Ismeretlen a budavári pincék harmada
A tatárjárás után IV. Béla elrendelte a jó védhető Várhegy betelepítését, amely az okleveles források szerint alig több, mint egy évtized alatt 1255-re lezajlott. Az új város kiépítésekor mérnöki pontossággal jelölték ki az utcahálózatát és meghatározott rend szerint mérték ki az utcákra merőleges telkeket – ez az elrendezés még ma is látható, hiszen a vár több része őrzi a 13. század közepi parcellázás és beépítés emlékét.
A következő tatár ostromnak jól ellenálló város kiépítésére ismert volt a recept. A mongoloktól érkező követ, Plano Carpini 1247-ben így foglalta össze az erődítésekre vonatkozó tanácsait: „Ha pedig egyes városokat és várakat meg akarnak erősíteni, elébb vizsgálják meg, milyen azok fekvése, legyen elégséges vizük és fájuk, és ha mód van rá a ki- és bejárást ne lehessen elzárni….Tároljanak több évre szóló élelmet” … „vájjanak titkos vermeket, és rejtsék bele termésüket, valamint egyéb holmijukat”.
Az utóbbi tanácsot ugyancsak megfogadták a vár első lakói is, felhasználva a természettől készen kapott adottságot, vagyis a hévizes kimosódások miatt a mésztufában létrejött üregeket. Már a 13. század második felében nekikezdtek kialakítani ezekből az első pincéket, többnyire raktározásra, boros hordók tárolására. Az elkövetkező évtizedekben már kezdett kialakulni a mai pincék rendszere – összesen három szinten, ahol a legalsó legtöbbször nem tartotta a telekhatárt, kifutott az utca alá. A pincékben kutakat fúrtak, míg a szellőzést aknákkal oldották meg. Ezzel együtt a többségük valószínűleg vizesedett, folyamatos karbantartást igényeltek.
Míg a felszín felett királyi székhely épült, amely a 15. század első harmadától az ország első városa lett, folytatódott a pincék bővítése. Oláh Miklós 1536-ban már így írt róla: „Magát a szirtet, amelyen a város áll, kivájták borospincéknek úgy, hogy bármelyik ház alatt annyira nyúlik az építmény a szikla belsejébe, amennyi épületet fent látsz; ezért a földrengésektől is nagyon félnek.”
A középkori pincék virágkorát a török kor törte meg. A megszállt Buda lakosságának nagy része lecserélődött, az üregek többségére nem volt szükség, hiszen a borfogyasztás is alaposan visszaesett. Akadtak persze aktívan használt részek is, például a Bécsi kapu tér, ahol több föld alatti folyosó fut végig, amelyekről feljegyezték, hogy a hódoltság idején a zsidó kereskedők áruraktára volt, majd az 1686-os ostrom alatt menedékhelyként szolgált.
Buda 17. század végétől kezdődő újjáépítése során nemcsak az épületeket hozták rendbe, hanem a hozzájuk tartozó pincéket is számba vették és hasznosították. Különösebb gondot ekkor még nem okoztak, csupán a 19. század vége felé, amikor több helyütt is megsüllyedt, illetve beszakadt a járószint. Különösen a mai Szentháromság tér okozott sok problémát, amely a középkorban Buda sűrűn beépített területe volt. A mai Szentháromság szobor környékén az egymás mellé épült, alápincézett házak a város töröktől való visszafoglalása során és után annyira romossá váltak, hogy a visszaépítésükre már nem került sor, a területet elplanírozták és kialakították a mai teret.
Később a laza törmelékkel betöltött, nem kellőképpen tömörített középkori helyiségek, kút- és szellőző maradványok, barlangtermek süllyedni kezdtek, és így lehetőség nyílt feltárásukra és dokumentálásukra.
Az 1870-es években, a Nagyboldogasszony-templom helyreállításakor, az épület déli oldalán, egy török kori melléképület elbontásakor öt méter mélységben több sziklaüreg maradványa került elő. Ekkor jegyezték fel a következőket: „A felfedezéskor az üregek nagyrészt víz által bemosott föld- és törmelék-réteggel voltak betelve. E rétegek felületén mintegy úszva különféle, többnyire csorbult edénykék találtattak, melyek a török korból származnak…” A kutatás során több csontváz, bronz könyvveret, lószerszám maradványa is napvilágra került.
