Ország:

Szlovákia

Szélesség (lat):

N 48° 8,518'

Hosszúság (lon):

E 17° 6,002'

Védettség van?

igen

Védettség száma:

Típus:

Vár, várkastély

Jelentőség:

Egyetemes jelentőség: 5
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 5
Magyar történelmi jelentőség: 5

A település mai neve:

A település magyar neve:

A település német neve:

A település latin neve:

Cím:

Pozsony, Várhegy

Egyéb adat:

Rövid leírás:

Jelenlegi formájában többször jelentősen átépített épületegyüttes, kora középkori és jelentősebb, látványosabb középkori részletekkel. Leglátványosabb eleme az együttes délnyugati részén emelkedő, kissé szabálytalan négyzet alaprajzú, négyszintes, a sarkain tornyokkal erődített belső udvaros várpalota, déli, Duna felé nyíló bejáratánál a Dísz térrel. Ettől délre a Lipót udvar található, amelyet keletről a Zsigmond-kapu, az együttes egyik leglátványosabb középkori eleme zár le. Nyugati oldalon egy déli irányban nyitott, U alakú épületszárny csatlakozik a palotához, a területet nyugati irányban várfal, északon újabb épületcsoport zárja, keleti részén a Luginsland bástyával. A várpalotától keletre az épületegyüttes legkorábbi elemei, a 9. századi szláv-nagymorva bazilika, illetve a 11. századi Legszentebb Megváltó-templom maradványai láthatók.

A Duna fölé északon magasodó várhegyen az első megtelepedés nyomai a leletek alapján mintegy 4500 évesek. Ezután a terület szinte folyamatosan lakott maradt, a jelentősége különösen a Kr. e. 1. században nőtt meg, az itteni kelta oppidum, romanizálódott városias település miatt. A római birodalom bukása után (amelynek jelenléte szintén kimutatható), a 9. század közepén a magaslaton 5,5 hektárnyi, 200x300 méteres, szabálytalan ovális alaprajzú szláv földvárat emeltek. A korszak leglátványosabb eleme a mai palotától keletre lévő bazilika, amely elsősorban a római kori kövek másodlagos felhasználásával épült.
Pozsony első írásos említése 907-ből, a Fuldai évkönyvből való, az itt vívott pozsonyi csata apropóján, amikor a honfoglaló magyar csapatok megsemmisítő vereséget mértek a bajor seregre, s ezzel több mint egy évszázadra elhárították a nyugati fenyegetést. A terület 10. századi történetéről nincsenek adatok, ám a 11. század elején már királyi vár (fa-föld-szerkezetű sáncok, védelmükben épületek) állt itt, amely vármegyeközpont lett. Szintén ekkor épült, részben a már elpusztult morva templom elemeinek felhasználásával a vár új, Legszentebb Megváltónak szentelt temploma. A vár megerősítésére Salamon uralkodása idején került sor 1073-74, ben, a 12. század második felében pedig a fennsík nyugati szélén kéttermes, földszintes palotaépület épült. Bár 1241-ben a mongol betörés során nem tudták elfoglalni a várat, hamarosan nagyarányú építkezések kezdődtek: 1245-ben már 22x22 méter alapterületű, legalább húsz méter magas tornyot emeltek a korábbi palota helyén Leka és Péter várjobbágyok. A lakótoronytól délnyugatra Roland ispán építtetett annál magasabb őrtornyot (a lakótorony és a korábbi palota a mai várpalota nyugati udvarán, illetve árkádjai alatt a kövezetben van jelölve).
A vár jelentősége a 15. század elején növekedett meg ismét, részben a huszita fenyegetés miatt. Zsigmond kezdte el a vár uralkodói központtá kiépítését. Új várfalat, ágyútornyokat, kapukat kapott (a korszak legszebb emléke az együttes déli részén ma is álló gótikus Zsigmond-kapu). A várpalotát 1431-ben kezdték építeni. Szabálytalan trapéz alakú, négyzet alaprajzú, belső udvaros épületet emeltek, déli szárnyán loggiával, keleti szárnyában lovagteremmel. Délnyugati sarkába beépítették a 13. századi őrtornyot, későbbi nevén Koronatornyot. Alaprajzilag ez a gótikus palota már nagyjából megegyezik a ma látható várpalotával.
Az építkezések Zsigmond halálakor még nem voltak készen, az elkövetkező évtizedekben pedig a vár elvesztette jelentőségét, talán pusztulásnak is indult. Mohács után azonban ide költöztették a kincstár jelentős részét, majd fokozatosan a városba költöztek át a királyság állami és egyházi intézményei. 1536-ban hivatalosan is fő- és koronázóvárosává vált. Buda elvesztése után, 1552-től kezdődött el a palota immár reneszánsz átépítése (1562-ig) Pietro Ferrabosco irányításával. Ekkortól lett a palota a királyi korona őrzésének a helye is. Elsősorban a keleti szárnyat építették át, de a déli szárnyon lebontották a loggiát, illetve áthelyezték a bejáratot. A gótikus ablakokat reneszánsz stílusúra cserélték.
A várpalota következő átépítésére 1635-től került sor (Bethlen Gábor rendi felkelése során a fejedelmi csapatok 1619-ben elfoglalták és csaknem két évig megszállva tartották). Az új átépítést Pálffy Pál ispán irányította, a terveket Giovanni Batista Carleone készítette. A várpalota újabb emeletet, valamit két új saroktornyot kapott (a délkeleti és északnyugati sarokban) ezzel elérte mai tömegét. A század közepe után modernizálták a védműveket is.
A 18. század eleji építkezések elsősorban a várpalota környezetét érintették. Felépítették a várat északon záró kaszárnyasort. Mária Terézia uralkodásának kezdetén modernizálták a belső tereket, majd ismét átépítették a várpalotát 1761 és 1766 között Franz Anton Hillebrandt vezetésével. Az átfogó átépítésen túl díszlépcsőt építettek, felépült a háromszárnyas nyugati épület, kialakították a Dísz teret, majd a keleti fal mellett egy 1766 után egy háromemeletes kastélyt építettek.
Busa jelentőségének növekedésével, bár a diéta továbbra is Pozsonyban ülésezett, a város és így a vár jelentősége is csökkenni kezdett Mária Terézia halála és az 1766-tól itt élő Albert herceg távozása után. II. József főszemináriumot rendeztetett be a falai között. Az együttes néhány év múlva, a 19. század elején kaszárnyává alakították át. 1811. május 28-án leégett. Bár némileg helyreállították, s továbbra is a katonaság használta, állapota rohamosan hanyatlott – épületei egy részét, köztük Mária Terézia újpalotáját is lebontották.
Az együttes megmentésének gondolata először a 19. század végén merült fel, amikor elsősorban a legjobb állapotú Koronatornyot akarták megőrizni. A kezdeményezések nem jártak sikerrel, a Trianon után le akarták bontani az egész együttest. Végül a második világháború után (a katonaság csak ekkor vonult ki a falai közül) látogathatóvá tették, majd a helyreállítása mellett döntöttek. A tervek 1953-54-ben készültek el, a kivitelezésre a régészeti feltárásokkal párhozamosan 1958 és 1968 között került sor. Legújabb felújítása néhány éve ért véget.

PhDr. Pavol Komora összefoglalója alapján

Adatlapot készítette:

klo

Adatfelvétel ideje:

2012-06-02 13:14:39