Szentháromság plébániatemplom
Ország:
Szlovákia
Szélesség (lat):
N 48° 5,219'
Hosszúság (lon):
E 19° 24,387'
Védettség van?
nem tudom
Típus:
Templom
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 3
Magyar történelmi jelentőség: 3

A település mai neve:
A település magyar neve:
Cím:
Belterületen
Egyéb adat:
Rövid leírás:
Az Ipoly közelében felépült, Árpád-kori magyar faluról az első írott források a 14. század elején emlékeznek meg. Ekkor már nyilván állhatott szentegyháza is.
A ma álló, kései barokk stílusú, észak-déli tengelyű templomot - a főbejárat feletti latin és az azt 100 évvel később magyarul megismétlő emléktábla szövege szerint - Szentiványi Ferenc királyi tanácsos, országbíró és Sáros megyei főispán építtette fel 1797-ben. (Az alapító egyébként a mai sekrestye alatti kriptában nyugszik.) Az egyhajós, félkörös szentélyzáródású templom főhomlokzata előtt hagymakupolás torony áll.
A szentélyben álló főoltárkép a Szentháromságot ábrázolja, némileg szokatlan ikonográfiai rendben: az Atya a Szent Lélekkel az angyalokkal körülvett, halott Jézus felett látható. A templom mellékoltárait a Szeplőtelen Szűzanya és a Mater Dolorosa tiszteletére állították. A templombelső újabb freskói is bibliai tárgyúak: a szentélyben az Angyali üdvözletet, míg a hajóban az Utolsó vacsorát, Mária mennybemenetelét és több magyar szentet láthatunk. Megmaradt a templom több régi berendezési tárgya is, így a fa szószék, a gyóntatószék, több stációkép és a márvány keresztelő kút, valamint több körmeneti zászló is.
A leírás Csáky Károly: Szakrális emlékeink nyomában I., (Dunaszerdahely, 2008.) műve alapján készült.

Adatlapot készítette:
szépmíves
Adatfelvétel ideje:
2012-07-01 18:25:56
Közeli objektumok
Ipoly-híd maradványai (3.401 km)
Szent Imre plébániatemplom (5.319 km)
Mikszáth Kálmán emlékház (8.540 km)
Rózsafüzér Királynője-kápolna (8.624 km)
Szent Miklós plébániatemplom (8.749 km)
Madonna-szobor (8.793 km)
Szegedi-kereszt (9.542 km)
Régebbi temetői kereszt (9.832 km)
Nepomuki Szent János szobra (9.836 km)
Czibula-kereszt (10.134 km)