Előbb faragták kőbe Arthur királyt, mint megírták a történetét

Észak-Itáliában, a Pó völgyében találjuk Modena városát, ahol a hatalmas román stílusú székesegyházat 1099-ben kezdték építeni. Az épület északi kapuja, a Halpiac kapu fölötti domborművön Arthur feleségének, Guinevere királyné elrablásának és kiszabadításának a története látható. A domborművet még azelőtt faragták, hogy az első Arthur-történetet bemutató könyv megszületett volna, hiszen feltehetően már a 12. század első éveiben elkészült a kapu. Mégsem itáliai eredetű a brit király legendája, ám hogy mi történhetett, annak megértéséhez fel kell idéznünk, hogyan született meg a legendás király alakja.

Az első történeti mű, amely nagy teret szentelt neki, Geoffrey of Monmouth Britannia királyainak története a 12. század harmincas éveiből. A szerző történetíró szerzetes volt, valószínűleg a walesi határ közelében született, családja révén breton származású lehetett. Már Anglia új urainak, a normannoknak a korában dolgozott, művének alapvetése, hogy a szászok sem örök jogon jutottak a sziget birtokába, hanem erővel vették el korábbi jogos gazdáiktól, a britektől (britonoktól). Az ő történetüket örökíti meg, hosszasan és részletesen mesél Arthurról, aki nála bonyodalmak nélkül nyerte el a trónt apja, Uther Pendragon halála után. Szó sincs még királyválasztó kardról, kerekasztalról, Grálról, ellenben egy olyan hadvezér és király képét örökíti meg, aki nem hogy a szigeten, de szerte Európában is eredményesen vezet hadjáratokat, legyőzi még a rómaiakat is. Ez tehát még korántsem a ma ismert Arthur király, ám a korábbi történeti munkákban éppen csak említették alakját (s nem is királyként, inkább hadvezérként).

Goffrey of Monmouth tehát egy fiktív eredetmítoszt írt, s még feltehetően élt, amikor Robert Wace elkészítette az eredetmítosz verses francia nyelvű változatát, amelynek már egyértelműen Arthur volt a főhőse. Ki is egészítette, a kerekasztalt, ahová lovagjait gyűjti, ő említette először. Az is nála bukkant fel először, hogy a király visszatérhet majd Avalon szigetéről. Az immár franciául olvasható mű még nagyobb hatással volt Európára, mint az eredeti. A mondakört elkezdték feldolgozni a kontinensen a francia nyelvű trubadúrok, immár nem a királyra, hanem a lovagjaira építve a történeteket. Előtérbe kerültek a lovagi erények és a szerelem – a legismertebbek talán Chrétien de Troyes költeményei. Ekkor tűnt fel a kőbe zárt, királyválasztó kard motívuma, elsőként Robert de Boron ófranciául írt Merlin című művében a 13. század elején. Szintén Boronnak tulajdonítják a történetmesélés újabb fordulatát, a spritualitás szerepének megerősödését, a Szent Grál alakjának megjelenését, a kehelyét, amelyben Arimathiai József felfogta a keresztfán Jézus vérét, s amelynek felkutatása a lovagok legfontosabb küldetése. A szentföldi történetszál nyilván az egyre kilátástalanabb keresztes hadjáratok hatására lett fontos eleme az Arthur-mondakörnek. Végül a hatalmas történetfolyamból a 15. század közepe után Sir Thomas Mallory alkotott egységes művet, a Le Morte d’Arthur című prózai szöveget, amelyet sokan az első angol regénynek tekintenek.

Ám kanyarodjunk vissza a modenai székesegyház kapujához! Egy emberöltővel korábban készült, mint Monmouth alapműve, nagy hát a kísértés, hogy azt gondoljuk, hogy a mítosz ezen eleme Itáliában született meg. Valójában azonban feltehetően nem ez történt: Arthur (itt Artus de Bretania) és Guinevere akkor még csak szájhagyományban élő története valószínűleg az első keresztes hadjárat során, a Szentföldre tartó hadakat kísérő mesélőkkel jutott el Itáliába. Itt pedig megtetszett a székesegyház építőinek, ezért kapott helyet a kapu fölött.

Nem ez az egyetlen korai nyoma a brit királynak Itáliában: a 11. század második felében épített otrantói székesegyház őrzi azt a híres mozaikpadlót, amelyről tudjuk, hogy Gionata érsek készíttette 1163-ban, s még a művészcsoport irányítója, egy szerzetes személye is ismert. A mozaik 54 méter hosszúságban, 28 méter szélességben húzódik, körülbelül 600 ezer szemből rakták ki. A mozaik tulajdonképpen az Élet fája, amely a jó és a rossz harcáról szól, legendákat, szenteket, valamint valós (vagy a készítők által valósnak hitt) történeteket egyaránt bemutat, az egyik alakjánál pedig a „Rex Arturus” megnevezés szerepel. A koronás alak egy kecskéhez hasonlító lényen ül, a kezében jogart, vagy botot tart. Van olyan forrás, amely szerint a kecske része volt a walesiek és a bretonok túlvilági képzeteinek, így az alakot a kutatók többsége a brit Arthur királlyal azonosítja. A kecske előtt egy macskaszerű lény ágaskodik, vagy harcol a kecskével, amely feltehetően nem más mint a Cath Palug (Palug macskája), franciás alakban Chapalu, egy vízhez kötődő szörnyű, vérengző macska eredetileg a walesi legendákban, amely egy történetszál szerint megöli Arthur királyt. Ezt a macskát olykor félig macskaként, félig halként írják le, s ugyan ebben a verzióban nem szerepel kard, de ismét felbukkan a víz – mint oly sokszor a képzelt kardok esetében.

Arthurhoz kötődik a kultúrtörténet leghíresebb képzelt kardja, az Excalibur: erről – s hogy mi lehet a valóságalapja – a többi képzelt és valódi karddal együtt A kard regényében olvashatnak, amely a Martin Opitz Kiadó gondozásában jelent meg.