Megérkezett Visegrádra a Szent Margit-protoszablya

Megérkezett a visegrádi Mátyás Király Múzeumba és már A kard öt évezrede című időszaki kiállításon látható a Szent Margit-protoszablya, amely jelenlegi ismereteink szerint Európa első szablyaszerűen ívelt pengéje. A teljességgel egyedi fegyvert A kard regénye című, a Martin Opitz Kiadó gondozásában nemrég megjelent tudományos-ismeretterjesztő könyv írása közben sikerült azonosítani, a kötetben olvasható az első nagyközönségnek szóló közlés is róla.

A bronzkori kard, amely Kr. e. 1300-1200 táján, vagyis a trójai háborúk korában készülhetett, már 1893-ban bekerült a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe, miután a Margitsziget közelében kikotorták a Dunából. Hampel József régész, az Érem- és Régiségtár akkori igazgatójának beszámolójában rajzot adott közzé a kardról, illetve meglehetősen szűkszavú információt: „Érdekes a Dunából kikotort két kard, melyet rajzban is bemutatunk (168. 1.) Az egyik markolatos és pengéje görbe, a mi szokatlan jelenség az őskorban, legerősebb kihajlásán 1-1 cmnyire tér el az egyenestől.” A 1893.18.2. leltári számot kapott kardról később az a vélemény született, hogy utólagosan torzíthatták meg a pengéjét, így mivel a pengében található ív kivételével egy viszonylag gyakori kardtípushoz hasonló, az elkövetkező több mint száz évben nemigen keltette már fel a kutatók érdeklődését.

„Újrafelfedezésére” csak 2023 nyarán, A kard regénye előkészítő fázisában került sor, mert bár igaz, hogy a bronzból készült kardok némiképpen valóban meghajlíthatóak, erőteljessé vált a gyanúm, hogy ilyen irányban és ennyire egyenletesen egy penge nem deformálható. A Magyar Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Régészeti Intézet minden segítséget megadott a kérdés tisztázásához, s az utóbbi laborjában elvégzett szemlék és mikroszkopikus vizsgálatok azt bizonyították, hogy eleve hajlítottra öntötték, a forma nem utólagos torzulás vagy torzítás eredménye. A Szent Margit nevet (igazodva a nemzetközi gyakorlathoz) a Margit-szigethez közeli – pontosabban nem ismert – lelőhely miatt adtam neki.

S hogy miért hozhatott létre az alkotója 3200–3300 évvel ezelőtt egy ilyen fegyvert? Mint A kard regényben írom: alapvetően két felhasználási módra lehetett hatékony. Egyrészt a széles vágó mozdulatokra, amellyel feltehetően a páncéllal nem védett testrészeket lehetett célba venni. Ami azonban még valószínűbbnek tűnik, hogy a görbülete miatt eredményesen lehetett pajzs mellett vagy fölött szúrni az ellenfél felé, hiszen az egyenes vonaltól való néhány centiméteres eltérés nagyobb eséllyel járhatott találattal. Hogy a kardot sokáig használták, arról a markolat kopottsága tanúskodik. A penge belső, azaz homorú részén több sérülés is felfedezhető, amelyek akár egy másik fémtárggyal való intenzív összeütközés során keletkezhettek. Talán okozhatta őket egy pajzs fémmel bevont pereme, egy balta éle, esetleg egy másik kard, amellyel hárítani igyekeztek a döfést.

Ám mégsem lehetett sokkal hatékonyabb, mint a kor többi kardja, ezért nem lett belőle típusfegyver. Az immár csak a külső ívükön élezett valódi szablyák (kivéve a kínai daokat) csak kétezer évvel később, a Kr. u. 7. században születtek meg feltehetően a Kaukázus – Kaszpi-tenger táján, majd kerültek be – elsőként az avarokkal – Európába.

A Szent Margit-protoszablya év végéig, A kard öt évezrede című kiállítás zárásáig tekinthető meg Visegrádon a Királyi Palotában, azaz a Mátyás Király Múzeumban.

A kard regénye a Martin Opitz Kiadó honlapján