Évtizedes mutyi szelleme kísért a fellegvárban

Akik a visegrádi múzeumról hallanak, kilencven százalékuk a visegrádi fellegvárban keresi. A visegrádi fellegvárnak azonban semmi köze a múzeumhoz, ugyanis az a Pilisi Parkerdő Zrt. visegrádi erdészetéhez tartozik. Ez annyira hihetetlenül hangzik, hogy jobbára mindenki teljes értetlenséggel fogadja. És ez az értetlenség teljesen jogos. Visegrád egyik legismertebb és leglátogatottabb történelmi emléke a fellegvár, amely szerves része a középkori királyi székhely épületegyüttesének az alsóvár és a királyi palota mellett, s utóbbiak valóban a Magyar Nemzeti Múzeumhoz tartozó visegrádi Mátyás Király Múzeum kezelésében vannak. Hogy miért nincs ezekhez hasonlóan múzeumi kezelésben a fellegvár is, az egy különös történet.

A visegrádi vár a magyar államalapítás óta állami tulajdonban van. Az első, még római eredetű koraközépkori vár, melynek romjai a Sibrik-dombon állnak Szent István államának egyik legfontosabb megyésispáni székhelye, majd a 12-13. századtól a pilisi erdőispánság központja volt. A tatárjárás után az új várat, amelynek része a fellegvár is, IV. Béla királyi várként emelte, majd feleségének adta királynéi javadalomként. A vár a 14. században újra a királyé lett, csak egy rövid ideig szerezte meg egy oligarcha, Csák Máté, de az ő halála után I. Károly királyi rezidenciája lett. Ő a fellegvár falai között rendezte meg a híres 1335-ös visegrádi királytalálkozót és itt is hunyt el 1342-ben. Bár források hiányában nem tudjuk biztosan, hogy pontosan mikor, de valószínűleg már 1330 után a visegrádi fellegvár lett a Szent Korona és a magyar koronázási ékszerek hivatalos őrzőhelye is, és az is maradt 1526-ig. Ennek a szerepének köszönhetően 1490 után a fellegvár kormányzását különválasztották az alsóvártól és palotáétól. Ez utóbbiak a királyi udvar tisztviselőjének, a budai udvarbírónak a kezében maradt, a fellegvár viszont az országgyűlés által megválasztott koronaőrök kezébe került, tehát hivatalos állami várrá vált. 

Ha valaki azt gondolná, hogy ma is ennek az ősi hagyománynak a következtében van ma is külön irányítás alatt a fellegvár és az alsóvár, akkor ki kell ábrándítanom: a jelen nonszensz állapot nem évszázados, hanem pár évtizedes előzményekre megy vissza és nem az országgyűlés által szentesített törvényre, hanem egy pártállami mutyira támaszkodik. 

Történt ugyanis, hogy 1984-ben, az állami tulajdonú visegrádi fellegvárat addig kezelő Dunatours Idegenforgalmi Iroda visegrádi kirendeltségének vezetőjére a helyi párthatalmasságok megnehezteltek és úgy döntöttek, hogy alaposan megleckéztetik. De hamar kiderült, hogy ez nem is olyan egyszerű, mert az egyébként kiváló idegenforgalmi szakember nem volt párttag, így nem adhattak neki pártfegyelmit. Ekkor jutott eszükbe a zseniális ötlet, hogy vegyük el tőle a fellegvárat. Ebben az akcióban kiváló partnerre találtak a Pilisi Állami Parkezdőgazdaság vezetésében, amely jól látta, hogy a fellegvár milyen komoly bevételi forrást jelenthet a cégnek. Az erdőgazdaságok – főleg a Budapesthez közeli erdőket kezelő pilisi – a Kádár-rendszerben hatalmas politikai befolyással rendelkeztek az állampárt vezetésére, hiszen az elvtársak igencsak szerettek vadászni, és ezeket a vadászatokat az állami erdőket felügyelő erdőgazdaságok szervezték számukra, természetesen ingyen. Márpedig egy jól sikerült vadászat utáni önfeledt mulatozás során aligha volt olyan kérés, amit egy jó elvtársak nem lehetett volna sikeresen előterjesztenie. Így a visegrádi fellegvár sorsa is gyorsan eldőlt: a parkerdő igazgatójának csak kérnie kellett és megadatott neki. A helyi pletykák szerint azért vitt két üveg pezsgőt is a földhivatali alkalmazottaknak, hogy minél előbb írják is át az erdőgazdaság nevére a kezelési jogokat.

A rendszerváltás káosza és a nyakló nélkül meginduló privatizáció aztán további lehetőségeket nyitott a részvénytársasággá alakuló állami erdőgazdaságok előtt. Az 1994-ben Pilisi Parkerdő Rt-vé átnevezett Pilis Állami Parkerdőgazdaság nemes egyszerűséggel saját tulajdonának nyilvánította az addig csak kezelőként birtokolt visegrádi fellegvárat. Ez a lépés azonban már túlzásnak bizonyult. Három év múlva megszületett az 1997. évi LIV. törvény a műemlékvédelemről, amelynek 14. §-a szerint 

„(1) Az egyes kiemelkedő történeti és kulturális értékű műemlékek és műemlékegyüttesek fokozott védelmét biztosítani kell. Ennek érdekében az e törvény mellékletét képező jegyzékben felsorolt műemlékeket, illetve műemlékegyütteseket kizárólagos állami tulajdonban kell tartani. Amennyiben tulajdonjoguk az ingatlan-nyilvántartásba nem az állam javára van bejegyezve, és ez nem az ingatlan-nyilvántartás hiányosságának vagy jogszabálysértésnek az eredménye, a tulajdonjogát az állam javára meg kell szerezni. Az állam kizárólagos tulajdonát képező műemlékek és műemlékegyüttesek a kincstári vagyon körébe tartoznak és forgalomképtelenek.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott műemlékek és műemlékegyüttesek jelentőségükhöz méltó fenntartásáról, helyreállításáról és hasznosításáról – e törvény szabályai és a kincstári vagyonra vonatkozó rendelkezések szerint – az állam a tulajdonosi jogait gyakorló szerve útján gondoskodik.”

A törvény mellékletébe pedig bekerült a teljes visegrádi váregyüttes a királyi palotával, alsóvárral, völgyzárófal rendszerrel, vízi toronnyal, Sibrik-dombbal együtt. A fellegvár így nyilvánvalóan jogellenessé váló fennálló helyzete megoldásaként az állam megvásárolta a parkerdő tulajdonába került fellegvárat, azzal a szándékkal, hogy átadja a műemlékegyüttes többi részét kezelő Magyar Nemzeti Múzeumnak. 

Ekkor azonban kormányváltás történt, Orbán Viktor hatalomra került, és különös módon azonnal kiderült, hogy mégsem a Nemzeti Múzeum, hanem újra a Pilisi Parkerdő Rt. kapja meg a fellegvár kezelői jogait. Magyarán nem történt más, mint, hogy az erdészet kapott némi költségvetési pénzt és egyébként minden maradt a régiben. 

Hiába, a pártállam némi zavar után újjászületett, és az új elvtársak éppúgy szerettek vadászni, mint a régiek.