Szent Imre templom
Ország:
Szlovákia
Szélesség (lat):
N 47° 47,991'
Hosszúság (lon):
E 18° 43,399'
Védettség van?
igen
Védettség száma:
Típus:
Templom
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 1
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 3
Magyar történelmi jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 3
Magyar történelmi jelentőség: 2
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
Cím:
A Szent Imre és a Szent Mihály utca kereszteződésében
Egyéb adat:
Rövid leírás:
A mai Párkány területe már az őskorban is lakott volt. A papírgyár területén és az Istenhegyen a vonaldíszes kultúra zselizi csoportjához tartozó neolit települést tártak fel. Rézkori, bronzkori, kelta, valamit germán települési maradványok is előkerültek. A római korban átkelési pont volt a Dunán, az itteni hídfő Solva (Esztergom) települést biztosította. A középkorban az itt létesült települést Kakathnak nevezték, történelme szervesen a túlparti városéhoz kapcsolódott. Kakath első említése a Garamszentbenedeki apátság 1075-ös alapítólevelében található. A középkori település már a török kor elején elpusztult, a hajdani falutól kissé nyugatra 1543 után castellumot, kis erődöt építettek, aminek a neve Dsigerdelen Parkan volt. Mint a hódoltsági terület határtelepülése, többször is szinte teljesen elpusztult, így a 15 éves háborúban is, azonban újjáépítették. 1683-ban itt zajlott a híres párkányi csata, amellyel megkezdődött a török uralom felszámolása Magyarországon. A török erődöt ebben a küzdelemben rombolták le.
A mozgalmas múlt alapján nem csoda, hogy a város legrégebbi épülete mindössze a 18. században épült. Az egytornyú Szent Imre templomot a 18. század elején emelték, ekkor még egyhajós épület volt. 1791-ben késő barokk stílusban átépítették. Újabb felújítására és kereszthajóval bővítésére 1878-ban került sor. A második világháborúban súlyosan megsérült a templom, de 1946-ban újjáépítették. Teljes felújítására néhány éve került sor.
Az épület mellett a templomkertben 1766-ban készült barokk kálvária áll.
Forrás: Himmler György, Honismereti Kiskönyvtár, 10. szám

Adatlapot készítette:
klo
Adatfelvétel ideje:
2012-03-09 12:51:53
Állapotjelentések
2015.10.03 13:02 ngabi állapot: 4 - egyéb
Közelről néhány hibát találtam a lábazaton
Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.Közeli objektumok
Volt járásbíróság (0.201 km)
Mária Valéria-híd (0.640 km)
Szent Vendel-kápolna (2.097 km)
Szent Vendel szobra (2.135 km)
Szent Mihály arkangyal plébániatemplom (3.515 km)
Temetőkápolna (6.009 km)
Szent István király plébániatemplom (6.556 km)
Szent Móric római katolikus templom (7.935 km)
Szent Imre katolikus templom (8.592 km)