácon nem vár a vár, Komáromban folytatják (2017.04.12)

Azonosítják a magyar királyokat, kutatják a rézkori kincset, Környe: szarkofág és erőd (2017.04.05)

Kérdések a feltárás után, Aquincum, rómaiak, NKA, Szada kincsei (2017.03.29)

Zsámbéki romtemplom: tető nélkül elpusztul?, Szolnok: megmutatják a láthatatlan várat (2017.03.22)

Műemlékvédelem: innen már csak felfelé?, Kapuvár: balsorsú vár és múzeum (2017.03.08)

Szigetvár: továbblépés, török ház, Mosonmagyaróvár: történelmi város, elfeledett építész (2017.02.22)

BTM: várkápolna a palota alatt, Komló: fél évszázad időutazás (2017.02.08)

Pécsvárad: megmutatják a kolostort, Zugliget: bontás, megújulás, tervek Esztergomban (2017.02.01)

Aranykiállítás, Aranymonostor, építenek és emlékeznek Aquincumban, Miskolc: lelőhelyséták (2017.01.25)

Elveszett falvak Kecskemét határában, építkezik idén a BTM, minden arany Szegeden (2017.01.04)