Megújulásunk támogatója:  

Szabadszavas keresés

Találatok

Komoly falmaradványok kerültek elő az idei feltárási évad során az egresi ciszterci templom szentélyéből. Egyre biztosabb, hogy korábban helyesen azonosították II. András király és második felesége sírhelyét.

A nyolcszáz éve élt Dénes bán falazott sírjában ugyan nem voltak csontok, de az egykor az oltár előtt kialakított sírhely, ha más halottal is, de átvészelte az elmúlt évszázadokat.

Az elsősorban díszes nyugati kapujáról közismert Szent György templomban és környezetében az az építészettörténeti, restaurátori és régészeti kutatás célja, hogy kellő ismeretet adjon a műemléki helyreállításhoz és az emlékek bemutatásához.

927_20191012_11434550.jpgZala megye legértékesebb szakrális építménye az Árpád-kori templom, amelynek műemléki helyreállítása évtizedek óta váratott magára. A hozzá egykor tartozó kolostorból jelenleg semmi nem látható, azonban az ásatás és a teljes fejlesztés befejezése után ezt is megismerhetik a látogatók.

927_20190828_23234283.jpgFeltehetően két tumbában, vagyis felszín feletti síremlékben nyugodhatott II. András király és felesége a már Romániához tartozó egresi apátság templomában. A földi maradványaik megtalálására azonban alig van remény.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20171227jakitemplom/ciml.jpgKétmilliárd forintos költségvetési támogatásból megújul Vas megye egyik legfontosabb épített öröksége, a jáki templom.