„A vári pincék első komolyabb felmérésére is ezután került sor, mert sorra süllyedtek meg épületek elsősorban az északi részen, a lakók rettegtek és a mélyből felszivárgó bűzre, dohos, nedves levegőre panaszkodtak. Öt éven át igyekeztek pontosan felmérni a pincék, üregek elhelyezkedését és állapotát, azonban nem jutottak be valamennyi házba. A felmérést sem ismerjük teljes egészében, hiszen a nagyja elveszett. Jelenleg annyit jelenthetünk ki, hogy feltehetően a vári pincék, üregek kétharmadáról van valamiféle adatunk” - mondta el a műemlékem.hu magazinnak Zádor Judit, a Budapesti Történeti Múzeum régésze, aki az 1990-es évektől vett részt a budavári pincék tudományos kutatásában. „Felszólították a vári lakosokat, hogy tömedékeljék be az általuk ismert járatokat, az építkezéseknél keletkező sittet azokba hányják be. Természetesen nem tudjuk, milyen arányban engedelmeskedtek az utasításnak.”
A cikket a fotók alatt folytatjuk!
Némi nyugalom után a pincék miatt a következő pánik az 1930-as évek közepén tört ki, amikor a nyugati oldalon megcsúszott a Logodi utca irányába a várhegy széle. Ekkor bízták meg a pincék, üregek felmérésével és a helyzet megoldásával Kadić Ottokárt, a magyar barlangkutatás máig legnagyobb hatású alakját. Kadić hatalmas lendülettel látott hozzá a feladat megoldásához, pincék sokaságát tárták fel és tisztították meg, majd kapcsolták össze. A munka azonban hamarosan háborús felkészüléssé vált, ennek során az eddig feltárt Szentháromság utcai földalatti helyiségeket hozzákapcsolták az Országház utca nyomvonalán lévő pincékhez, így hatalmas óvóhelyet hozva létre. Ezt ma Nagy Labirintusként ismerjük, a déli fele látogatható, az északi része – amelyet öt éve újítottak fel – jelenleg még zárva van a nagyközönség előtt. Szintén a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején került sor a Sziklakórház kialakítására.
„1983-ban ugyan megnyitották a Labirintust, azonban bebizonyosodott, hogy nagyon nehéz a karbantartása, vagyis az üzemeltetés nagy áldozatot kíván. Ezt azonban legalább ismerjük, nem úgy mint az egybenyitásból kimaradt, úgynevezett független barlangpincéket, amelyeknek csak egy részét lehetett megkutatni, állapotukat felmérni, a helyzetüket stabilizálni” - tette hozzá Zádor Judit.
Ha az ismeretlen üregek nem is jelentenek állandó veszélyt, időről időre gondot okoznak. A Szentháromság téren, a szobortól északi irányban néhány méternyire például rendszeresen megsüllyed a talaj, feltehetően egy középkori mélypince miatt. Sajnos a tér felújításai során nem volt lehetőség a területet teljesen megkutatni, így az ott lévő üregek is részben még ismeretlenek. Így elsősorban tudományos munkára volna szükség a teljes pince- és barlangrendszer teljes megismeréséhez, majd azt felhasználva lehetne kidolgozni a hosszú távú programot a budai vár valóban unikális föld alatti világának bemutatására.
Portálunk információja szerint a vár rehabilitációját előkészítő Hauszmann-bizottságnak hamarosan megalakul egy pincékkel foglalkozó albizottsága. Bár a jó szándék nem vitatható, teljes felmérés és ismeretek hiányában aligha lesz könnyű dolguk.
Kapcsolódó cikkeink:
Kiáll a Villamos Teherelosztó mellett az ICOMOS
Budai vár: múzeum lenne a palota
A budapesti I. kerület védett épített emlékei a műemlékem.hu adatbázisában
Fontosabb kulcsszavak
Kapcsolódó cikkek
Vezetett sétákat indít a budai vár alatt húzódó, több mint három kilométer hosszú barlangrendszer látogatók elől eddig elzárt részeiben a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság.