Így fakult meg a Zrínyiek emlékezete

A Zrínyiek a 16-17. században fontos szerepet töltöttek be a magyar királyság életében, s alaposan kivették a részüket a törökellenes harcokból is. Két hős Zrínyi Miklóst is jegyez a történelmi emlékezet, ám a családnak mégsem alakult ki valódi kultusza. Az emlékezet fakulásának több oka is van. Az egyik a család kihalása a 18. század elején, hiszen 1703-ban elhunyt Zrínyi IV. János Antal, a család utolsó férfitagja, s ugyanebben az évben, előtte fél évvel Zrínyi Ilona is (II. Rákóczi Ferenc édesanyja), aki a női ág legismertebb képviselője volt. Egy lánytestvérükkel, Zrínyi Veronika Aurórával halt ki a női ág is feltehetően 1735-ben. A 17. század utolsó három évtizedében egyébként már alaposan leszállóágba került a Zrínyi-család, hiszen a Wesselényi-összeesküvés után a tagjait igyekezett ellehetetleníteni a bécsi udvar (az utolsó Zrínyi is fogságban, nevétől megfosztva halt meg).

A ZRÍNYI-CSALÁD BALSZERENCSÉJE

Mindezzel együtt mégis lett volna esély a család korántsem érdemtelen heroizálására a történelmi emlékezetben, hiszen ifjabb Zrínyi Miklós (a költő és katona) 1645-46-ban megírta a Szigeti veszedelem című monumentális barokk eposzt, a magyar műköltészet egyik jelentős nyelvújítás előtti remekét, amely dédapjának (a szigetvári hős) Zrínyi Miklósnak állított emléket. Ifjabb Zrínyi Miklós fia, Ádám pedig maga is a török ellen, az ország felszabadításáért harcolva halt meg a szalánkeméni csatában 1691-ben. Hogy milyen abszurd módon működhet a történelmi emlékezet, a csatában a törökök oldalán felvonuló Thököly Imrét ugyanakkor a korszak kurucvezéreként, szabadsághősként tartja számon az elemi szintű történelemtanítás, késmárki temetkezését áhítattal keresik fel az emberek.

A Zrínyiek emlékezetének megkopásában szerepet játszik az is, hogy a lehetséges kultuszhelyük, a szentilonai pálos kolostort már 1695-ben tűzvész sújtotta, majd 1738-ban egy földrengés súlyosan megrongálta, a pálos rend felosztása után pedig hamarosan kastéllyá alakították át, ami később szintén az enyészeté lett. Az épületegyüttes szomorú történetéről és jelen állapotáról a Határeset csatolt adatlapján olvashatunk részletesen, jelenleg az elkerített füves területen már csupán a Szent Ilonának szentelt gótikus kápolna, illetve mellette védőtető alatt az egykori Zrínyi-sírbolt maradványai állnak.

Ezt a kriptát még Zrínyi Miklós (a szigetvári hős) építtette, miután 1546-ban birtokosok lettek a Muraközben. Csáktornyai váruk, amelynek kibővítését és megerődítését szintén ő kezdte el, alig két kilométerre magasodott a pálosok által birtokolt szentilonai kolostortól. Miklós elsőként a feleségét, Frangepán Katalint temette el itt 1561-ben, majd 1566-ban, a szigetvári ostrom után ide került az ő levágott feje is, amelyet a törökök átadtak II. Miksa császár csapatainak. 1570-től a Zrínyiek rövid időre reformátusok lettek, majd visszatértek a katolikus vallásra. A költő és hadvezér Zrínyi Miklóst is itt temették el 1664-ben.

A család kihalása után nemigen foglalkoztak a kriptával, amelynek a sorsát feltehetően az 1738-as földrengés pecsételte meg. A kripta boltozata beszakadt, szétzúzva a koporsókat és szarkofágokat. A későbbiekben kincskeresők is kutattak a területén, s van arra adat, hogy miután a pálosok a rend feloszlatása után elhagyták Szentilonát, a keresők rábukkantak a költő és katona Zrínyi Miklós vörösréz szarkofágjára (vagy annak egy darabjára) és beolvasztották. Az idősebb Zrínyi Miklós vörösmárvány síremlékének egy darabjára már a kutató régészek találtak rá már a 20. században. Szórvány embercsontokat is felleltek a kutatás során, amelyeknek az azonosítása azonban lehetetlen volt.

