Megújulásunk támogatója:  

Református templom











Ország:
Románia
Szélesség (lat):
N 45° 47,115'
Hosszúság (lon):
E 25° 57,309'
A koordináták csak a településre és nem az objektumra mutatnak!
Védettség van?
igen
Védettség száma:
Típus:
Templom
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 3
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 4
Magyar történelmi jelentőség: 4
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
Szacsva
Egyéb adat:
Rövid leírás:
A falut történeti forrásokban először 1567-ben említették. A település észak-keleti felében, a fő utca fölé emelkedő dombon lévő temetőben áll a téglány alakú, egyterű református templom, keleti felén zömök toronnyal. A templom korai építéstörténetére vonatkozóan nem ismertek eddig levéltári adatok. Középkori eredetére az északi falon előkerült Szent László legenda részletei utalnak. Első, jelentős átalakítására a 18. század második felében kerülhetett sor. A templomot a 19. század első felében tovább bővítették nyugat felé, s ekkor, 1824-ben készült a torony is az egykori szentély helyén. Az egykori templomhajó terét egy feltehetőleg a 18. század második felében (1761?) készített 60 kazettára osztott, festett deszkamennyezet fedi. A festés reneszánsz kötődésű mintakincse, stílusformái számos háromszéki (kézdi-, orbaiszéki) falu (Barátos, Kézdimartonfalva, Maksa) templomát egykor vagy ma is díszítő mennyezetről köszönnek vissza, melyek feltehetően egy ez idő tájt Háromszéken működő festő-asztalos műhely munkái. A század végén, 1795-ben Szász Ferenc megrendelésére készült a díszesen festett úrasztala.
Adatlapot készítette:
sebijo
Adatfelvétel ideje:
2011-05-22 22:51:53
 
 

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.

Közeli objektumok

Várhegy (3.800 km)
Törökvár (3.964 km)
Csigavár (5.698 km)
Kozma kúria (6.458 km)
Antos-kúria (6.468 km)
Zátyi kúria (6.529 km)