Palásthy-kastély
Ország:
Szlovákia
Szélesség (lat):
N 48° 9,637'
Hosszúság (lon):
E 18° 58,594'
Védettség van?
nem tudom
Típus:
Kastély (és kertje)
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 3
Magyar történelmi jelentőség: 3

A település mai neve:
A település magyar neve:
Cím:
A települést kelet-nyugati irányban átszelő főutcától északra, a központban
Egyéb adat:
Rövid leírás:
U-alaprajzú, kétszintes épület, egy kelet-nyugati fő-, valamint két kisebb északi irányú mellékszárnnyal (a kastély belső udvara így északról nyitott). Főhomlokzata 13 tengelyes, déli falán hangsúlyos középrizalittal. A szárny északi, kert felé nyitott homlokzatán az oromzat közepén látható a Palásthy-család címere.
A kastélyt a 18. század első harmadában építtette Palásthy Ferenc császári tábornok, az épület használatba vételére 1730-ban került sor, néhány vármegyegyűlést is tartottak benne. A barokk épület ma látható klasszicista átalakítására a 19. század elején került sor. A század közepétől több birtokos is váltotta egymást, például a Batthyányiak, az Esterházyak és az Ullmann-Szitnyaiak.
Az épületet sikerült a kilencvenes években a Palásthy Pál Alapítványa segítségével felújítani, jelenleg magyar tannyelvű egyházi iskola működik benne.
A kastélyhoz egykor tartozó csaknem hathektáros park nagy részét kiparcellázták, fennmaradt viszont a főhomlokzat előtt, attól délre húzódó kőfal, ahonnan bejárat nyílik az épület alatt húzódó pincébe.
Dr. Csáky Károly leírása nyomán. A fotó forrása: Kiss Attila / Google Earth

Adatlapot készítette:
klo
Adatfelvétel ideje:
2013-01-13 16:42:48
Közeli objektumok
Szent György plébániatemplom (0.164 km)
Múzeum (0.266 km)
Török kápolna (1.534 km)
Nepomuki Szent János szobra (3.941 km)
Szent Jakab plébániatemplom (4.586 km)
Fájdalmas Szűz kápolna (4.587 km)
Szent Flórián szobra (4.598 km)
Nepomuki Szent János plébániatemplom (6.045 km)
Szent Márton templom maradványai (6.103 km)
Ordódy-kereszt (7.660 km)