VIVÁT RÁKÓCZI!

A Zrínyiek nyughelye így örökre elveszett. Érdemes azonban a 18. században szintén kihalt Rákóczi-család emlékezetére gondolni, ami napjainkban tulajdonképpen egyet jelent II. Rákóczi Ferenc emlékezetével. A hamvak itt sem igazán érdekeltek senkit egészen a 19. század utolsó harmadáig-végéig, amikor felerősödött a magyar nacionalizmus, amely a Habsburgok ellen lázadó Rákócziban találta meg a hősét. Az isztambuli Szent Benedek-templomban édesanyja mellett nyugvó Rákóczit végül hosszas diplomáciai egyeztetések után exhumálták és azonosították, majd édesanyjával, egyik fiával, Józseffel, valamint néhány kuruc társával együtt a kassai Szent Erzsébet-székesegyház kriptájában temették el fényes állami megemlékezés keretében 1906-ban. A sors fintora, hogy Kassa ezután alig másfél évtizeddel egy másik országhoz került, ám a fejedelem kultusza azóta is töretlen, a kriptát, s benne a szarkofágokat nagyon sok magyar keresi fel.

Rákóczi Ferenc így a történelmi emlékezet „szuperhősei” közé került, Szent Istvánnal, IV. Bélával, Hunyadi Mátyással és Kossuth Lajossal együtt. Ez az alapszintű lista, amelyet gyakorlatilag minden magyar fejébe beleplántál az általános iskola. Mind egy-egy történelmi korszakot, vagy sorsfordulót testesítenek meg, mint országalapítás, újjáépítés, a középkor csúcspontja, illetve a magyar szabadságért harcolók. Persze a valódi történelmi események, olykor a személyes teljesítmények sincsenek mindig szinkronban ezzel a leegyszerűsítéssel, de a hősgyártás már csak ilyen. A két Zrínyi Miklós legfeljebb az „egyéb hősök” táborában kapott helyet, ott sem feltétlenül az első sorban. 

I NEED A HERO 

Avagy egy hősre van szükségem – énekelte a nemrégiben elhunyt Bonnie Tyler. Bár korunk popzenéje és a magyar történelmi emlékezet között nem keresném a párhuzamokat, a fenti mondat a maga egyszerűségében igaz. Ráadásul igazán elgondolkodtató, hogy a török ellenes küzdelemnek – amely valóban az ország sorsát, múltját és még jelenét is meghatározó eseménysor, a magyarság legnagyobb küzdelme volt – nincs igazi „szuperhőse”. Ennek oka valószínűleg leginkább a korszak összetettségében rejlik: a Habsburgoktól független magyarság (értsük ez alatt akár Erdélyt, akár a kuruc mozgalmakat) természetes szövetségei a törökök voltak. Így az oszmán hódítást visszaszorító hosszas háborúság során korántsem voltak tiszták az utólagos népi emlékezet szempontjából a frontvonalak.

Vagyis ki a hős? Ha visszatérünk a szalánkeméni csatához: a Habsburgok oldalán harcoló Zrínyi Ádám, vagy a törökök oldalán álló Thököly Imre? Mindkettő egyszerre nyilván nem lehet, s a 16. században manifesztálódott köznemesi világszemlélet emlőin felcseperedett magyar történetírás, majd abból „átszivárogva” a közgondolkodás a társadalmat amúgy is mélyen átszövő kuruc romantikát választotta.

Idén emlékeztünk a mohácsi csata ötszázadik évfordulójára. Az évforduló híre tömegekhez jutott el, miután a történész szakma kitett magárt, hogy újraértelmezze a középkori magyar királyság végnapjainak történetét. Tizenöt év múlva Buda eleste (és az ország három részre szakadása), negyven év múlva a szigetvári ostrom ötszázadik évfordulója következik. Az új kutatások nyomán új narratívák születnek majd. Új hősválasztások is lehetnek. Mert ne feledjük: a hősökre nem a történelemnek van szüksége, hanem nekünk, hiszen valójában a jelen identitás, önképünk részei.