Szent Vendel-kápolna
Ország:
Szlovákia
Szélesség (lat):
N 47° 48,804'
Hosszúság (lon):
E 18° 42,218'
Védettség van?
nem tudom
Típus:
Kápolna
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 4
Magyar történelmi jelentőség: 3
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 4
Magyar történelmi jelentőség: 3
A település mai neve:
A település magyar neve:
Cím:
Iskola (ma: Školská) utcában, az út déli oldalán
Egyéb adat:
Rövid leírás:
Bár a Garam Dunába szakadása közelében települt kis falut az írott források már a 12. században említik, a történelem során, nyilván főleg kis lakossága miatt, legtöbbször nem volt önálló plébániája.
Ma fennálló, barokk stílusú, Szent Vendel templomának elődje egy kápolna volt, amely 1755. körül épült fel. (A hagyomány szerint már ehhez az épülethez is egy még korábbi templom maradványait használták fel.) A kápolnát aztán 1791-ben bővítették ki a ma is álló templommá.
Az egyhajós, keletelt, barokk stílusú templomépület egyetlen bejárata nyugati homlokzatán nyílik. Mind kapuja, mind ablakai kőkeretesek. A bejárat fölé barokkos attika emelkedik. A templom kis harangtornya a a tetőzet gerincéből kiemelkedő, fából készült, gúlasisakos fiatorony. A templom orgonáját a közelmúltban felújították.

Adatlapot készítette:
szépmíves
Adatfelvétel ideje:
2012-09-10 15:35:39
Állapotjelentések
2016.08.17 12:17 ngabi állapot: 5 - koordináta: N 47° 48,810' E 18° 42,211' - egyéb
Az épület felújítva, jó állapotú
Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.Közeli objektumok
Szent Vendel szobra (0.026 km)
Szent Imre templom (2.118 km)
Volt járásbíróság (2.298 km)
Szent Mihály arkangyal plébániatemplom (2.668 km)
Mária Valéria-híd (2.747 km)
Temetőkápolna (5.626 km)
Szent Móric római katolikus templom (5.830 km)
Szent István király plébániatemplom (6.112 km)
Endrődy János Alapiskola (8.212 km)