Megújulásunk támogatója:  

Római katolikus plébániatemplom


Ország:
Ukrajna
Szélesség (lat):
N 48° 38,933'
Hosszúság (lon):
E 22° 20,383'
Védettség van?
nem tudom
Típus:
Templom
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 3
Magyar történelmi jelentőség: 2
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
A település központjában, a fő utca nyugati oldala mellett
Egyéb adat:
Rövid leírás:
A települést a krónikák először 1412-ben említik. Római katolikus egyháza a 14. században erősödött meg. Ezen a kincstári településen 1727-ben jött létre a plébánia, mely hatalmas volt, hiszen magába foglalta a jelenlegi nagybereznai és turjaremetei plébániák területeit is.
Az újkorban a falu lakosságának zömét a szlovák és ruszin etnikum adta.
A régi fatemplom helyett a mai – egy bizonyos Ruszkótczy nevű uraság adományából – 1761-ben épült. Északkelet-délnyugati tájolású, egyhajós templom, kontyolt nyereg tetőzettel, melyet fémlemezzel fedtek. Szentélye északnyugati oldalán féltetős sekrestye. A téglalap alaprajzú hajó délnyugati rövidebb homlokzata előtt karcsú harangtorony áll.

Orgonájának felső sípsora a 19. századból való. A többit 1943-ban Marczell Ferenc építette hozzá.

1993-tól a görög katolikusok is ebben a templomban tartják a szentmiséket.

Az anyakönyvezés kezdete: 1732. A liturgia nyelve: szlovák.

A leírás forrása: munkacs-diocese.org
Adatlapot készítette:
szépmíves
Adatfelvétel ideje:
2022-09-25 17:19:35
 
 

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.