Örökre elvesztek a magyar királyok?
Bár a francia királytemetkezések történetében alapos törést okozott a francia forradalom, amikor több egykori uralkodó sírját meggyalázták, a maradványokat szétszórták (így veszett el IV. Henrik bebalzsamozott feje is több mint két évszázadra), a középkori magyar uralkodói síroknak még rosszabb sors jutott osztályrészül. Míg a sokkalta szerencsésebb történelmű Nagy-Britanniában a westminsteri apátság Szent Péter templomában, Csehországban a prágai Szent Vitus-, Szent Vencel- és Szent Adalbert-székesegyházban háborítatlanul megmaradtak a királytemetkezések, a Mohácsi csata előtti magyar középkor uralkodóinak földi maradványait eddig egy kivételével nem sikerült azonosítani.
„A budavári Nagyboldogasszony-, ismertebb nevén a Mátyás templom oldalkápolnájában látható síremlék alatt minden bizonnyal III. Béla és első felesége Chatillon-i (Antiochiai) Anna földi maradványai találhatók. A csontokra 1848-ban bukkantak rá Székesfehérváron, árokásás közben. Ezután vette kezdetét az egykor koronázó és temetkező székesegyház feltárása” - mondta el a műemlékem.hu-nak Mende Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézete Archeogenetikai Laboratóriumának vezetője.
„Ugyan az uralkodó és felesége földi maradványait csak morfológiai, azaz külső jegyek, illetve a sírmellékletek alapján azonosították, így néhány éve egy kutató felvetette, hogy nem Béla, hanem Könyves Kálmán temetkezésére bukkantak rá, a testi jellegzetességek alapján valószínűnek tartom, hogy az első azonosítás helyes volt, s a csaknem 187 centi magas férficsontváz III. Béláé. Mindenesetre az ezt kétségbe vonó – nem antropológiai megfontolású – felvetés is mutatja, hogy rendkívül bonyolult és bizony vitatható a több száz éves földi maradványok személyhez kötése” - tette hozzá.
A középkor folyamán leggyakrabban uralkodói temetkezésekre is használt székesfehérvári székesegyház feltárása több mint 150 évvel ezelőtt kezdődött és maradéktalanul a mai napig sem ért véget. Az egykori templomban és környezetében összesen 935 ember földi maradványait találták meg. Ezek jó része mint egykori királyi temetkezés kizárható, hiszen a templomtól távolabb, kevéssé kiemelt helyen feküdtek. A templom (illetve hajdani oldalkápolnái) környezetében azonban így is túlságosan sok volt a temetkezés ahhoz, hogy a 19. század végi – 20. század eleji régészeti módszerekkel azonosíthatóak legyenek. A csontok a több generáción át tartó feltárások során össze is keveredtek. A romkertet a ma látható formájában Szent István király halálának 900. évfordulóján nyitották meg. Ekkor alakították ki azt a csontkamrát is, amelyben az emberi maradványokat elhelyezték. A kamrát 1984-ben felnyitották és a csontokat antropológiai vizsgálatoknak vetették alá. A majd' két évtizedig tartó kutatás során nem találtak olyan maradványt, amit teljes bizonyossággal bármely királyhoz lehetett volna kötni, mindössze 5 esetben merült fel, hogy morfológiai és antropológiai jelek alapján kapcsolatba hozhatók konkrét személyekkel. Végül a csontok ismét ládákba kerültek, majd a 2000-ben felszentelt, klimatizált osszáriumban kaptak helyet, amely lehetőséget ad a maradványok hosszú távú megőrzésére.
„A legutóbbi kutatás vezetője, Éry Kinga és kollégái a kor technikai, tudományos lehetőségeihez képest tökéletes munkát végeztek. Az eredményeket egy vaskos, mindenre kiterjedő tanulmánykötetben foglalták össze. Azonban való igaz, hogy azóta bővültek a kutatás lehetőségei. Ám hiba lenne azt gondolni, hogy a genetikai-, DNS-alapú vizsgálatok mindenhatóak” - jelentette ki Mende Balázs. „A földi maradványok konkrét, tehát személyhez kötődő azonosítása rendkívül nehéz és kockázatos, s mindenféleképpen több tudományág közös, összehangolt munkájaként várható jó eredmény.”
Tévedés volna tehát azt hinni, hogy egy egyszerű, de kivitelezésében sok technikai nehézséget rejtő DNS-vizsgálat alapján azonosítani lehetne a Székesfehérváron eltemetett uralkodókat. „A források szerint tizenöt magyar király nyugodott a székesegyházban, s ez a hatalmas csontanyaghoz képest olyan, mintha tűt keresnénk a szénakazalban. A személy szerinti azonosításhoz ráadásul közvetlen rokoni kapcsolatok szükségesek. Székesfehérváron az árpád-házi temetkezésekben azonban több évtizedes, olykor évszázados hiátus van” - tette hozzá a kutató.
Elsőként Szent Istvánt temették el 1038-ban a székesegyházban. Ugyan az ő nyughelyeként számon tartott (római korból származó, azonban átfaragott) kő szarkofág előkerült, ám csontmaradványok nem voltak benne. Ezután 1116-ban temették el ugyanitt Könyves Kálmánt. A következő itt eltemetett uralkodó II. (Vak) Béla volt 1141-ben (valószínűleg az apja, Álmos herceg, Könyves Kálmán öccse mellé temették). Fia, az 1162-ben elhunyt II. Géza szintén itt nyugodott. Fiai közül III. Bélát temették el csupán Székesfehérváron.
„Ezután azonban megszakad a sor, hiszen Béla fiai közül Imrét Egerben, II. Andrást pedig Egresen temették el. Unokája, IV. Béla Esztergomban kapott sírhelyet, ám egyikük maradványai sem maradtak fenn” - mondta Mende Balázs.
Van ugyanakkor még egy tényező, amely megnehezíti, akár lehetetlenné is teszi egy dinasztia DNS-vonalának csupán fiági hitelesítését. Nem lehet ugyanis kizárni, hogy nem minden királyné élt példás életet, így „vadhajtások”, kakukkfiókák is belekerülhettek az uralkodói dinasztiákba, megszakítva ezzel az királyi családok Y-kromoszómális vérvonalát.
A cikk folytatása: Királyi sarjak és kakukkfiókák
Hányatott sorsú magyar királytemetkezések:
Várad még várhat Szent Lászlóra és Zsigmondra
Járólap lehet a király sírköve
Zárva marad idén a királyok osszáriuma
Sírok és kápolna a vármegyeháza alatt
Egy napra nyitják fel a király sírját
A székesfehérvári romkert a műemlékem.hu adatbázisában