Temetők a messzeségben: megfakul a nemzetiszín szalag
Még 2010 utolsó napjaiban születtek meg az első adatlapok, amik a hónapokkal később nyilvánossá tett Határeset magjává, alapjaivá lettek. A határon túli adatbázis bővítése azóta is folyik tovább, már csaknem négy és félezer egyedileg felvett objektumnál tartunk – nagyságrendjében ilyen léptékű összeírás sosem született még azokról a történelmi épületekről, objektumokról, amelyek ugyan fontosak a számunkra, ám elszakította őket tőlünk a történelem. Esetleg sohasem tartoztak az országhoz, ám magyar gyökerük, emlékezetük van.
Ez a határon túli épített örökség sok szempontból törékenyebb annál, amivel a határon belül (jól, rosszul) gazdálkodunk. A felelősségünk és feladatunk is jórészt más a fennmaradásukban. A fizikai meglétük többnyire nem a mi dolgunk, azt elvégzi az az ország, amelynek a területén állnak. Ezt többnyire meg is teszik, hiszen ritkán pusztítják őket tudatosan – inkább hozzáfűzik a saját történetüket, ami természetes és valóban a megőrzést szolgálja, hiszen ezek az emlékek a múltban is gyakran több közösséghez kötődtek, s a kapocs a ma ott élőkkel a fennmaradásuk záloga. Rosszabb esetben teljesen átírják a múltjukat, ám nekünk nem tiltja meg senki, hogy emlékezzünk a saját történetünkre. Ezeket a saját történeteket igyekszik a Határeset megőrizni, s ezért is tartom roppant fontosnak mind a bővítését, mind a fennmaradását.
Az adatlapok (s velük együtt a rajtuk szereplő objektumok) száma tehát egyre nő, többnyire kutatómunka, illetve helyszíni bejárás az alapja az új felvételeknek. Gyakran hónapok, olykor évek is eltelnek, míg egy helyszín felkeresése után összegyűlik a leíráshoz szükséges információ.
A pulai/pólai haditengerészeti temető adatlapjának megírásához azonban más ok miatt nem láttam hozzá korábban. Ez a sírkert egy fantasztikus hangulatú hely – mint minden temető, nyilván teli van melankóliával, ám elképesztő nyugalmat is áraszt. Példás a megőrzés: rend van, gondozott a pázsit, a még meglévő síremlékek, sírkövek is rendben állnak. Ám az idő itt a tengertől alig néhány tucat méterre is kikezdi őket: ha a szobrok, a faragások kevésbé is, de a feliratok kopnak, enyésznek. Nem véletlen, hogy a nyilvántartások szerint itt eltemetett magyarok alig egytizedének sikerült a sírját azonosítani. Az azonosítás egy része most is látható: lelkes magyarok, a Vasi k.u.k matrózok Hagyományőrző Csoport tagjai nemzetiszín szalagokat kötöttek a sírkövekre. Éppen egyszerűsége miatt hatásos megoldás. Mivel a konkrét sírokat jelöli, személyesebbnek találom, mint a nagy csinnadrattával elhelyezett emléktáblákat. A szalagos sírkő az ott eltemetettre emlékeztet, míg a tábla éppen általánosításával néha elfedi a még nyomokban fellelhető konkrét múltat. Ám ahogy a kőfeliratok, úgy a szalag színei is kopnak. Alig néhány év telt el a felkötésük óta, de lassan egységes szürkévé olvad a piros, a fehér és zöld.
Ahogy a nyáron ott álltam a haditengerészeti temetőben, határozottan tehetetlennek éreztem magam. A magyar nemzetiszín szalag valószínűleg beszerezhetetlen a horvátországi kikötővárosban, az állandó menetfelszerelésemhez sem tartozik hozzá. Persze, idővel majd visszamegyek és újra jelölöm a megtalált sírokat, de jó lenne ezt kérni másoktól is, akik a határon túl magyar vonatkozású helyeken, jelen esetben temetőben járnak. Hiszen ezeknél leginkább a távolság és a feledés pusztít, tenni ellene pedig nem is olyan nehéz.
Fotó, szöveg: Kovács Olivér
Kapcsolódó határon túli objektum a Határeset adatbázisából
Fontosabb kulcsszavak
Kapcsolódó cikkek
A máig fennmaradt két tucat erőd azt a néhány évtizedes korszakot idézi, amikor a Monarchia részeként Magyarország is jelentős tengeri hatalommá vált az Adrián. Némelyik elhagyatott erőd felkeresése - ha már tenger - valóságos kalóz-turizmus. 
Örömmel néztem tavaly a nemzetiszín szalaggal megjelölt sírköveket a pólai Császári és királyi haditengerészeti temetőben. A színek azonban már megfakultak, ezért visszatértünk és újakat kötöttünk. Néhány évre – bizonyos szempontból – ismét megállt az idő. 
Ha Dalmáciában járunk és felkeressük a gyakran magyar történelemkönyvekből is ismert várakat, feltűnhet, hogy a helyszíneken semmi sem számol be a velünk kapcsolatos szálakról. Az alapvető probléma azonban nem az, hogy a horvátok pikkelnének ránk. 
Még várni kell kicsit a technika fejlődésére, de a jövőben kiderülhet, hogy valóban a magyar Salamon király földi maradványait őrzik-e a horvátországi Póla Mária Mennybemenetele székesegyházában. 
Bár a fiumei kikötőben álló egykori Kivándorló szálloda alig egy évtizedig töltötte be eredeti funkcióját, így is több százezer magyar intett a kapuján belépve búcsút az óhazának. Részben kihasználatlanul még ma is áll, mementójaként egy szomorú korszaknak. 
Bár a Határeset-program csak 2011 késő tavaszán lett nyilvános, az első adatlapunk napra pontosan egy évtizede készült el és került bele az adatbázisba.