BTM Vármúzeum: a kardok után jönnek a kőfaragványok
Június közepén nyílott meg a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában a Kard magyar útja - Magyar kardok magyar gyűjtőktől című időszaki tárlat, amely három gyűjtő: Lőrincz József, Tóth Sándor és Varga János által kölcsönzött kardokkal, pontosabban szablyákkal mutatja be a magyar kardkultúra sajátos irányváltását. A Magyar Királyság török ellen folytatott élethalál harca, majd az ország részleges, másfél évszázados megszállása alapvető változást okozott az addig jobbára európai mintákat követő harcászatban, fegyverek terén is: míg nyugatabbra ebben a korszakban a „ruházati kardok”, vagyis a többnyire szúrásra használt rapier-ok terjedtek el, a megszülető magyar huszárság a keleti mintájú ívelt pengéjű szablyákat kezdte el használni. Olyannyira, hogy külön magyar szablyatípus született, s az ívelt pengék egészen a kardok harcászati nyugdíjazásáig, a 20. századig meghatározóak maradtak hazánkban.
![]()
A Kard magyar útja magángyűjtők becses darabjait mutatja be, köztük olyanokat, amelyeket még nem láthatott sehol a nagyközönség. Többnyire nem a korszak tucatszablyái, hanem díszes, drága díszfegyverek. Itt mutatkozott be egy furcsa pengéjű, viszonylag kövid szablya is, amelyhez hasonlót csak ábrázolásból ismerünk.
![]()
![]()
![]()
Ez az időszaki tárlat tehát az augusztus 20-i hét végén bezár, azonban a sikere arra figyelmeztet, hogy ideje lenne egy nagy, átfogó magyar kardkiállítás megrendezésének. Ez már csak azért is időszerű lenne, mert az elmúlt években több olyan kutatási eredmény is született, amely azt bizonyítja, hogy a Kárpát-medence különleges helyet foglal el a kard egyetemes történetében. Csak néhány közülük: itt készültek Kr. e. 1650 táján azok a bronzkardok, amelyek hatására ez a fegyver egyáltalán megjelent a kontinentális Európában, s itt bukkantak fel az első szablyák az avarok leletanyagában (amelyek valószínűleg szoros rokonságot mutatnak a kínai daókkal). Igaz, szablyaszerűen ívelt pengéjű kardot már a bronzkorban is készítettek, amelynek egy, Budapest területén, a Dunából előkerült példányát éppen A kard regénye című tudományos-ismeretterjesztő könyv írása közben sikerült azonosítanom. Tudna tehát miről mesélni egy nagy, átfogó kiállítás, nem csak a magyar, hanem a külföldi látogatóknak is.
![]()
A Kard magyar útja bontása után szeptember 14-én egy állandó kiállítás nyílik ezen a földszinti helyen. Ez a mai Budapest területének legszebb középkori kőfaragványait mutatja majd be az érdeklődőknek.
Fotó, szöveg: Kovács Olivér
