Nagymorva kori templom maradványai
Ország:
Szlovákia
Szélesség (lat):
N 48° 10,360'
Hosszúság (lon):
E 16° 58,763'
Védettség van?
igen
Védettség száma:
Típus:
Szakrális romemlék
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 3
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 5
Magyar történelmi jelentőség: 1

A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
Cím:
A dévényi várhegyen, a középkori kővártól keletre lévő, kissé alacsonyabb platón.
Egyéb adat:
Dévény ma közigazgatási szempontból Pozsonyhoz tartozik.
Rövid leírás:
A dévényi várhegy, kiváló földrajzi adottságokkal rendelkezik: a Duna partján vezető út fölé meredeken emelkedő hegy a Morva folyó torkolatának keleti zugában. Emiatt szinte minden fontosabb történeti korban lakott, gyakran pedig erődített is volt. Ennek ellenére a 20. század elejéig leginkább csak az írott forrásokkal is jól adatolt, romjaiban máig fennálló, középkori vár története volt ismert a közvélemény előtt.
A Tirianont követően, 1920-tól Csehszlovákiához került Dévényben - hasonlóan az egész Szlovákiához - gőzerővel indult meg a korai szláv történelem és régészeti lelőhelyek kutatása - nem kis részben azért, hogy tudományosnak tűnő muníciót szolgáltasson a határváltozás politikai alátámasztásához.
A dévényi Várhegyen is elkezdett régészeti ásatások egyik legelső évadában, 1921-22-ben a középkori vártól keletre előkerült egy keletelt tengelyű, egyhajós kőtemplom maradványa. Alaprajzának érdekessége, hogy szentélyrészében három db félköríves apszis is előkerült: egy-egy északi, keleti, ill. déli irányban csatlakozott a szentélyhez.
A feltáró I. L. Červinka az épületet – tekintettel alaprajzása és a hegy egyéb, római leleteire - először római korinak határozta meg. Az 1980-as években, modern eszközökkel végzett kontroll-feltárások igazolták az újra feltárt templom valódi korát. Eszerint a templomot a 9. század második felében, Rastislav fejedelem uralkodásának idején emelték. Annak a morva-szláv településnek a temploma lehetett, amelyik az ún. Nagymorva Birodalom idején állt a Várhegyen. Mivel ez az időszak a szlovákság identitásának egyik legfontosabb korszaka, e romokat ma is igen nagy becsben tartják.
Ma az alapfalak szintjén helyreállított templommaradvány, a szépen karbantartott vár területén, jól kitáblázott ösvényen látogatható.

Adatlapot készítette:
szépmíves
Adatfelvétel ideje:
2012-07-29 22:22:08
Közeli objektumok
Rotunda maradványai (0.026 km)
Dunaszabályozási emléktábla (0.130 km)
Dévényi vár (0.197 km)
Szent Kereszt templom (0.581 km)
Római fürdő maradványai (3.701 km)
Vasúti felüljáró (3.787 km)
Szentlélek templom (3.856 km)
Vasúti felüljáró (4.564 km)
Csalogányvölgyi temető (6.747 km)
Vörös-híd maradványai (7.012 km)