Vészesen pusztul a kánai apátság

Kevés olyan hely van Magyarországon, ahol egy apátság és az alatta elterülő falu területén is volt régészeti kutatás. A kánai bencés apátságot az éppen száz éve született H. Gyürky Katalin tárta fel 1981 és 1989 között. A monostor alapítását a 12. század közepére, az 1148-1158 közötti évekre helyezte. A kutatásai során kiderült, hogy korábban állt ezen a területen egy falurészlet, plébániatemplom temetővel, amely a patakparton fekvő település „elődje” lehetett. Ehhez a korai objektumegyütteshez tartozott a terület déli részén egy kváderkövekből megépített pince is, amely tárolóhelyiségként szolgálhatott.

Okleveles adatok alapján H. Gyürky Katalin úgy vélte, hogy az apátság alapítója Apa bán volt. Először a keleti szárny készülhetett el, és a templom nyugati oldalára két tornyot emeltek. A kolostorépületek feltárásakor az épület nagyobbik terme (refectorium) alatt fűtőberendezés maradványa került elő. A 13. század folyamán elbontották a templom északi oldaláról a sekrestyét, és a helyére mellékhajót építettek. Erre az időszakra tehető a kolostorépület többi, déli és nyugati szárnyának kiépítése is. A régészeti leletek többsége (kerámiák, fémek, kőfaragványok) is ebből az időszakból származnak. A sírok egy részét igencsak igényes módon alakították ki, szépen megfaragott téglatest alakú kövekkel (kváderkövekkel) rakták ki és kőlapokkal fedték le azokat. Érdekes, hogy ilyen kőkeretes sírok kerültek elő a patak túloldalán található falu területéről is, csak abban az esetben fadeszkával fedték le. A temetkezési szokás bár ismert Magyarországon, de nem túl gyakori, ilyen kontextusban pedig teljesen egyedülálló. 

A 15. században a régészeti megfigyelések alapján nagy tűzvész pusztította el az apátságot. Bár helyreállították az épületeket, a 16. század elején a kolostorrész teljes átalakításon esett át, új épületek és falak épültek, de ekkor már teljesen más, gazdasági funkciót kaptak. Mint sok más egykor a főváros területén állt falu, egyházi építmény a török hódítás idején pusztul el véglegesen. A törökök az álló falakat nem használták fel itt sem. 

Ezután több mint 300 évig aludta Csipkerózsika álmát a rom, majd 1889-ban egy budaörsi gazda elkezdte bontani a falait, és árulta a köveket. A 19. század végén és a 20. század elején több munka is foglalkozott a kolostorral, a feltárásra az 1970-es évektől a területen megnövekedő víkendtelkek száma miatt volt szükség. 1996-ban jelent meg H. Gyürky Katalin tollából a Buda melletti Kánai apátság feltárása című monografikus összefoglalás az ásatás eredményeiről. 

Az ásatás befejezése után, bár történtek állagmegóvó intézkedések, például a kváderköves pince fölé épült védőtető, de a területnek nem volt igazi gazdája, a természet, majd az illegális szemétlerakók és a hajléktalanok foglalták vissza, illetve el. Bár a 90-es évektől helyi egyesületek, az önkormányzat és a Budapesti Történeti Múzeum küzdött a terület megmentéséért, a 2020-as évek közepére azt sikerült elérni, hogy legalább ne térdig érő szemétben kelljen gázolni, ha valaki meg akarja nézni az apátság romjait. Valljuk meg, ez is nagy eredmény. Régészként, a terület kutatójaként szomorú látnom, hogy napról napra pusztul az örökség eme kis része.

Mi lenne a megoldás? Lehet beszélni rövidtávú és hosszútávú tervekről, ötletekről is. A rövidtávú az lenne, hogy a szabadon álló falakat visszatemetik, azokat a fákat és bokrokat, amelyek a falak épséget veszélyeztetik, kivágják. A hosszútávú terv, elképzelés egy szépen gondozott romterület, egy kiránduló, pihenő központ lehet padokkal, kilátóval, ismeretterjesztő táblákkal. 

Nagyon remélem, hogy a két vízió közül legalább az egyik megvalósul.