A fekete barátok háza a középkori Budán

A templom fala a pincében

Benda Judit

A fekete barátok háza a középkori Budán

Idén újabb részleteket ismertünk meg a mintegy harminc évvel ezelőtt megtalált középkori budai ágostonos kolostor épületeiből. A kolostor mellett húzódó temető egy részét és a benne épített csontkápolnát korábban Végh András találta meg a közeli telkeken a kilencvenes években. Ekkor került elő a templom támpilléres északi fala, temetői díszkapuja és egy torony alapozása is, amely mellett egy másik épület díszes kapukerete is megmaradt. Sajnos a templom alapozását és sírjait, valamint a rendház falainak egy részét a szomszédos ház építésekor kimarkolták. Az akkor elszállított törmelék közül sírköveket és kőfaragványokat emeltek ki a kollégák. 

Tavaly nyáron egy másik, a középkori templommal szomszédos telken folyt ásatás. Itt a lebontott 18-19. századi épület pincéjében kerültek elő 13-14. századi falak, amelyeket a kolostor és a templom alapfalaival lehetett azonosítani. Idén ugyanitt, az egykori lakóház udvarában és egy alápincézetlen szárnya helyén folyt régészeti feltárás. A területen egy újabb középkori alapfal került elő, amely szervesen illeszkedik a pincében talált alapfalakhoz. A faltól délre egy középkori pincehelyiség törökkorban szemetes földdel feltöltött részletét bontották ki. Az udvari részen a már említett városi temető újabb 39 sírját, köztük sok gyermeksír sikerült feltárni. A temető felső rétegét talán kincskeresési céllal a törökkorban, vagy a 18. század elején átásták, jelentősen megbolygatták, innen csak a régészeti kontextus nélküli embercsontokat lehetett összegyűjteni. A helyszínen egy 18. században épült ház alapozása, egy kőfalú akna és egy kút is előkerült, ezek betöltött földje 19. század eleji leletanyagot tartalmazott. Az idén megtalált épületek feltehetően a kolostor gazdasági szárnyához, esetleg a szerzetesek által működtetett iskolához tartoztak. 

A középkori temető feltárása

A Szent István protomártírról elnevezett templomot és a mellette épült rendházat valószínűleg a 13. közepe táján alapította IV. Béla király az ágostonos remeték számára. A Szent Ágoston regulája szerint élő remetéket (fratres heremitate Sancti Augustini) IV. Ince pápa szervezte közösségbe. 1244-ben hozzájuk csatolta a vilhelmiták rendjét és az engedélyt a működésükhöz IV. Sándor pápa adta meg 1256-ban. A rendtartomány főkolostora az esztergomi Szent Anna rendház volt, de épültek házaik a többi között Fehérváron, Körmenden, Egerben, Gyulafehérváron, Visegrádon, Pécsen és még számos helyen. A budai kolostor perjelére vonatkozó első fennmaradt írásos említés 1276-ból származik, amikor Árpád-házi Margit szentté avatási perében András mester tolmácsolt magyarról latin nyelvre. A kolostor szerzetesei tevékeny részt vállaltak a településrész vallási életében, a templomuk a városrész látogatott misézőhelye volt, a templom körüli megszentelt földjükbe sok a környéken élő polgárt temettek el. 

Nagyon valószínű, hogy alapszintű iskolát is működtettek a kolostorban, ahol a rendi tanulókon kívül világi fiatalok is tanulhattak írást, olvasást, számolást, hittant, egyházi éneklést és latin grammatikát. Felsőbb szintű oktatásról, vagy studium generale alapításról nem tudunk, de Pécsi Bertalan lector és Zákányi Tamás baccalaureatus rendtagok végzettségük szerint taníthattak az iskolában. Septhei Péter királyi kancellária jegyzőnek is lehetett korábban köze a kolostorhoz, mivel 1488-ban könyveket: egy Bibliát, a Magyarok krónikáját, Aquinói Szent Tamás és Szent Bonaventura műveit, adományozott a szerzeteseknek a Szűzanya tiszteletére elmondott heti két miséért fizetségül. Ekkor Rohonczi István teológiai lektor állt a rendtartomány élén. 1411-ben egy botrányos ügy borzolta a kedélyeket a környéken. A regensburgi családból származó Kratzer Györgyöt állítása szerint kényszerítették a rendház lakói, hogy vegye fel a szerzetesruhát és tegye le a fogadalmat. A hirtelen felindulásból elkövetett rendbe lépést nem tudjuk mi okozta, talán a rábeszélő pap-tanár lelkesedése, vagy a jó budai bor. György végül megszökött a kolostorból és pápai felmentést is kapott a rendházba való visszatérése alól, de az ítélet szerint hátralévő éveit egy bencés kolostorban kellett leélnie.

Koldulórend révén, gazdasági tevékenységükre nem maradt fent adat. Valószínűleg csak raktárnak használták egy helyiségüket, amikor 1340-ben nagyobb mennyiségű sót tároltak a rendházban. A sót Lengresi Jakab pápai tizedszedő hagyta ott, és halála után Gervasius fia Péter pápai nuncius és tizedszedő adta el 269 aranyforintért. Ez egy nagyobb pénzügyi tranzakció része volt, amelyben feltűnt Tamás ágostonos szerzetes és lector neve is. Kegyes adományt tett végrendeletében Erzsébet anyakirályné 1380-ban, amikor a magyar domonkos, ferences, ágostonos és karmelita szerzetesrendeknek, valamint apácarendeknek száz – háromszáz arany forintot adományozott. Zsigmond lengyel herceg, a későbbi I. Öreg Zsigmond lengyel király ifjú korában Budán élt néhány évig. 1501-ben és 1502-ben 12 denárt, illetve negyed forintot adott a „fekete szerzetesek” budai közösségének, akik szőlőfürtöket ajándékoztak neki cserébe. 

Kőfaragvány a falban

A kolostor templomának titulusáról nevezték el Buda Váralja Szentistván városrészét, valamint egy utcát, ami vélhetően a közelben feküdt. Figyelemre méltó, hogy az esztergomi és a budai rendházat is korábban örmények lakta utcában építették fel. A Duna közelében álló egyház mellett feküdt az Örmény, a Halász, a Tímár és a már említett Szent István utca. Lehetséges, hogy közelben álló Szent János fürdőt építették át a törökkorban gőzfürdővé. 

Az intézményt rövid idővel a török foglalás után bontani kezdték, de köveit nem vitték messzire. Hans Dernschwam a Fugger cég kereskedőjének leírása szerint a „fekete barátok” kolostora alatt kezdték el építeni a „legszebb”, nyilvánvalóan bontott középkori épületek köveiből Tojgun pasa fürdőjét. A templom és a kolostor maradék falait a 18. században lakóházak pincéinek használták, vagy teljesen lebontották, alaprajzi nyomát még a korabeli térképeken sem lehet megtalálni.