Miért éppen a Szepesség?
Bár a magyar turisták egyik kedvelt célpontja a hajdani Szepesség területe, már csak a Magas-Tátra miatt is, ritka, hogy az épített örökségét is rendre végiglátogatnák. Persze nem könnyű túra településről településre bejárni a térséget, ahol meglehetősen nagy sűrűségben állnak a történelmi épületek, amelyeknek jelentős részét kevéssé a háborús pusztítás – a terület szívébe nem jutott el a török –, hanem a későbbi átépítések formálták át. Sajátos hangulatát is ennek köszönheti, hiszen például Lőcse emblematikus városházáját Schulek Frigyes romantikus terve szerint alakították át mai formájára a 19. század utolsó évtizedében. A korszak purista építészei egyébként is nagy szorgalommal tevékenykedtek a térségben, így a mai napig részben az általuk újraformált középkor hangulata fogad a városokban.
Az egykori Szepes vármegye északon a mai Lengyelország területére is benyúlik, míg délről csaknem Rozsnyó határáig ér – vagyis egy hatalmas terület, részben hegyvidék (bele tartozik a Magas-Tátra is), ami a jó ideig nem kedvezett az emberi megtelepedésnek. Az első telepesek a 12. század második fele után, majd nagyobb hullámban a tatárjárást követően érkeztek a térségbe, ekkor többnyire német ajkú szászok érkeztek. Az első kiváltságlevelük 1271-ből származik, s a szepesi szászok autonómiája ezt követően bővült, s évszázadokon át fennmaradt. A nagy szász városok hivatalosan nem is tartoztak a vármegye fennhatósága alá (a végérvényes beolvasztásra csak 1876-ban került sor), az egykori közigazgatási egység nem pontosan fedi le a Szepesség területét. Mindenesetre ha Magyarország felől észak felé autózva a Spiš szót tartalmazó helységnévtáblát látunk, akkor már helyben, az egykori cipszerek földjén vagyunk.
Kezdetben a hegyek visszatartották a betelepedőket, ám később – a nyersanyagoknak hála – a gazdagság forrásává váltak. A Szepesség gazdaságilag – ipara és kereskedelme révén – az ország egyik legfejlettebb területévé vált, s bár a német telepesek leszármazottjainak az elköltözése már a 17. században kezdetét vette, a középkori virágzás után a 19. század polgárosodása is formálta a településeket. A korszak iparosodása azonban már többnyire elkerülte a Szepességet.
A cikket a képek alatt folytatjuk!
A mai magyar utazók körében a legnépszerűbb célpont valószínűleg éppen a már említett Lőcse, ahonnan legcélszerűbb csillagtúra-szerűen bejárni a környéket. A belvárosa a Világörökség része, amelyhez hozzákapcsolták a Szepesi várat is. A város első említése Leucha néven 1245-ből származik, a tatárjárás után alapították meg mai helyén, egy elpusztult korábbi település lakói. Lőcse 1271-ben már a szepességi szász városok szövetségének központja volt. A település, amely a később kialakított Magna Via, azaz a Nagy út mentén terült el – ez az út kötötte össze Bécset a török hódoltság idején Munkácson keresztül Debrecennel, majd haladt tovább egészen az erdélyi Nagyszebenig –, kiváltságainak köszönhetően gyorsan fejlődött. A gazdagságot a kereskedelem táplálta, amely hamarosan nemzetközi méreteket öltött: a lőcseiek Krakkóval, a Hanza-városokkal, még Velencével is üzleti kapcsolatban álltak. Szabad királyi várossá 1323-ban lett, majd az egykori magyar királyság egyik humanista, reneszánsz központjává vált. Azonban hiába volt a hírnév, a később alapított jezsuita gimnázium, a kereskedelmi útvonalak megváltoztak, annyira, hogy az 1869 és 1872 között épült Kassa-Oderbergi vasút – amely a sziléziai iparvidéket kötötte össze Magyarországgal – már elkerülte.
A hanyatló várost ez végképp visszavetette, ám a helyzet paradoxona, hogy így maradhatott meg jószerivel érintetelenül, gazdag építészeti-történelmi emlékként. A város történelmi magját, mely magába foglalja a műemlékek sokaságát és a várost körülölelő, jó állapotban megmaradt városfalat, 1950-ben védett műemléki városrésszé nyílvánították.
