Megújulásunk támogatója:  

Sótároló kamra


Forrás: dennikn.sk

Forrás: Jozef Kotulič / Panoramio

Forrás: Jozef Kotulič / Panoramio

Forrás: Lukaš Semančik / Panoramio

Forrás: Lukaš Semančik / Panoramio

Forrás: Jozef Kotulič / Panoramio

Forrás: Jozef Kotulič / Panoramio

Forrás: dennikn.sk
Ország:
Szlovákia
Szélesség (lat):
N 48° 58,762'
Hosszúság (lon):
E 21° 16,556'
Védettség van?
igen
Védettség száma:
Típus:
Ipari objektum
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 3
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 5
Magyar történelmi jelentőség: 4
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
A Zlatobanská utca É-i végén
Egyéb adat:
Tótsóvár ma közigazgatásilag Eperjeshez tartozik, a kerületközpont város DK-i városrésze.
Rövid leírás:
Sóvár Árpád-kori eredetű település. Területén már a középkor óta ismertek voltak sós források, melyek vizének elpárologtatásával (főzésével) sót termeltek. A só a modern korokig a mindennapi élet, pl. a hús tartósítás, legfontosabb hozzávalója volt, így termelése, birtoklása minden szempontból stratégiai kérdésnek számított. 1572-től kősót kezdtek bányászni itt, mélyműveléses módszerrel, számos aknát mélyítve. A 16-17. században a területet bérlő Sós család fejlesztette a sóbányászatot és feldolgozást, később Eperjes város vette át e tevékenységet. 1673-tól a kassai királyi kamara irányította a munkát, komoly fejlesztéseket is végrehajtva. Pl. a sófőző épületéhez csatornát építettek, ennek vizén szállították a fűtéshez használt fát. 1752-ben a víz elárasztotta a központnak számító Leopold-aknát, így a mélyművelés lehetetlenné vált. A termelés ekkortól egészen az 1960-as évekig a sós víz kiemelésével és ebből só lepárlásával folyt. Az ekkortól megszűnt termelés emlékeinek, az elszórtan elhelyezkedő ipari épületek (őrlők, raktárak, sófőzők, csatornák, a bányászok számára épített templomok) jelentős része máig fennmaradt. Az egyedülálló műemlékegyüttes bizonyos épületei a Szlovák Műszaki Múzeum kiállító helyeként látogathatóak. A legutóbbi kiállítás 2001-ben nyílt meg.

Bár a só főzéssel való kinyerésére a középkor óta vannak adatok Sóvárról e technológia csak az 1752-es tragédia után vált egyeduralkodóvá az itteni sógyártásban. Ennek munkamenete szerint a mélyből felhozott, oldott sóban gazdag vizet először nagyobb mennyiségben tárolták felszíni tartályokban, majd csövön továbbították a sófőzőbe, ahonnan a kiszedett, kristályos só csepegtető ládákban szárító raktárba került.

A sóraktár épületéről az első írott adatok 1572-ből valók. Ekkor még a mélyművelésű sóbányából felszínre hozott kősót tárolták itt. A termelés volumenére – és az ebből nyerhető haszonra is – utal a raktár óriási mérete. 1674-ben már egy 72 x 32 m nagyságú, óriási épület szolgált a só raktározására. Ez mai vélekedések szerint már meg is haladhatta a korabeli igényeket. Az itt álló két szintes, későbarokk-klasszicista épületnek igen magas, manzárdos tetőzete volt (erről képet kaphatunk a K-i részen megmaradt barokk tűzfal láttán), NY-i homlokzatán pedig barokk óratorony emelkedett. A K-i és NY-i oldalon lévő, nagy kapukon bejutva hosszú, széles folyosóra jutunk, amelyből jobbra és balra nyíltak a tároló helyiségek. A sógyártás itteni befejeződése után funkció nélkül maradt épület 1986-ban leégett, helyreállítása pedig kerek 30 évet váratott magára. A sóraktár torzóját eredeti állapotának megfelelően állították helyre és adták át ünnepélyesen, 2016. márciusában. Azóta a Szlovák Műszaki Múzeum kiállító helye működik falai között.

(Forrás: A Visegrádi Országok technikai műemlékei II. (Szerk.: Holló Csaba et alii, Budapest, 2004.)
Adatlapot készítette:
szépmíves
Adatfelvétel ideje:
2012-01-29 18:36:19
 
 

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.