A kard regénye: harcos nők a középkorban?
Valószínűleg a 14. század elejéről származik az első fennmaradt vívókönyv, amely 1270 és 1320 között születhetett meg a mai Németország területén. Több néven is ismert: Walpurgis Fechtbuch (MS I.33), Liber de Arte Dimicatoria, olykor The Tower Fechtbuch, ám az utóbbi csak arra utal, hogy egy időben Londonban, a Towerben őrizték. Az eredeti kézirat középkori vulgáris latin nyelvű, amelyet a későbbiekben német kiegészítésekkel láttak el. A szerzőjét nem azonosították, azonban szerepel egy Lutegerus/Ludger név a kézirat elején, ami talán az író vagy az írnok neve lehet.
A kézirat értékét azonban elsősorban az illusztrációi adják: összesen harminckét kétoldalas lap maradt fenn, amelyen oldalanként két jelenetben két szemben álló alak egykezes karddal és ökölpajzzsal vív. Az egyes jelenetekhez kis verses szövegek tartoznak, amelyek részben magyarázatot adnak a szereplők alapállásaira, támadó és védekező mozdulatsoraikra. Harmincegy folián egy pap vagy szerzetes egy diákkal vív, az utolsón a diák helyett egy nő az ellenfél. A szereplőkön nincs páncél, a kard csapásait és szúrásait mindössze a kis kerek pajzzsal, saját pengéjükkel, néha pedig emberfogással igyekeznek hárítani. A vívás közben erőteljesen mozognak (a széles terpesz, illetve támadóállás intenzív lábmunkáról tanúskodik), ezekről nem szól a szöveg, viszont az egyes támadástípusokra már külön megnevezést alkalmaz a szerző.
Felvetődik a kérdés, hogy miért nem klasszikus harcosok forgatják a képeken a fegyvereket. A diák, s különösen a pap/szerzetes, valamint a nő ábrázolása a középkorról alkotott fogalmaink szerint ebben a kontextusban teljes meglepetés. Arról tanúskodik, hogy a 14. század elején Európában meglehetősen elterjedt lehetett a kard, hiszen a szereplői olyan „civilek”, akik elsajátították a kardforgatást, valószínűleg azért, hogy szükség esetén meg tudják védeni magukat. Vagyis a vívás korántsem volt ekkor sem a nemesség, illetve a katonák privilégiuma. A rajz talán arra is ösztönöz, hogy átgondoljuk: ideje felülvizsgálni a nők középkori alárendelt szerepéről alkotott, hosszú ideje élő sztereotípiát.
A Fechtbuch-ról, illetve a különösen a 15. századtól jobbára német és olasz földön megjelent vívókönyvekről, s neves vívómesterekről szintén beszámol A kard regénye, azonban akad még bőségesen meglepetés a korszakból származó ábrázolásokon. Ilyen például az 1320-1330 táján készült Holkham Biblia, ami egy képeskönyv, s összesen 231 illusztrációt tartalmaz. Bár alapvetően bibliai témákat dolgoz fel, az ábrázolásokon a korszak Angliája jelenik meg, így a csatajeleneteken rendre lovagok, illetve gyalogos harcosok láthatók. Előbbieknél megjelenik egy furcsa, ívelt pengéjű kard is, amit falchionként azonosíthatunk. Hogy ez miért meglepő? A középkori lovagok kardja ugyanis többnyire a Karoling-, vagy viking kardból eredeztetett, sok változáson átesett egyenes, kétélű kard volt, amely mindinkább szúrókarddá vált a páncélzat fejlődése miatt. Az ívelt, egyélű penge azonban elsősorban vágásra jó – természetesen a kevésbé, vagy egyáltalán nem páncélozott testfelületeken. Így ez az ábrázolás is arról tanúskodik, hogy a lovagok az ellenfelekhez választott, többféle kardot forgattak, így a kevésbé nemes pedigréjű falchionokat is, amely pengetípust német nyelvterületen messernek, vagyis késnek, Magyarországon még kifejezőbben parasztkardnak, vagy parasztkésnek neveztek. Szintén íveltek voltak a hangernek nevezett kardok, még jóval a késő középkori-kora újkori szablyák megjelenése előtt.
A középkori ábrázolások más meglepetéseket is okoznak. A Morgan Bibliában (más néven Keresztes Biblia vagy Maciejowski Biblia), ami a 13. század derekán készülhetett Franciaországban, olyan markolatokat láthatunk, amelyek esernyőnyél-szerű kialakításúak. Szintén ábrázolások tanúskodnak arról, hogy a markolatot sem minden esetben úgy fogták, ahogy napjainkban gondoljuk.
Sok-sok kérdés merül még fel a kard több mint ötezer éves történelmének áttekintésének során, amelyek egy részére választ is kap az olvasó a Martin Opitz Kiadó gondozásában megjelent A kard regényében.
A kard regénye átlapozása - videó
A kard regénye a Martin Opitz Kiadó honlapján
Írta: Kovács Olivér
Fontosabb kulcsszavak
Kapcsolódó cikkek
Újra kiállításon látható a Déri Múzeumban a hajdúsámsoni kard, amelyről Magyarországon kevesen tudják, hogy Európa első ismert kardja. A kontinens északi része kardjainak a története ezzel vette kezdetét a Kr. e. 17. században, tulajdonképpen megteremtve ennek a fegyvernek a mai napig tartó kultuszát. 
Csaknem egy évvel ezelőtt, az Ünnepi Könyvhétre jelent meg Kovács Olivér: A kard regénye című ismeretterjesztő könyve a Martin Opitz Kiadó gondozásában. Most a tavalyi év kiemelkedő kötetei között díjazták. 
Könyvklubot indított a Magyarságkutató Intézet. Az első rendezvény keretében A kard regénye mutatkozott be az olvasóknak. 
November 27-én, szerdán 15 órakor veszi kezdetét a Kard Napja: könyvbemutató, szakértői beszélgetés, vita és egy kis kiállítás a BTM Vármúzeumának eddig be nem mutatott kardleleteiből. Utóbbi már most is látogatható. 
A magángyűjtő Tóth Sándornak hála új kardokkal, illetve szablyákkal bővült a visegrádi királyi palotában látható A kard öt évezrede című kiállítás, amely A kard regénye nyomán, egymást kiegészítve született meg. 
Az Arthur-mondakör első történetmesélő ábrázolása nem a legendák szülőföldjéről, hanem Észak-Itáliából származik. Hogyan kerül az olasz csizma a brit kerekasztalra? 
Elsőként láthatja a nagyközönség az egyedi kialakítású bronzkori fegyvert, amelyet A kard regénye írása során sikerült azonosítani. Ez a kard Európa első szablyaszerűen ívelt pengéje, amely két évezreddel előzte meg a korát. 
Feltehetően ellopták a franciaországi Rocamadour városából azt a kardot, amelyet Roland lovag Durandaljaként tart számon a hagyomány. A kard egy sziklafalba ágyazva állta az évszázadokat. Itáliában is van egy kőbe zárt kard, annak már kétszer is nyoma veszett. 
Műemlékkeresésünk győztesei az elsők között vehetik kezükbe A kard regénye című kultúrtörténeti, tudományos-ismeretterjesztő kötetet a Martin Opitz Kiadó felajánlásának hála.