A Szepesség keleti horizontját a szepesi vár sziluettje uralja, amely négyhektáros kiterjedésével Közép-Európa egyik legnagyobb romvára. A sziklát, amelyen épült, már az őskőkorban lakták, és az időszámításunk kezdetének környékéről kelta erődítmény nyomait is feltárták. Az első írásos emlék 1209-ből maradt fenn a várról.
A cikket a képek alatt folytatjuk!
A kimagasodó mészkőplatóra az első lakótornyot a 12. században építhették, ez azonban a 13. század elején elpusztult. Ezután épült fel a ma csonkán álló torony, illetve a palotaszárny egyes részei. A várat 1241-ben hiába ostromolták a tatár seregek. A század közepén a szepesi prépost is területet kapott a sziklafennsíkon, így ő is tornyot és palotát építtetett. Időközben vár a szepesi ispánok székhelye lett.
A 14. században újabb épületekkel, a középső várral bővítették, majd a 15. században, a huszita korszakban elkészült az alsóvár. Ekkor a Szapolyaiak voltak az urai, akik fényűző főúri székhelynek szánták, így gótikus palotát és kápolnát építtettek benne. A vár urai a 16. században a Thurzók lettek, akik pompás reneszánsz átépítésekkel igyekeztek lakályosabbá tenni a kőrengeteget. A Thurzók kihalása után a Csáky-család birtokává vált, ám ők csak néhány évtizedig lakták, inkább kényelmes kastélyokat építettek más birtokaikon. Rákóczi Ferenc kurucai ugyan csellel 1703-ban elfoglalták, azonban különösebb hadászati szerepe ekkor már nem volt. Az állapota egyre romlott, sorsát egy 1780-ban bekövetkezett tűzvész pecsételte meg. A helyreállítási munkákra 1970-től került sor.
Építészettörténetileg Közép-Európa egyik legfontosabb vára, hiszen jól azonosíthatók benne a 12-18. század közötti átépítések, így a középkor és a kora újkor várépítészeti fejlődésének a kőből rakott enciklopédiája.
Szepeshely, védett műemléki városközpontjával Szepesváraljától keletre fekszik, közigazgatási szempontból azonban része annak. Az újabban „szlovák Vatikánnak” is nevezett egyházi város – az elnevezés kissé túlzó, hiszen tulajdonképpen csupán egyetlen utcája van, amelyet a káptalan épületei szegélyeznek – történelme több mint nyolcszáz évre nyúlik vissza. A szepesi prépost ugyanis talán csak veszély esetére, menedékhelynek építtette fel a vár területén kapott birtokán az épületeket, valójában jobbára itt, a templom környezetében, a szemközti hegyen élt. Mivel a szepesi vártól légvonalban kevesebb mint két kilométerre van, egymás hatalmát erősítették az évszázadokon át. A szepesi káptalan hiteleshelyként működött, így az itteni közjegyzői munka során keletkezett okiratok a középkor fontos dokumentumai. A város képét pedig a Szent Mártonról elnevezett katedrális látványa uralja.
Rendkívül érdekesek ennek a templomnak freskói: az egyik 14. századi alkotáson I. Károly magyar királyt láthatjuk.
Kapcsolódó cikkeink:
Fontosabb kulcsszavak
Kapcsolódó cikkek
Szoros kapcsolatai ugyan sohasem voltak a Kárpát-medencével Ausztria legdélibb tartományának, de itt is érdemes magyar emlékek, illetve Magyarországhoz fűződő történetek után kutatni az utazónak. 
A Szepesség egyik legimpozánsabb egyházi építményének, a csütörtökhelyi Szent László-templomnak nem ez a legnagyobb ékessége, de attól még tény: kápolnáját alagút köti össze a későbbi minorita kolostorral. A kápolnát pedig ugyan a Szapolyaiakhoz köti hagyomány, ám egyre inkább úgy tűnik, hogy a Thurzó-család építtette. 
Bár Dalmácia sosem volt olyan szoros kapcsolatban a magyar királysággal, mint Fiume, Horvátország tengerparti városai, köztük Zára, vagyis a középkori dalmát királyság komoly szerepet játszott a magyar történelemben. 
Bár viszonylag szerények a közvetlen magyar vonatkozásai a stájer nagyvárosnak, mégis érdemes „magyar szemmel” fürkészni látnivalóit, utcáit, különösen a Karácsony közeledtével.